Judit
3 °C
6 °C

Az Iszlám Állam zászlaját is megtalálták az elfogott terroristáknál

2015.12.28. 14:45

Valószínűleg szilveszteri támadásokat terveztek azok a férfiak, akiket a múlt kedden fogtak el Szarajevóban, ezért a 11 lefogottból 8 embert előzetes letartóztatásba helyeztek - közölte hétfőn a bosznia-hercegovinai szövetségi bíróság.

A gyanúsítottak egy sikeres akció esetén a becslések szerint több tucat, akár száz ember halálát okozó támadást hajtottak volna végre. A férfiakat azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennállt a veszélye annak, hogy szabadon engedésük esetén bizonyítékokat semmisíthettek volna meg, vagy szemtanúkat, cinkosokat befolyásolhattak volna, tudósít az MTI.

A bírósági közlemény szerint a gyanúsítottak kapcsolatban állnak szélsőséges szervezetekkel, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, illetve olyan csoportokkal, amelyek a Szíriában és Irakban harcolókhoz köthetők.

A múlt heti házkutatások során a hatóságok megtalálták az Iszlám Állam zászlaját, illetve olyan tárgyi bizonyítékokat, amelyek az Iszlám Állammal való kapcsolatra utalnak.

A boszniai ügyészség korábbi közleménye szerint a gyanúsítottak terrorcselekményekre bujtottak fel és toboroztak embereket, így akár tíz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók.

A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovinában a lakosság mintegy 40 százaléka muszlim, de nem tartozik annak szélsőséges ágához. A szíriai harcokban azonban több száz bosznia-hercegovinai állampolgár harcol a szélsőséges iszlamista szervezetek soraiban.