A francia hatóságok terrortámadást hiúsítottak meg a múlt héten

2015.12.22. 23:56

A rendfenntartó erők ellen irányuló fegyveres támadást hiúsítottak meg a múlt héten Orléans térségében a francia hatóságok – közölte kedden Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter. Cazeneuve az MTI szerint elmondta, hogy a belbiztonsági szolgálat, a DGSI emberei akadályozták meg a terrortámadást, két embert elő is állítottak és meg is gyanúsítottak.

A tárcavezető tudatta: két francia állampolgárról van szó. Egyikük húszéves és eddig ismeretlen volt a rendőrség számára, a másik 24 éves és már volt dolga a bűnügyi igazságszolgáltatással. Rendőrségi források azt is elárulták, hogy az egyik férfi marokkói, a másik pedig togói származású.

Mindkét gyanúsított kapcsolatban állt egy Szíriában tartózkodó francia férfival, akiről az eljárás folyamán igyekeznek kideríteni a hatóságok, hogy ő rendelte-e el, hogy a két elfogott férfi terrortámadást hajtson végre. Egyikük ugyanis beismerte, hogy katonák, csendőrök, rendőrök és más állami tisztviselők ellen terveztek támadást.

Bernard Cazeneuve méltatta a rendfenntartó erők munkáját, akik 2013 óta elmondása szerint már tíz terrortámadást hiúsítottak meg szerte Franciaországban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport