Vendel
5 °C
20 °C

Történelmi választás forgathatja fel Spanyolországot

000 DV2201820
2015.12.20. 08:21
Az utóbbi évtizedek legizgalmasabb és legnagyobb téttel járó választásának fut neki vasárnap Spanyolország: a voksolás nemcsak az elmúlt csaknem négy évtizedben megszilárdult kétpártrendszert bonthatja le, hanem a spanyol demokratikus berendezkedést megalapozó 1978-as alkotmány reformjához is vezethet. Hiába győzhet a konzervatív Partido Popular (PP), szinte biztos, hogy egyedül nem tud majd kormányozni, természetesnek tűnő szövetségese, a mérsékelt jobboldali Ciudadanos pedig egyelőre elutasítja az együttműködést.

Ha egy átlagos európai hírfogyasztót egy éve megkérdeztek volna, hogy mi jut elsőre eszébe a spanyol politikáról, valószínűleg a Podemos lett volna az. A 2011-es megszorításellenes tömegtüntetések, az Indignados mozgalom társadalmi bázisára épült párt hihetetlen erővel robbant be a spanyol politikába, olyannyira, hogy már a megalapítása évében a legmagasabb helyre tornázta fel magát a közvélemény-kutatásokban. Ezzel egy megszokott rend látszott felborulni: az országot 1982 óta két párt, a szociáldemokrata PSOE és a konzervatív-néppárti PP vezeti, akik jellemzően kisebb regionális pártokkal és a több baloldali szervezetet összefogó IU-val (Egyesült Baloldal) osztoznak a parlamenti helyeken.

A Podemos (ami jelentésében az Obama-féle „Yes we can”-nek felel meg) lendülete azonban idén megtört, a pártok közötti verseny pedig minden eddiginél kiélezettebbé vált, ami elsősorban a szintén a hagyományos pártok megkérdőjelezésén alapuló, de programjában a jobboldalhoz közelebb álló Ciudadanos (Polgárok) előretörésének köszönhető. A verseny olyannyira szoros, hogy pár hete volt olyan közvélemény-kutatás, ami egytized százalékpont eltéréssel fej fej mellé hozta ki a három legerősebb pártot (PP 22,7; Ciudadanos 22,6; PSOE 22,5 százalék).

A helyzet azóta tisztult: a legutóbbi felmérések szerint egyértelműen vezet a kormányzó PP, a szocialisták viszonylag magabiztos másodikak, őket a Ciudadanos, majd a mostanra jelentősen lemaradt Podemos követi. A számok alapján 

szinte kizárt, hogy bármelyik párt megszerezze az abszolút többséghez szükséges 176 mandátumot

a 350 fős parlamentben, a 41 százaléknyi bizonytalan szavazó miatt viszont a pártok sorrendjében még lehetnek meglepetések.

A választásokon való részvételi arány a legutóbbi három szavazásnál csökkenő tendenciát mutatott, 2011-ben a spanyolok 68,94 százaléka szavazott. Az elemzők idén magasabb, sőt akár rekord részvételre számítanak. A szavazóhelyiségek vasárnap reggel 9-kor nyitnak, urnazárás este 8-kor lesz, exit pollok csak ezutánra várhatóak.

Több forgatókönyv is elképzelhető

A választásnak két igazán fontos következménye lehet: egyrészt eldöntheti, hogy megmarad-e az a választói aktivitás, ami a válság előtt nem volt jellemző az európai átlagnál apatikusabb spanyol társadalomra. Míg 2008-ban még csak a spanyolok valamivel több mint fele nem bízott a politikai pártokban (53,8 százalék) és a politikusokban (52,8 százalék), 2012-re ezek az arányok 77,7 és 76,4 százalékra nőttek – elsősorban nem a gazdasági válság, hanem a képviseleti szervek alacsony válaszadási készsége és a korrupciós botrányok miatt (az okokról részletesebben itt). Egy olyan országban, ahol a polgárok háromnegyede nem bízik a pártokban és a politikusokban, a közügyek iránti érdeklődésnek komoly lendületet adott az évtizedek óta uralkodó két párt legyőzésének ígérete.

