Petra
11 °C
22 °C

Halálra ítéltek két mianmari vendégmunkást, akik megöltek két angol turistát Thaiföldön

2015.12.24. 10:27

Halálra ítélte egy thaiföldi bíróság azt a két mianmari vendégmunkást csütörtökön, akiket azzal vádoltak, hogy tavaly halálra vertek két brit turistát Thaiföld egyik déli szigetén, írja az MTI. A két huszonkét éves férfi, akik saját bevallásuk szerint az ügy bűnbakjai, fellebbezhetnek az ítélet ellen, de megfigyelők kevés esélyt látnak arra, hogy a bíróság enyhítene döntésén.

A két brit állampolgár, a 23 éves Hannah Witheridge és a 24 éves David Miller holttestét a déli Koh Tao (Teknősbéka-sziget) tengerpartján találták meg, ahol nyaraltak. A nyomozás során a két mianmari vendégmunkás beismerő vallomást tett, és a DNS-vizsgálat is alátámasztotta, hogy közük volt a gyilkossághoz. A CNN cikke szerint a DNS-mintákat a gyilkosság helyszínén eldobott cigarettacsikkekről vették le. Nem sokkal később azonban visszavonták a vallomásukat, és azt állították, hogy kínzással kényszerítették ki belőlük. A rendőrség ezt tagadja.

Jogvédő szervezetek többször felszólították a thaiföldi hatóságokat, folytassanak le egy független vizsgálatot a rendőrséget ért vádak miatt, mert elképzelhető, hogy a két mianmari férfi csak bűnbak. A két gyanúsított ellen több pontban emeltek vádat, egyrészt a gyilkossággal kapcsolatban, másrészt amiatt, hogy illegálisan dolgoztak Thaiföldön.

A délkelet-ázsiai monarchiában a gyilkosság idején körülbelül 2,5 millió mianmari dolgozott vendégmunkásként, többségük háztartási alkalmazottként, illetve betanított munkásként az építő- és a ruhaiparban, illetve a halászatban.

Thaiföldön a nemzeti össztermék tíz százalékét adja az idegenforgalom. A hatóságokat aggasztotta az, hogy a brit turisták meggyilkolása kedvezőtlen hatással lesz a turizmusra. A 2014. május 22-i thaiföldi katonai puccstól idén áprilisig hatályban lévő szükségállapot egyébként is rányomta a bélyegét a turizmusra, aminek az oka részben az, hogy az utazási biztosításokkal foglalkozó cégek szolgáltatásai nem terjednek ki azokra az országokra, amelyekben statárium van érvényben.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.