Nem szóltak a kórház dolgozóinak, hogy kezdődik a bontás

2016.01.08. 14:05

Egy kínai kórház munkásai és a bent fekvő betegek egy szép napon arra lettek figyelmesek, hogy buldózerek bontják az épületet. Mindenki hanyatt-homlok menekült a kórházból, de a romok alatt hat halott maradt. De ezek a halottak nem a lezuhanó törmelékeknek estek áldozatul, hanem már eleve a halottasházban hevertek. 

Így eltemetni a páciensek maradványait rendkívüli tiszteletlenség a halottakkal szemben. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmi megtörténhet.

- nyilatkozta a Honan tartománybeli Csengcsou Egyetem négyes számú kórházának kommunikációs vezetője, Csang Jüan.

A kórház a helyi önkormányzatot vádolja azzal, hogy bontási munkálatokat rendeltek el, miután nem tudtak megegyezni az egészségügyi intézménnyel egy útépítési projekten - jelentette a Hszinhua állami hírügynökség alapján az MTI. Többen megsérültek a kórházi személyzetből, az egészségügyi felszerelésben esett anyagi kár közel 20 millió jüan (880 millió forint).

Hujcsi körzet tanácsa azonban állítja, hogy ők kérték a kórházat a halottasház és a CT-vizsgáló elbontására, de hiába. Sőt, a tanács szerint a munkásaik arról is megbizonyosodtak, hogy senki sincs az épületekben a bontás megkezdése előtt, így áldozatok sem voltak.

A hasonló erőszakos bontások elterjedt problémát jelentenek Kínában, ahol az önkormányzatok gyakran kezdenek ingatlan- és más fejlesztésekbe a gazdasági növekedés serkentése érdekében, és gyakran meg sem várják azt, hogy az ingatlanok megüresedjenek.