Szabolcs
19 °C
25 °C

Törökország a robbantások korszakába lépett

2016.01.12. 15:53
Fél éven belül a harmadik súlyos robbantási merényletet követték el Törökországban. Az egyre inkább különutas Erdoğan viszonya Szíria miatt feszült lett szövetségeseivel, megromlott a viszonya Oroszországgal, és kiélesedett az ellentét a törökországi kurdokkal, miközben belső támogatása is csökkent. Az sem látszik, hogyan valósíthatná meg terveit az Aszad nélkül elképzelt Szíriában.

Alig fél éven belül a harmadik nagy robbantási merényletet szenvedte el kedd délelőtt Törökország. A júliusi suruçi robbantás – 33 halott, több mint száz sebesült –, az októberi ankarai merénylet – 102 halott, négyszáz sebesült – és a keddi, legalább tíz halottal járó, Isztambul turistanegyedében elkövetett, feltehetően öngyilkos merénylő által végrehajtott akció jelzi, hogy a 78 milliós Törökország az ötödik éve tartó szíriai polgárháború szomszédságában, belső feszültségektől is terhelve történetének új szakaszába lépett.

Ki robbantott?

A török elnök bejelentése szerint egy 27 éves szíriai származású öngyilkos merénylő követte el a támadást. Az elsődleges hírek szerint a tíz áldozatból kilenc idős német turista volt, ami – a szíriai elkövető ismeretében – újabb eleme lehet a menekültekkel szembeni németországi indulatoknak, a kölni szilveszteri tömeges molesztálás és rablás után.

Ez az Iszlám Államot (IS) sejteti a merénylet mögött, ahogyan a két korábbit is az IS vállalta magára. Erről a török vezetés ezúttal még nem nyilatkozott, bár a két korábbi robbantással kapcsolatban elsősorban az IS-t  gyanúsítja. Igaz, Ankara mindig nyitva hagyja a lehetőségét annak is, hogy az autonómiáért bő harminc éve fegyverrel is harcoló Kurd Munkapárt (PKK) áll az akciók mögött.

Ankara első számú ellenségnek ugyanis a PKK-t tekinti, a szíriai konfliktusban is elsősorban a kurdok megerősödésétől tart, félve attól, hogy ha Észak-Szíriában kurd autonómia valósulna meg – hasonlóan Irak északnyugati részéhez –, akkor a törökországi törekvések is új lendületet kapnának. Főként, mert a török vezetés szerint a PKK számára a szomszédos kurd területek hátországot biztosítanak.

Az IS csak ezután merül fel ellenségként, és csak mint Bassár el-Aszad szövetségese. A török kormány szerint a szíriai elnök összejátszik az IS-sel, ezért először őt kell elmozdítani, és ezzel automatikusan gyengülne az IS is.

Senki sem jóbarát

Az Egyesült Államok után a NATO második legnagyobb hadseregét adó Törökország megkerülhetetlen nyugati szövetséges a Közel-Keleten, mégis úgy érezte, hogy Szíriával kapcsolatos elképzelései nem érvényesülnek: az Egyesült Államok szövetségest lát a kurdokban, és Aszadot ugyan elfogadhatatlan szereplőnek tekinti, de késznek tűnt időt adni neki, hogy az szíriai elnököt támogató oroszokkal egyeztetve, egy később egyeztetendő forgatókönyv szerint vonulhasson ki a hatalomból.

A párizsi, 147 halottal járó november 13-i merényletsorozat után az álláspontok közeledni látszottak az Egyesült Államok, az EU és  Oroszország között, miután mindannyiuk számára az IS elleni, mielőbbi eredményes fellépés vált a legfontosabbá, ami megint a török szempontok háttérbe szorulását jelentette.

Ez szerepet játszhatott abban, hogy Törökország november 24-én légtérsértésre hivatkozva lelőtt egy Szíriában szolgálatot teljesítő orosz vadászbombázót. A Szu–24-es megsemmisítését – amely után a két katapultáló katona egyikét még földet érése előtt lelőtték a Szíria északnyugati részén élő, törökkel rokon turkománok –  Oroszország hátba döfésnek nevezte.

