Orbán
13 °C
23 °C

Ez az év Putyiné, de aligha örül neki

GettyImages-460625864
2015.12.30. 00:12
Ahhoz képest, hogy az asztrológusok a halálát jósolták, igazán nem lehet oka panaszra a 63 éves orosz elnöknek. Elvégre Vlagyimir Putyint a Forbes is a legbefolyásosabb politikusnak választotta, Szíriában az oroszok megkerülhetetlenné váltak. A konfliktus viszont elnyúlhat, és Kelet-Ukrajnában is változatlan a helyzet, a szankciók érvényben maradtak, és az olajár is rekord alacsony, a gazdaság tovább zsugorodik.

„Ha az ember nem változtat az életén, saját maga nem hoz áldozatot, tudatát nem szabadítja meg a piszoktól, viszont másokat áldozatra kényszerít, akkor a Plutó nagy bosszúra képes, a megsemmisítéstől sem riad vissza... 2015 végére Putyinnak el kell tűnnie“ – hogy az asztrológia nincs messze a politológiától, azt Anna Curkan 2014-es jóslata is mutatja.

Vlagyimir Putyin nagyon nem tűnt el, sőt, a jóslat közelebb lett volna a valósághoz, ha a törpebolygóvá minősítést láthatóan ignoráló asztrológus inkább azt mondta volna, hogy a Jupiter erejének köszönhetően az orosz elnök sziklaként áll majd 2015-ben a kihívások viharában, Oroszországban hatalma megingathatatlan marad, külföldön pedig megkerülhetetlen tényezőként kell számolni vele és országával.

Elvégre Putyint a Forbes az év legbefolyásosabb emberének választotta – Merkel és Obama előtt –, látszólag mindent véghez vitt, amit akart:

  • a világ, ha jogilag nem is, de kénytelen tudomásul venni a Krím tavalyi annektálását,
  • nyilvánvalóvá vált, hogy Donyeck és Luganszk kvázifüggetlensége Moszkva nélkül nem fog megszűnni, így Ukrajna annak a konfliktusnak a lezárásától is messze van,
  • Szíriában úgy tudott beavatkozni, ahogy külföldön a Szovjetunió megszűnése óta Oroszország sosem – bár a krími és a 2008-as grúziai intervenció szintén új fokozatot képviselt a posztszovjet Oroszország kül- és védelmi politikájában.
  • Közben a menekültválság keltette EU-s feszültség sem jött neki rosszul, miközben a migránsáradatból – leszámítva az egzotikus észak-norvégiai menekültútvonalat – teljesen kimaradt.
  • Belföldön senki sem fenyegeti a hatalmát, a 2016-os parlamenti választásnak semmiféle tétje nincs.

Valójában azonban mégsem lehet elégedett, és elemzők szerint ezt jelezte év végi sajtókonferenciája is, amit kissé unottan vezetett le, és a szokásosnál előbb, három óra után zárt le. Elvégre semmi sem úgy alakult, ahogyan akarta:

  • A Krím magához csatolása után Oroszország évi kétmilliárd dolláros terhet vett magára, miközben a nyugati kereskedelmi szankciókat nem tudta felszámolni. (Igaz, a szankciók gazdaságilag az EU-nak is károsak.)
  • Donyeck és Luganszk kvázifüggetlensége kényszerpálya, Moszkvának sokkal jobb lett volna, ha Ukrajna föderalizációjával, a két területnek Ukrajnán belül nagyobb önállóságot adva sikerült volna lezárni a konfliktust Kijevvel.
  • A szíriai beavatkozás vége egyre kevésbé látszik, a tervezett napi négymillió dollár helyett már nyolcmilliónál tartanak a légicsapások költségei.
  • A szíriai kaland miatt Moszkva végletesen összeveszett Törökországgal, noha az év elején még stratégiai partnerként tekintett rá.
  • Pozíciói stabilnak tűnnek, mégis lelőtték a Jelcin-éra befolyásos politikusát, a később Putyin kritikusává lett Borisz Nyemcovot Moszkva belvárosában. Az elnöki kegyelemmel kiengedett, Svájcba távozott egykori Jukosz-vezér, a Putyinnal szemben forradalmi fellépést váró Mihail Hodorkovszkij ellen pedig gyilkosság vádjával indítottak új eljárást. Egy bloggert három év börtönre ítéltek. Mindezek jelzik, hogy a Kremlben nem teljes a nyugalom.
  • És nem lehet már csak azért sem, mert az olaj ára 11 éves negatív rekordott döntött meg decemberben. Anton Sziluanov pénzügyminiszter pesszimista előrejelzésként mondta, hogy az orosz költségvetésnek 60 dolláros olajárral kell számolnia, ehhez képest már 35 dollár alá is benézett a világpiaci ár, amitől az orosz bevételek java függ.

