Vencel
8 °C
24 °C

Legalább 20 halottja van a mogadishui terrortámadásnak

Névtelen-1
2016.01.21. 19:41 Módosítva: 2016-01-22 09:07:57

Fegyveresek megtámadtak egy tengerparti éttermet Szomáliba fővárosában, Mogadishuban csütörtök este. A CNN szerint egy öngyilkos merénylő is autójával felrobbantotta magát az étteremnél. A BBC szerint először egy autóbomba robbant, aztán öt fegyveres jelent meg a kormánytisztviselők és a fővárosi elit által szívesen látogatott étteremben, fél órával később pedig egy második autó is felrobbant.

Pénteki hírek szerint a terrortámadásnak legalább 20 halottja van - egyelőre nem tudni, hogy a megölt támadókat is beleszámították-e. A sérültek számáról nincs információ.

A szomáliai hatóságok azt állították, hogy már uralják a helyzetet, később azonban kiderült, hogy a támadás akkor még tartott. Az étteremhez közeli utakat lezárták a biztonsági erők. Azóta elfogták a támadók vezetőjét.

A támadást az as-Sabáb iszlamista szervezet vállalta magára.

A strandnak ezen a részén 2014-ben és 2013-ban is volt robbantásos merénylet.

Az as-Sabáb múlt héten az Afrikai Unió egyik bázisát támadta meg Szomália délnyugati részén. Tavaly ősszel pedig Mogadishu népszerű Sahafi hoteljénél robbantottak és lövöldöztek, abban a támadásban 15-en meghaltak.

2016 legjobb fürdője

A Miskolctapolcai barlangfürdőt 200 magyarországi fürdő közül választották az év legjobb fürdőjének.

Európai körutazások

Őszi kalandok. Segítünk hogy megtalálja a legjobb ajánlatokat.