Ez azonban ma jóval távolibbnak tűnik, mint akár egy éve – a választások relatíve késői időpontja a kormánypártnak kedvez. A két új belépő (a Ciudadanos és a Podemos) hiába szerzi meg a képviselői helyek negyedét-harmadát, mivel a győztest jutalmazó választási rendszer továbbra is a két nagy pártot erősíti, ezért az új parlament két, bal- és jobboldali (PSOE-Podemos[-IU], PP-Ciudadanos) blokkba tömörülhet. Habár ez a forgatókönyv is a jelenleginél plurálisabbá tenné a spanyol törvényhozást, érthető módon ez a régi pártokból kiábrándult szavazókat kevésbé nyugatná meg, mintha valamelyik „új politikát” képviselő erő kapná a legtöbb szavazatot.

A Podemos és a Ciudadanos a kampányban azt az álláspontot képviselte, hogy csak akkor szövetkeznének más párttal, ha győztesként ők diktálnák az együttműködés feltételeit, ez viszont pillanatnyilag egyikük esetében sem reális. Egy PP-PSOE nagykoalíció létrehozását mindkét fél kizárta. Ha a közvélemény-kutatásokból indulunk ki, akkor a legvalószínűbb egy újabb konzervatív kormány a Ciudadanos külső támogatásával. Mivel azonban az új kormányfő a parlamenttől kap felhatalmazást, az sem kizárt, hogy a szocialista jelölt második helyről megpróbál összehozni egy PSOE-Podemos-IU koalíciót, akár a Ciudadanost is megkörnyékezve. A péntek esti kapmányzárókon egyik párt sem tisztázta szövetségi politikáját , ezért szinte még bármilyen koalíció alakulhat.

Az alkotmányhoz is hozzányúlhatnának

A másik tét az alkotmány reformja, amelyet a kormányzó konzervatívokon kívül minden párt támogat. Az 1978-as alkotmányt, mint a Francisco Franco uralma utáni politikai berenezkedés alapkövét egyik párt sem kérdőjelezi meg, de többségük úgy tartja, hogy eljárt felette az idő, ezért aktualizálni kell. Főleg két ponton nyúlnának hozzá: megerősítenék a szociális jogok (egészségügy, oktatás, lakhatás) alkotmányos garanciáját, és 

újragondolnák a spanyol állam területi egységeinek egymáshoz való viszonyát

(utóbbi nyilván elsősorban az önállósodni vágyó Katalónia miatt sürgető kérdés).

A területi kérdések között különösen fontos a spanyol szenátus szerepének újradefiniálása, amely a vegyes választási rendszernek és az alsóház túlsúlyának köszönhetően nem tudja hatékonyan ellátni az országot alkotó autonóm közösségek területi képviseletét. A PSOE és az IU ezért kibővítené a felsőház területi hatásköreit, míg a Podemos és a Ciudadanos egyszerűen megszüntetné a második kamarát.

Mi legyen a katalánokkal?

Ennél megosztóbb a katalán függetlenség kérdése. Míg a szocialisták és az Egyesült Baloldal föderálisabb irányba tolná a spanyol államot, ezzel több hatáskört adva az autonóm közösségek, köztük a katalánok kezébe, a Podemos a katalánokra hagyná, hogy népszavazáson döntsenek a kérdésről. A Ciudadanos szerint Katalóniának az a legjobb, ha egy erős Spanyolország része lehet. Ez a konzervatív stratégia legutóbb bejött a katalán gyökerű, de nem nacionalista Ciudadanosnak, akik ezzel 9 százalékot vertek a középutas megoldást támogató Podemos helyi listájára a szeptember 27-i katalán választásokon. A két nagy párt hagyományosan centralizáció-párti, amivel a legutóbb sem arattak túl nagy sikert.