A Nyemcov-ügy: a Kreml vagy tudta, vagy nem

Mindkét lehetőség a bizonytalanság jele. Az elmúlt évek legnagyobb visszhangot kiváltó gyilkosságához csecsen szálak vezetnek, a végrehajtással gyanúsított Zaur Dadajev a belügyi erőknél tisztként szolgált, a csecsen elnök nagyra értékelte a férfi pályafutását. Nem csak Dadajevet vette védelmébe Kadirov, de kikelt a szövetségi erők ellen is, amikor a tudta nélkül egy másik gyanúsított elfogására léptek akcióba Csecsenföldön. A célszemély végül – a hivatalos verzió szerint – felrobbantotta magát. Kadirov pedig közölte, ezután fegyveresen is közbelépnek, ha Moszkva nem jelzi előre fegyveres akcióit a kaukázusi köztársaságban.

Lehet, hogy a gyilkosság alacsonyabb szinten, Csecsenföldön dőlt el, ez azonban azt jelenti, hogy Putyin nem kontrollálja kellő képpen azokat, akik az ő szövetségesének mondják magukat, mint például Kadirov. Az ügyészség kedden bejelentette, hogy megvan a megrendelő is, aki ellen nemzetközi körözés van érvényben. A Nyemcov-család ügyvédje szerint azonban Dadajev egykori főnöke, a belügyi egységben szolgált Ruszlan Muhigyinov csak azért került a képbe, hogy nehogy a gyilkosság valódi megrendelőjére, Ramzan Kadirovra terelődjön a gyanú.

De az is az üzemzavar jele, ha a Kremlben úgy érezték, veszélyt jelenthet az ellenzéki politikus, akit likvidálni kell.

Nem sokasodnak a gázvezetékek

Putyin exkluzív kiadásban

Váratlan ajándékkal lepte meg a hivatalnokokat a Kreml adminisztrációja. Az RBK információi szerint ezer ember kapta meg újévi ajándékként a "Szavak, amelyek megváltoztatták a világot" című könyvecskét, benne Vlagyimir Putyin legfontosabb beszédeivel. Az első 2003-ból való, amikor az elnök az ENSZ közgyűlésén beszélt, de benne van a 2006-os elhíresült – orosz szempontból egyébként nem teljesen alaptalan kifogásokat is megfogalmazó, és talán kicsit igaztalanul hidegháborúsnak bélyegzett – müncheni beszéd is, az utolsó pedig Putyin 2015-ben szintén az ENSZ-ben elmondott beszéde.

A Kreml adminisztrációjának helyettes vezetője, Vjacseszlav Vologyin osztályán megerősítették, hogy valóban létezik a könyv, amelyet a kormányzóknak is elküldtek. Vologyin szerint a könyvnek minden politikus könyvtárában ott kell lennie.

A könyv 400 oldalon idézi Putyin 19 beszédét. A bevezetője szerint a 2003-as beszéd például olyan, amelyre ha hallgattak volna, most másmilyen lenne a világ. Százezrekkel kevesebb halott lenne és nem öntötte volna el menekültáradat Európát sem.

Tavaly decemberben jelentette be Putyin, hogy mégsem épül meg a Déli Áramlat. A Fekete-tengeren át húzódó gázvezeték alternatív útvonalon juttatta volna el az orosz gázt az EU-ba, de végül Moszkvának és Brüsszelnek nem sikerült megállapodnia. Helyette Moszkva Ankarához fordult a Török Áramlat ötletével. A projekt olcsóbb, mint a tízmilliárd eurós Déli Áramlat – bár hátránya, hogy tranzitországot kell közbeiktatni az EU és Oroszország között –, növelheti az orosz jelenlétet a perspektivikus török piacon és szoros érdekközösséget kovácsol a két ország között, hiszen Törökország tranzitországként sokat profitálhat a vezetékből.

A barátság nem volt újkeletű Putyin és Recep Tayyip Erdogan között, elvégre a török elnök korábban már arra is áldását adta, hogy az orosz Roszatom építse meg az ország első atomerőművét.

