Orbán
13 °C
23 °C

A hármas gyilkosság vádlottja elvette az egyetlen szemtanút

2016.01.25. 19:26

Az amerikai Mississippi állam Jackson megyei börtönében decemberben két fogvatartottat adtak össze. A lelkésznek fogalma sem volt, hogy az aktussal egy hónapok óta tartó büntetőeljárást lehetetlenít el. Az ügyészség ugyan megpróbált közbelépni, hogy legalább előtte videóra vehessék a szemtanú vallomását, de mire az eljáró bíró intézkedett, a frigy megköttetett.

2015 szeptember 9-én este Joseph Nelson átment egyezkedni az exéhez, Bianca Fletcherhez, akivel nagyon megromlott viszonya. Magával vitte új barátnőjét, Shellana Davis-t is. Fletcher Davis láttán kiakadt, és hozzávágott egy pelenkát Nelsonhoz. Nelson erre lelőtte a nőt, majd a közös, egyéves kisfiukkal és a nő új élettársával is végzett.

Legalábbis ez az a verzió, ami a nyomozók szerint összeáll Davis első vallomásából, a nyomokból és abból, amit az eset után Nelson egy barátjának elmondott. A barát szerint lehetséges egy másik verzió is, eszerint Fletchert Nelson új nője, Davis lőtte agyon, majd rávette Nelsont, hogy szerelme jeléül végezzen a gyerekével és az élettárssal is.

Az esetről beszámoló Daily Beast szerint a szabályok között elég nehéz eligazodni. Nelson feleségeként Davis már mentességet élvez, nem köteles a férje ellen tanúskodni. Sőt, mivel bűnsegédként az ő büntetőjogi felelőssége még akkor is felmerül, ha nem ölt meg senkit, alkotmányos joga, hogy ne tanúskodjon. A bíró ugyanakkor mentesíthetné a vallomása önmagára terhelő jogkövetkezményei alól, ha mégis hajlandó lenne tanúskodni.

Ha azonban a bíróságot az ügyésznek sikerül meggyőznie, hogy a házasság csak a felelősség alóli kibújás miatt jött létre, Davis mégsem élhet a mentességgel. Egy másik törvény szerint ugyanakkor ha az áldozat kiskorú, a házasság nem jelent mentességet a tanúskodás alól. Így az is előfordulhat, hogy a büntetőpert a kiskorú és a felnőtt áldozatok miatt ketté fogják bontani.