A nacionalista többségű új katalán parlament novemberben határozatot fogadott el a „függetlenséghez vezető folyamat megkezdéséről”, ami miatt az önállóságot élesen ellenző spanyol kormány az alkotmánybírósághoz fordult. Az alkotmánybíróság december elején konszenzussal eltörölte a határozatot, de a katalán függetlenség kérdése ettől még továbbra is ott lebeg a spanyol politikai elit feje fölött.

70-es évek vs. 50-es évek

Az idei választás generációváltást is hozhat: a négy esélyes kormányfőjelöltből három a 70-es években született: a Ciudadanost vezető Albert Rivera 36, a Podemos élén álló Pablo Iglesias 37, a szocialisták új pártelnöke, Pedro Sánchez pedig 42 évesen áll ki a 60 éves kormányfővel, Mariano Rajoyjal szemben. A korkülönbség egyben stíluskülönbséget is jelent, a három fiatalabb jelölt szónoki képességekben és vitákban való jártasságban

messze felülmúlja a kissé enervált Rajoyt,

aki valószínűleg ezért engedte meg magának azt a luxust, hogy ne menjen el az El País 3 millió ember által követett, interneten, tévében és rádióban is közvetített vitájára. A következő hasonló vitára az alelnökét küldte maga helyett, amivel azt érte el, hogy egy üres pódium helyett Soraya Sáenz de Santamaría lett a három másik jelölt állandó céltáblája.

A vitákat több online szavazás szerint a hosszú hajú, nyakkendőt csak kivételes alkalmakkor viselő egykori politológia professzor és médiaszemélyiség Pablo Iglesias nyerte, de ez nem változtatott jelentősen az erőviszonyokon. Mariano Rajoy csak a szocialista Pedro Sánchezt tartotta elég méltó kihívónak arra, hogy szemtől szembe vitázzon vele. A vita több ponton durva személyeskedésbe fordult, a legtöbb spanyol lap nem hirdetett egyértelmű győztest. Mariano Rajoyt a napokban nemcsak verbális, hanem fizikai atrocitás is érte: a kormányfőt egy pontevedrai kampánysétán ütötte arcon egy helyi fiatal (videó itt), a támadást minden politikai párt elítélte.

Ígéretekből van bőven

Partido Popular, PP (Néppárt)

Mariano Rajoy pártja vegyes bizonyítvánnyal indul a választásokon: ugyan a 3 százalék körüli GDP-növekedés reménykeltő, és az általános munkanélküliség is némileg csökkent 2013-hoz képest (25-ről körülbelül 21 százalékra), a fiatalok munkanélküliségi rátája viszont még mindig a riasztó 50 százalék körül jár, a szociális kiadások visszafogása pedig a társadalmi egyenlőtlenségek növekedéséhez vezetett. A Partido Popular a munkaerőpiaci reformok folytatását, SZJA-csökkentést, oktatási reformot ígér programjában, míg ellenfelei főként az elmúlt évek korrupciós botrányai miatt találnak rajta fogást.

A PP az új kihívóit igyekszik komolytalannak láttatni, ezt sugallja kampányszlogenjük is: Spanyolország, komolyan.

Ciudadanos (Polgárok)

A 2006-ban alapított, de egészen tavalyig a regionális politizálásra szorítkozó Ciudadanos óriásit ugrott 2015-ben: januárban még 8 százalék körül volt a támogatottságuk, október végére pedig már volt olyan közvélemény-kutatás, amiben másodiknak mérték őket. A párt ideológiailag nehezen besorolható: önmagát centristaként definiálja, az elemzők pedig többnyire egy piacpárti, anti-nacionalista, megszorításellenes, EU-párti és inkább a jobboldalhoz közelítő pártnak látják (utóbbit a választók is egyre inkább így érzik).