Februárban Alekszej Miller, a Gazprom elnöke már alá is írta török kollégájával a vezeték útvonalát lefektető megállapodást. A két ország stratégiai partnerségről beszélt, úgy tűnt, az orosz-török barátságnak semmi sem állhat útjába.

Mindezt azonban keresztülhúzta az oroszok szíriai beavatkozása, amelynek célja nem egy új konfliktus nyitása, hanem egy korábbi lezárása lett volna: Puytin egyeztetett is Barack Obamával az ENSZ-közgyűlés idején New Yorkban. Putyin arra számított, hogy a szíriai érdekközösség jó tárgyalási alapot teremthet a Nyugattal, hogy Moszkva számára megfelelően rendeződjön az ukrajnai kérdés, vagy legalább, hogy az együttműködés utat nyisson a nemzetközi szankciók mielőbbi felszámolása előtt. Bár kritika érte az orosz beavatkozást – mondván, hogy inkább Bassar Aszad elnököt támogatja, semmint az Iszlám Államot támadja – a párizsi merényletek után ismét közeledni látszott Washington és Moszkva. Ekkor csapott be a Szu-24-es orosz vadászbombázó török lelövése. A légtérsértésre hivatkozó Törökországgal a kapcsolatok végleg megromlottak, a stratégiai partnerség, gázvezetékkel, atomerőművel együtt a süllyesztőbe került.

Igaz, a Németországot Oroszországgal összekötő Északi Áramlat kapacitásának tervezett megduplázása kiiktathatja Ukrajnát, és tovább növelheti Németország energetikai súlyát. A terv ellen novemberben tiltakozott Magyarországgal együtt egész Közép-Európa, a balti államok, Románia, Bulgária és Görögország.

Budapesti hídfőről üzent Putyin

De februárban még biztosnak tűnt a projekt, olyannyira, hogy Vlagyimir Putyin a budapesti útját is felhasználta arra, hogy beszéljen róla. Az elnöknek akkor valószínűleg fontosabb volt a vizit, mint Orbán Viktornak, aki egy évvel korábban – valószínűleg orosz sürgetésre, még a krími konfliktus és a félsziget annexiója előtt – váratlan gyorsasággal írta alá a paksi beruházásról szóló szerződést. Putyin egy EU-s tagországban mutathatta meg magát és beszélhetett arról, hogy a Déli Áramlat ejtése után a Török Áramlat fog megépülni, szerb és magyar részvétellel. Új dolgok egyébként nem hangzottak el, – bejelentették a kazanyi magyar konzulátus megnyitását, ami áprilisban meg is valósult –, régebbi megállapodások voltak tálalva eredményként, például az, hogy Magyarország a 2015-ben lejárt hosszútávú gázszerződése után is juthat még 3-5 évig földgázhoz, miután megkaphatja a korábban kifizetett, de nem felhasznált mennyiséget is.

Paksról csak annyi újdonság hangzott el, hogy a projekt Putyin szerint nem tíz-, hanem tizenkétmilliárd euróba kerül, bár azóta az orosz és a magyar fél is következetesen tízmilliárdról beszél. Az elnök ekkor hívta meg Áder Jánost is a május 9-i moszkvai ünnepségre.

Magányosan a Vörös téren

A világháború befejezésének évfordulója ismét jó apropó lett volna Moszkvának, hogy erejét és elfogadottságát demonstrálja. A május 9-i nagy Vörös téri parádéra azonban Nyugatról államfői, kormányfői szinten senki nem ment el, csak nagykövetek képviseltették magukat – Magyarországról sem ment el a meghívott Áder János –, a kínai elnök viszont ott volt. (Törökország egyébként már ekkor megsértődött, mert Oroszország népirtásnak ismerte el az Oszmán Birodalom végnapjaiban üldöztetésnek kitett örmények elleni akciókat. De az még bocsánatos bűn volt Ankara szemében.)

A túlságosan bensőségesre sikerült, persze az erődemonstrációt azért kellőképpen kiemelő ünnep Putyin 2015-ös fiaskója már csak azért is, mert 2005-ben még mindenki elment, aki számított.

