Kristóf, Jakab
20 °C
31 °C

Tévében mondott le a macedón kormányfő

2016.01.14. 22:13

Nem várta meg a választásokat Macedónia leghosszabb ideig hivatalban lévő miniszterelnöke, aki csütörtökön televíziós beszédében jelentette be lemondását. Nikola Gruevszki pénteken távozik hivatalából, így aznap már nem ő tárgyal az EU Szkopjéba utazó bővítési biztosával – írta a Balkan Insight.

Johannes Hahn feladata a macedón kormány és az ellenzők közötti egyeztetés, ám ezt nem húzza keresztül a lemondás. Gruevszki lemondása ugyanis egyeztetett menetrendben történt, hogy ezzel mielőbb véget érjen a politikai krízis a volt Jugoszlávia egyik legszegényebb utódállamában.

„Nem akarom, hogy az ország túszul essen. Az április 24-i választások véget fognak vetni a bizonytalanságnak és biztosítja Macedónia stabilitását” – jelentette ki Gruevszki, az ellenzéket okolva a kialakult helyzetért.

Tavaly februárban került nyilvánosságra egy hangfelvétel, amely szerint Gruevszki utasítást adott 20 ezer ember, köztük miniszterek illegális titkosszolgálati megfigyelésére. A kormányt 36 éves kora óta, több mint kilenc éve vezető politikus meg nem nevezett külföldi titkosszolgálatokat vádolt azzal, hogy hamis bizonyítékokat kreáltak ellene, az ország destabilizálása céljából.

Az EU nyár óta közvetít a hosszúnevű VMRO-DPMNE és az ellenzéki Macedón Szociáldemokrata Unió (SZDSZM) között. Akkor született megállapodás arról, hogy Gruevszki január 15-ig lemond. A kormánypárt így új kormányfővel indulhat neki a száz nap múlva esedékes választásoknak.

Az EU bővítési biztosa még a lemondás előtt, csütörtökön nyilatkozta, hogy reméli, az útja előtt, vagy látogatása során a megegyezés legfontosabb elemei teljesülnek, hogy ezután lehetővé váljon a választások átlátható megszervezése, a tervezett időben.

Pénteken dől tehát el, hogy valóban száz nap múlva sor kerül-e a választásokra, mert decemberben már felmerült, hogy azok akár néhány hónappal is csúszhatnak. Az SZDSZM szerint ugyanis nincsenek meg a szabad választás feltételei, az egyezmény több pontja nem teljesült.

„Számos kompromisszumot elfogadtunk. Az ellenzék két miniszteri tárcát kapott és három miniszterhelyettesit. Megválasztottunk egy különleges ügyészt, a választási bizottság többsége ellenzéki lett. A mi kötelezettségeinket teljesítettük” – vetette ellen lemondásakor Gruevszki.

Az EU szerint azonban van még tennivaló: reformra van szükség a médiát illetően, frissíteni kell a szavazói névjegyzéket, de át kell vizsgálni az összeírás eddigi módszereit is. Ha ez nem történik meg, akkor a kétmilliós ország – amely Közel-Keletről Görögországon át tartó menekülthullám fő áramában van – elveszítheti 2005 óta meglévő EU-tagjelölti státuszát. Igaz, a csatlakozási tárgyalások eddig is lassan haladtak az etnikai ellentétektől is szétfeszített országgal.