Az első választási plakátján meztelenül pózoló Albert Rivera pártelnök jelenleg a legnépszerűbb spanyol politikus,

a Politico Európa 28 legbefolyásosabb emberét felsoroló listáján pedig ő képviseli Spanyolországot, összesítésben a hetedik (ugyebár ez az a lista, amin Orbán Viktor lett az első). A Ciudadanost ellenfelei a kampányban egyrészt a kormánypárthoz való ideológiai közelsége, másrészt egyes programelemek plagizálása, harmadrészt pedig amiatt támadták, hogy (a PP-hez hasonlóan) nem kezeli külön a férfiak által nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekményeket a kapcsolati erőszaktól.

Partido Socialista Obrero Español, PSOE (Spanyol Szocialista Munkáspárt)

A szocialisták a kampányban főleg korábbi eredményeiket igyekeztek hangsúlyozni: az azonos neműek házasságának legalizálását, a polgárháború és a Franco-diktatúra áldozatainak kárpótlásáról szóló törvényt, a jóléti állam kiépítését. Pedro Sánchez a vitákban láthatóan kevésbé érezte magát otthonosan, amikor az új programjukat firtatták. Ennek elemei között megtalálható az iskolaköteles korhatár 16-ról 18 évre emelése, az alanyi jogon járó tanulmányi ösztöndíjak bevezetése, a katolikus egyház által nem egyházi célokra használt ingatlanok megadóztatása, illetve a kulturális cikkek áfájának csökkentése (utóbbi a Ciudadanos és a Podemos programjában is szerepel). Pedro Sáncheznek

elsősorban a szavazói egy részét elszipkázó Podemostól van tartanivalója,

ezért a PSOE a kampányában azt hangsúlyozta, hogy ő a PP egyetlen komoly kihívója, aki jövőt biztosíthat a „többség” számára. Cserébe Iglesias azzal támadta, hogy Sáncheznek valójában nincs hatalma a saját pártján belül sem, aminek annyi alapja lehet, hogy meglepetésjelöltként futott be a párt tavalyi elnökválasztásán.

Podemos

Pablo Iglesias pártja az utóbbi hónapokban leginkább azzal volt elfoglalva, hogy visszafordítsa az év eleje óta tartó mélyrepülését, aminek nem tett jót a katalán választásokon elért gyenge (9 százalékos) eredménye sem. A hagyományos bal-jobb címkéket a Ciudadanoshoz hasonlóan elutasító, de ideológialiag egyértelműen a baloldalhoz köthető párt 2014-ben robbant be: a gyakorlatilag egy madridi egyetem (Universidad Complutense) politológia tanszékéről indult, a 2011-es utcai tiltakozások szellemiségét és szervezeti sajátosságainak egy részét magába olvasztó párt egy év alatt több mint 300 ezer tagot toborzott, többségüket az interneten keresztül. A választási térképre a 2014-es EP-választások után került fel: az ekkor még kevesebb mint öt hónapja létező párt a negyedik legmagasabb szavazati aránnyal 5 mandátumot szerzett az Európai Parlamentben.

Az azóta megrendezett regionális és helyi választásokon változó sikerrel szerepeltek, ugyanakkor más baloldali pártokkal és civilekkel közös listát állítva megszerezték a két legfontosabb város, Madrid és Barcelona polgármesteri székét. A retorikájában elit-, megszorítás- és korrupcióellenes, programjában zöld, klasszikus baloldali és feminista elemeket keverő, (az elsősorban a lakhatási jogokért küzdő) civil szervezetekkel szoros kapcsolatot ápoló pártot riválisai főleg radikalizmusa, a Görögországban kormányzó Szirizához való kötődése és a néhai Chávez-rezsim iránti szimpátiája miatt támadják.

A Podemos programja az EP-választások óta mérséklődött,

a korábbi „univerzális alapjövedelem” helyett például csak a 600 eurónál kevesebbet keresők kapnának alapjövedelmet, a 900 euró alatt keresők pedig jövedelemkiegészítést, az államadósság törlesztésének újraütemezése viszont változatlanul szerepel a programban.