Törökországnak viszont fájhatott, hogy az orosz beavatkozás keresztülhúzta a török terveket, hogy Aszadot az Ankara által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) és az ő szövetségesei elmozdítsák a hatalomból. Igaz, a törökök is elismerték, hogy nincsen egységes erő, amely kimozdíthatná Aszadot, így ehhez akár az IS-hez hasonlóan saríaalapú iszlám berendezkedést célzó, de részben katari pénzből támogatva az IS ellen fellépő an-Núszra is elfogadható partner.

Bár az elmúlt három évben már voltak jelei annak, hogy Ankara és Moszkva között nézeteltérés van a szíriai elnök orosz támogatása miatt, úgy tűnt, ennél fontosabbak a két ország egyre szorosabb gazdasági kapcsolatai, amelyeket Recep Tayyip Erdoğan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök barátsága csak még tovább erősített.

Energetikai téren kiemelt lehetőségeket látott Oroszország Törökországban, nemcsak mint az orosz gáz Ukrajnát elkerülő lehetséges tranzitországa, de mint gyorsan növekvő felvevőpiac is. Az orosz földgáz a török gázimport legnagyobb szeletét adja. Emellett Törökország már egy atomerőmű építésére is megbízást adott az orosz Roszatom állami holdingnak. Az akkuyui erőművet a tervek szerint már tavaly nyáron elkezdték volna építeni, de a 20 milliárd dolláros projekt akkor nem indult el, pedig még nem volt napirenden az oroszok szíriai beavatkozása sem. Moszkva mindenesetre már jelezte, hogy kérdésessé vált mind a gáztranzitot biztosító Török Áramlat, mind az akkuyui erőmű felépítése. (A török–orosz gazdasági kapcsolatokról itt olvashat bővebben.)

Oroszország a végletekig lehűlt viszony után azzal is megvádolta Erdoğant, hogy személyes haszonélvezője az IS-sel folytatott illegális olajkereskedelemnek.

Határokon átnyúló kurd vita

Törökországban az etnikai alapon elnyomott kurdok évtizedekig vívták gerillaharcukat a központi kormányzat ellen. Több rövid életű fegyverszünetet követően 2012 végén Erdoğan bejelentette, hogy tárgyalások folynak a KPP-t a börtönből is irányítása alatt tartó Abdullah Öcalannal a tartós rendezésről. 2013-ban meg is született az egyezség, melynek első, gesztusértékű lépéseként a PKK visszavonta fegyvereseit a szíriai és iraki területekre. Azonban a biztató és a lakosság többségének támogatását bíró megbékélési folyamat 2014 második felére zátonyra futott. Törökország ugyanis közvetve több vonalon is támogatta az IS-t.

  • Közös határszakaszon szemet hunyt az önkéntesek mozgása, az olajkereskedelem és a fegyvercsempészet felett. 
  • Kurd beszámolók szerint esetenként az IS harcosainak is szabad mozgást biztosított a határon keresztül, hogy azok hátba támadhassák a szíriai autonóm kurd területeket.
  • A határon felsorakozott török tankok tétlenül nézték Kobani lakosainak szenvedését, sőt, megakadályozták azt, hogy iraki kurd harcosok az ostromlott kurd város alá siethessenek, ahol testvéreik élet-halál harcot vívtak az iszlamisták ellen. 
  • A kritikus ostrom idején vonakodtak az amerikai légierő (NATO-szövetségesük) rendelkezésére bocsátani támaszpontjaikat.

A török magatartás miatt a PKK felmondta a tűzszünetet. A békefolyamat koporsójába a 2015 júliusában történt suruçi terrortámadás verte be az utolsó szöget. Bár ekkor az IS merénylője kurd baloldaliakat robbantott fel, a kormány mégis elsősorban a kurd „terroristák” ellen indított nagyszabású rendőri-katonai akciókat. A kurdoknak persze nem kellett sok a visszavágáshoz, ezért mára újra teljes erővel dúl a gerillaháború. Erdoğan utasítására nemcsak a hegyvidéki kurd tartományokban, hanem a szomszédos iraki Kurd Autonóm Területen is folynak a légi csapások, sőt, egy páncélosokkal megerősített török kontingens Irakban egészen Moszul körzetéig nyomult – bár innen végül visszavonulót kellett fújniuk.

Menekülthíd Európába

Törökország fontosságát új szintre emelte a szíriai, illetve az Afganisztán, sőt Banglades felől meginduló menekült- és bevándorlóhullám, miután az Európába érkezők alapvetően Törökországból érkeznek a kontinensre. Ez sokszor még a nyugat-afrikai menekültekre is igaz, bár ők többségükben Olaszországnál érnek partot.