És még a sport sem kényeztette el

Sportdiplomácia terén Putyin mérlege pozitív, történelmi eredményekkel: 2014-ben Szocsi téli olimpiát rendezett, 2018-ban Oroszország futball-vb-t tarthat. Ennek valószínűleg a Blatter távozását okozó korrupciós botrány sem tehet keresztbe, nem valószínű, hogy elvennék az országtól a rendezési jogot. De 2015 nem emelkedik ki a sportsikerek közül: hiába jutott a csehországi jéghoki világbajnokság döntőjébe az orosz válogatott – menetelésnek nem neveznénk, hogy a csoportkörben kikapott az Egyesült Államoktól, hosszabbításban a finnektől, és a szlovákokat is csak rendes játékidőn túl sikerült megverni – ott megalázó, 6:1-es vereséget mértek rá a valóban végigmenetelő kanadaiak.

A sértődésmérő itt is kiakadt, az oroszok meg sem várták, hogy a kanadaiak a himnuszuk után átvehessék a serleget, az ezüstérmes válogatott elég hamar lesétált a jégről. (2009-ben a kanadaiak végigállták a pályán az oroszok ünneplését.)

Végül ezen a területen is Putyinnak egyedül kellett elvégeznie a munkát: születésnapi buliján a hokiba beleszeretett dzsúdós a Kontinentális Jégkorongliga – a 22 orosz, 1-1 belarusz, kazah, litván, horvát, szlovák, finn csapatot tömörítő KHL – csillagai ellen hét gólt vágott az elnök egymaga, és a meccset 15-10-re megnyerte a kormányzókból, Kremlhez közeli milliárdosokból, veterán hokilegendákból álló elnöki csapat.

Kárpótlás lehetett még a prágai vereségért az is, hogy Kazanyban tartották nyáron az úszó világbajnokságot, amit viszont Tatárföld a maga fényezésére is felhasznált.

Két elnök, egy ország

A Tatárföldnek egyébként is jó az érdekérvényesítő képessége. A 16. századba visszanyúló, önálló állami múlttal rendelkező Kazany az olajbevételek helyben tartásában is eredményesebb az észak-orosz területeknél, de még szimbolikus dolgokban is kész volt szembemenni Moszkvával, amennyire lehetett. Korábban a latin betűs írás bevezetésével – ezt végül az orosz alkotmány tiltotta meg, ami ebben a tekintetben szigorúbb lett, mint a szovjet alkotmány –, idén pedig az elnöki címmel. 2015. január 1-jéig az Oroszországhoz tartozó autonóm köztársaságok vezetőit ugyanis elnököknek hívták. Ez azonban megszűnt, arra hivatkozva, hogy egy országnak nem lehet több elnöke. Tatárföld azonban megmakacsolta magát, és napirendre sem tűzte a kazanyi parlament az autonóm köztársaság első emberének címét illető névváltoztatást.

Moszkva engedett, 2016. január 1-jéig tolva ki az elnöki cím jogszerű használatát. Kazany azóta sem változtatott, és úgy tűnik, nem is fog, bízva abban, hogy Tatárföldet kiveszik a tiltó törvény hatálya alól. A konfliktust Moszkva feleslegesen gerjesztette – előtte senkinek nem szúrt szemet, hogy elnöknek nevezik az autonóm köztársaságok vezetőit –, a kazanyi ellenállás ezzel új dimenzióba került, a Kreml presztízskérdésévé vált, váratlan belső harcot ígérve 2016-ra. Amit például a 2016 szeptemberében esedékes parlamenti választástól nem lehet várni.

És megint Hodorkovszkij

Legalább ennyire váratlan volt az is, hogy decemberben ismét vádat emeltek Mihail Hodorkovszkij ellen. A most gyilkossággal megvádolt, sikkasztásért, adócsalásért leültetett egykori milliárdost 2013 végén, tíz év börtön után elnöki kegyelemmel bocsátották el. Hodorkovszkij azóta Svájcban él. A korábban afféle oroszországi Soros Györgyként tevékenykedő, a Nyílt Oroszország alapítványt működtető Hodorkovszkij nemrég nyilatkozott arról, hogy Oroszországot csak egy békés forradalom mozdíthatja ki a jelenlegi helyzetéből. Ennek kapcsán is nyomozást indítottak ellene.

A 17 évvel ezelőtti gyilkosság miatt – amelynek áldozata a Jukosz érdekeltségi területén lévő Nyeftyejuganszk polgármestere volt – körözést is kiadtak, ám az Interpolnál ennek még nincs nyoma, de nem is valószínű, hogy bárki kiadná Európából Hodorkovszkijt. Viszont ismét jelzi, hogy a Kreml fontosnak érzi Hodorkovszkij felszínen tartását, felmutatva a nép előtt a Nyugat szekerét toló, az országot szétlopó, a megerősödött Oroszország ellen áskálódó exmilliárdost.

