Bocsánatot kért a lap a rasszista címlapért
Bocsánatot kért a Süddeutsche Zeitung és a Focus rasszistának és szexistának mondott címlapjukért, amelyekkel a kölni szilveszteri támadásokról szóló cikkeiket illusztrálták – írta a The Local németországi verziója.
A fehér lábak közé nyúló fekete kézzel a liberális Süddeutsche Zeitung egy olyan cikk képe volt, amelyben egy pszichológus arról értekezett, hogy a muszlim férfiak számára a nővel való bármiféle találkozás túlzott szexuális tartalmat hordoz.
A lap főszerkesztője elismerte, hogy a kép valóban azt sugallhatja, hogy a szexuális erőszak és az elkövető bőrszíne között összefüggés van. Ugyanakkor Wolfgang Krach nyilatkozata ellenére a Süddeutsche Zeitung ezt a rajzot tette a cikk mellé az on-line kiadásban is. Igaz, már mellé téve a rajzot ellenkező színezésben is.
Hétfőn Észak-Rajna-Vesztfália tartományi belügyminisztere a kölni támadásokkal kapcsolatban elmondta: az elkövetők szinte kizárólag Észak-Afrikából és más arab országokból származtak.
A konzervatív Focus egy feketére festett kéznyomokkal teli fehér nőt tett a címlapra, amit több újságíró kifogásolt, szexistának és rasszistának minősítve a fényképet.
A lap szerint erről szó sincs, képük csupán azt szimbolizálja, ami Kölnben történt. Aki ezt rasszistának és szexistának minősíti, „az fél az igazságtól” – jelentette ki Ulrich Reitz, a lap főszerkesztője.