Adalbert
6 °C
22 °C

A szaúdiak tagadják a bombázást

2016.01.08. 00:08

Teherán azzal vádolta meg csütörtökön Szaúd-Arábiát, hogy a jemeni lázadókat támadó harci gépei szándékosan csapást mértek Irán szanaai nagykövetségének épületére. A Szaúd-Arábia vezette arab koalíció este visszautasította a vádat, írja az MTI.

A szaúdi vezetésű koalíció szóvivője, Ahmed Aszeri dandártábornok bejelentette, hogy kivizsgálják a szerda éjjeli állítólagos esetet. A koalíció gépei súlyos csapásokat mértek szerda éjjel olyan szanaai célpontokra, amelyek a húszi lázadók kezén vannak, ezek között olyan helyek ellen is, ahonnan a húszik rakétavetőkkel támadták Szaúd-Arábia területét. A húszik civil épületekben, köztük nagykövetségekben is felállítottak rakétavetőket - állította a szóvivő. Hozzátette, hogy a koalíció korábban arra kért minden országot, hogy adja meg külképviseletei jemeni koordinátáit. Kijelentette, hogy a húszik által megadott információk "nem hitelesek".

A Reuters hírügynökség azonban közölte, hogy helyi lakosok nem látnak semmilyen kárt az iráni nagykövetségi épületben, amely Hadda kerületben van. Nem sokkal később az AP amerikai hírügynökség arról számolt be, hogy helyszíni tudósítójuk felkereste a nagykövetséget, de nem látott károkat az épületben.

A SPA szaúdi hírügynökség közölte, hogy az arab koalíció csütörtök esti közleményében visszautasította Teherán állítását a nagykövetséget ért légicsapásról. "A koalíció nem hajtott végre hadműveleteket az iráni nagykövetség közelében" - áll a koalíciós kommünikében.

Az iráni állami tévé közben arról számolt be, hogy Teherán betiltotta minden szaúdi áru importját, miután Szaúd-Arábia megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal. A döntés Haszan Róháni elnök kormányának rendkívüli ülésén született. Irán évente 60 millió dollár (17 milliárd forint) értékű árut - főleg csomagolóanyagokat és textíliát - importál Szaúd-Arábiából.

Teherán azt is bejelentette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordul a támadás ügyében. Hosszein Amír Abdollahjan iráni külügyminiszter-helyettes közölte, hogy órákon belül tájékoztatják az ügy részleteiről a világszervezet biztonságpolitikai döntéshozó szervét.

Rijád és Teherán között azt követően robbant ki diplomáciai konfliktus, hogy Szaúd-Arábia január elején 46 másik emberrel együtt terrorizmus vádjával kivégezte az ellenzéki mozgalmakat támogató és az országban élő síita kisebbség jogaiért szót emelő Nimr al-Nimr síita főpapot. A kivégzés hatalmas felháborodást váltott ki Iránban. Szaúd-Arábia nagykövetségét tüntetők támadták meg és dúlták fel. Válaszul Rijád és több szövetségese megszakította diplomáciai kapcsolatait Iránnal.