Olajon csúszik el a siker

Leginkább a gazdasági nehézségek miatt lehet szükség Hodorkovszkij felmelegítésére. Az ország GDP-je idén bő három százalékkal csökken, a rubel alig a felét éri a két évvel korábbihoz képest. A rubel árfolyamának elengedésére a kormányt nemzeti bankot az egyre csökkenő olajár kényszerítette rá.

Az elmúlt 15 év orosz fellendülése az olajár emelkedésétől elválaszthatatlan. Márpedig a válság előtti 147 dollár már rég a múlté, de a másfél évvel ezelőtti 110 dollár sincs sehol. Anton Sziluanov a közelmúltban még azt mondta, jobban teszi az orosz költségvetés, ha stabilan 60 dolláros olajárral számol, ehhez képest hordónként ma már csak 35 dollárt adnak érte, a költségvetési hiány a tíz százalékot is elérte, amit a fogyó tartalékából csak rövid ideig képes fedezni Oroszország.

A romló gazdasági helyzetet elfeledtetni persze nem lehet egy Hodorkovszkij elleni üggyel, de beleilleszkedik a képbe, amely szerint a gondokkal Oroszországnak azért kell szembenéznie, mert ellenségekkel van körülvéve, a Nyugat rossz szemmel nézi az ország megerősödését, aminek ékes bizonyítéka a szíriai beavatkozás is.

Szíria tovább tart, mint hitték

A parlament külügyi bizottságának elnöke októberben elszólta magát, amikor arról beszélt, hogy az orosz légierő szíriai beavatkozása legfeljebb 3-4 hónapot vesz igénybe. Alekszej Puskov később korrigált, mondván, addig fog tartani, ameddig kell. Bizonyos azonban, hogy Moszkvának nincs szüksége egy napi nyolcmillió dollárt felemésztő, elhúzódó akcióra. Márpedig a Szu-24-es vadászbombázó török lelövése után gyorsan nem vonulhat ki, miután látható, hogy Ankara nem támogatja az orosz terveket és nem fogadja el, hogy Bassar Aszad továbbra is hatalmon maradjon.

Moszkvának sem feltétlenül ez a célja, elegendő lenne, ha rendezett forgatókönyv szerint, az oroszokkal egyeztetve kéne távoznia az szíriai elnöknek, a rezsim kontinuitását biztosítva. Ez azonban, tekintve Aszad alavita hátterét, nehezen elképzelhető a szunnita többségű, etnikailag és vallásilag is szabdalt, több ország által pénzelt, különböző fegyveres csoportoknak helyet adó országban, amelynek legnagyobb részét az Iszlám Állam ellenőrzi.

Moszkva abban is bízhatott, hogy a Nyugattal közös ellenség, az Iszlám Állam révén sikerül közeledniük és az együttműködés megkönnyítheti az ukrajnai rendezést is. Mindeddig ez nem történt meg, sőt, az EU a szankciókat sem oldotta fel, így egyelőre ezt a reményt sem váltotta be a szíriai beavatkozás. Ami ráadásul elvezetett Oroszország legnagyobb légikatasztrófájához: október 31-én lezuhant egy Sarm-es-Sejkből Szentpétervárra tartó Airbus A-321-es, fedélzetén 224 emberrel.

Az orosz gép tragédiája mögött a nyugati források nagyon hamar terrortámadást sejtettek – az Iszlám Állam magára is vállalta – Moszkva és Kairó azonban a lehetőséget sokáig elvetette, nyugati manipulációnak minősítve a feltételezést. Mostanra azonban már az orosz fél is egyértelműen bombamerényletnek tartja a történteket, amelyekre állítólag a bizonyítékok is megvannak.

Az év embere

Putyin 2015-ben több ellenséget tudhat maga körül, mint 2014-ben, csökkenő bevételeket és sokal nagyobb kötelezettségeket, mint korábban. Terveibe messze nem bukott bele, de az attól várt célokat sem tudta elérni.

Az, hogy a Forbes az év legbefolyásosabb politikusának választotta, korántsem jelenti, hogy az történt, amit szeretett volna. Bár volt már nehezebb helyzetben is: a hatalomra kerülése utáni egy-két évre, vagy a 2008-as válságra biztosan nem cserélné el 2015-öt. Igaz, a jövő év nehezebbnek látszik, mint az idei.