Angéla, Petronella
14 °C
26 °C

Brit állampolgár végzett ki öt embert az Iszlám Állam nevében

2016.01.05. 00:36 Módosítva: 2016-01-05 00:54:20

A BBC úgy tudja, hogy brit állampolgárként azonosították azt a férfit, aki az Iszlám Állam vasárnapi videójában öt foglyot végzett ki, amiért azok állítólag kémkedtek. A 11 perces videón tökéletes angolsággal beszélő, fekete kommandós álarcot viselő férfi a BBC szerint Siddharta Dhar, aki miután áttért az iszlám hitre, felvette az Abu Rumaysah nevet. A BBC értesülését egyelőre nem erősítették meg hivatalos forrásból.

87474749 79288373
Fotó: Twiiter

Az indiai származású férfit 2014-ben letartóztatták terrorcselekményre uszítás gyanújával, de óvadék ellenében szabadlábra került, majd Szíriába ment. Az egykori üzletember és négy gyermekes családapa a kelet-londoni Walthamstow-ban élt.

Dhar a videón azt üzente, hogy

az Iszlám Állam lerohanja Nagy-Britanniát, és bevezeti a saríát.

A BBC-nek nyilatkozott a férfi nővére, Konika Dhar, aki azt mondta, hogy amikor először megnézte a videót sokkos állapotba került, de miután alaposabban meghallgatta a felvételt, már nem biztos benne, hogy a testvére szerepel a felvételen.

Siddharta Dhar a radikális al-Muhajiroun nevű csoporthoz csatlakozott, akik rendszeresen részt vesznek az Egyesült Államok és Izrael elleni tüntetéseken, és a mecsetekben keresnek új tagokat. Dhar a radikális szervezet szóvivője volt, mígnem annak ellenére távozott az országból a családjával együtt, hogy a rendőrség bevonta az útlevelét.

A felvételen szerepel egy öt év körüli kisfiú is, aki egyenruhába öltöztetve azt mondja, hogy az Iszlám Állam megöli az összes hitetlent. A Channel4-nak egy londoni férfi azt mondta, az unokáját ismerte fel a gyerekben, akit a lánya még 2013-ban vitt ki Szíriába.

A brit rendőrség szerint legalább 700 ember utazott Szíriába és Irakba, hogy csatlakozzon a dzsihádista szervezetekhez, nagyjából a fele tért vissza Nagy-Britanniába.