2011 óta Törökországba 2,4 millió migráns érkezett. Onnan azok, akik tovább akartak menni – mert olyanok is akadnak, akik nem akarnak –, ezt könnyen megtehették, a török hatóságok a nyíltan működő embercsempészeket sem kapcsolták le.

A nagy szám azonban a gyakorlatban kisebb terhet jelent: csupán 260 ezren élnek menekülttáborban, havi ellátmányt csupán ők kapnak. A táborok többsége sátortábor, csupán hat konténertábor van, amelyek hosszabb távon is elfogadható körülményeket biztosítanak.

Ankara ennek ellenére azt állítja, bő négy év alatt 7,3 milliárd dollárt költött a menekültekre. 2015 során a török vezetés többször hangoztatta, hogy mindenkit nem állíthatnak meg, de így is nagy terhet vállalnak a menekültáradatból, amelynek Európa csak a töredékét kapja. A töredék nem igaz, hiszen csak tavaly több mint egymillió ember érkezett Németországba. A Nyugat-Európába tartók közül körülbelül 370 ezret regisztráltak Magyarországon.

Az EU meglehetősen lassan lépett, amikor a nyilvánvalóan kulcsszereplő Törökországnak felajánlott egymilliárd, később, Angela Merkel októberben tett törökországi látogatásakor 3,2 milliárd dollárt a menekültáradat lassítására – és megfelelő ellátására. A német kancellár ajánlatát Ankara ekkor még élből visszautasította, de október 29-re mégis létrejött a megállapodás, amely szerint Törökország érdemben visszafogja az embercsempészeknek köszönhetően olajozottan működő menekültáradatot. Ez valójában nem történt meg, néhány demonstratív akció után, amikor az ország nyugati részéből keletre szállítottak vissza menekülteket, a Görögország felé tartók tömege most sem sokkal kisebb, mint a megállapodás előtt.

Törökország viszont a 3,2 milliárd dollár mellett ígéretet kapott a vízumrendszer enyhítésére, valamint arra, hogy belátható menetrendet kap az ország EU-tagságát célzó tárgyalásokhoz. Törökország ötvenhárom éve társult tagja az EU jogelődjének, a csatlakozási tárgyalások Brüsszellel 2005-ben kezdődtek el, de hivatalosan hol Ciprus, hol Görögország vétója miatt a fejezetek többségét meg sem nyitották.

Erdoğan sem a régi

Ankara kiszámíthatatlanabb lépéseihez hozzájárulhatott az is, hogy a török kormány pozíciója nem olyan biztos, mint volt az elmúlt 12 évben, amikor az Erdoğan által alapított Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) rendre kétharmados többséget tudott maga mögött az 550 fős parlamentben. Erdoğan 2014-ben átült az elnöki székbe, és bízott abban, hogy idővel formálisan is magával viheti jogkörének javát. Ehhez alkotmánymódosításra lett volna szükség, ám 2015 nyarán a parlamenti választás felért egy mélyütéssel: az AKP nemhogy az ehhez szükséges kétharmadot, de az egyszerű többséget sem tudta megszerezni.

A patthelyzetet az (előrehozott) novemberi választás oldotta fel, az AKP ekkor – az októberi, 102 halálos áldozatot követelő merénylet árnyékában – legalább az abszolút többséget elnyerte. Igaz, ezzel legalábbis egy időre elérhetetlenné vált Erdoğan terve, hogy a török parlamentáris demokráciát elnökivé formálja át. Befolyása azonban így is egyértelmű, viszont megerősíthette Erdoğant abban, hogy országmentő, biztonságteremtő válságpolitikusként kell szerepelnie és gesztust gyakorolnia a tőle nagytörök politikát váró nacionalista szavazóknak. A turkománok melletti kiállás és a Szu–24-es lelövése ennek a politikának a szellemében is szólt.

A válságpolitikus imidzsét erősíti az újabb robbantás, amely reflexszerűen a biztonságot teszi a társadalom legfontosabb szempontjává, amely általában nem az ellenzék, hanem a mindenkori kormányzat pozícióját erősíti.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Csodás Török Riviéra

Akár féláron utazhat idén Törökország fantasztikus tengerpartjaira.