Levente, Irén
17 °C
27 °C

Az Iszlám Állam vállalta a dagesztáni merényletet

2015.12.31. 12:52

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet vállalta magára a dagesztáni merényletet, amiben egy ember meghalt, tizenegyen megsérültek, írja az MTI az iszlamista honlapokat figyelő SITE amerikai intézetre hivatkozva.

Fegyveresek kedd éjjel tüzet nyitottak turisták egy csoportjára az Oroszországhoz tartozó kaukázusi Dagesztáni Köztársaság Derbent nevű városában, a világörökséghez tartozó erőd mellett. A húszfős turistacsoport tagjai helyi lakosok voltak, és egy közeli erdőből nyitottak tüzet rájuk. A halálos áldozat és az egyik sebesült is a Szövetségi Biztonsági Szolgálat alkalmazottja.

Az Iszlám Állam azt írta a SITE által idézett közleményben:

A kalifátus harcosainak sikerült megtámadniuk az orosz biztonsági erők alkalmazottait a dagesztáni Derbentben. Egy tiszt meghalt, többen megsebesültek. A kalifátus mudzsahedjei veszteség nélkül visszatértek támaszpontjukra.

A Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézett egy meg nem nevezett forrást, amely szerint a támadók derbentiek, és hárman voltak, már korábban is követtek el hasonló akciókat, például december közepén rálőttek a rendkívüli helyzetek minisztériumának alkalmazottaira.

A többségében muzulmán lakosságú észak-kaukázusi köztársaságban, ahol szélsőségesek évek óta fegyveres harcot vívnak egy iszlám állam megteremtéséért, gyakoriak az orosz rendfenntartó szervek elleni merényletek, de turisták elleni támadásokra eddig nem volt példa.