Judit, Xénia
17 °C
31 °C

Szurkolóknak álcázhatják magukat a terroristák

2016.01.26. 15:06

Szurkolói mezben és sállal a nyakukban érkeznek az Iszlám Államhoz csatlakozó nyugat-európai állampolgárok Törökországba, hogy így próbálják meg kijátszani a biztonsági erők éberségét, írja az MTI a Milliyet című ellenzéki török napilapra hivatkozva.

Az újság értesülései szerint a terrorszervezet azt tanácsolta a Szíriába tartó híveinek, hogy a feltűnést kerülve, lehetőleg hétvégén, focimeccsek idején utazzanak Törökországba.

A lap arról is beszámolt, hogy titkosszolgálati jelentések alapján Törökország északi, fekete-tengeri régiójában több szíriai személy valós értékénél drágábban próbált hozzájutni furgonokhoz, amelyeket később merényleteknél használtak volna fel Törökországban vagy Szíriában.

Titkosszolgálati aktákra hivatkozva a lap tudni véli, hogy Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője kiadott egy parancsot, amely szerint azok, akik nem tudják elérni Szíriát, engedély nélkül ott követhetnek el támadást, ahol éppen tartózkodnak, valamint merényleteiket olyanok ellen igyekezzenek elkövetni, akik nem muzulmánok vagy hitetlenek.

Az Iszlám Állam azért változtatott taktikáján, mivel az Egyesült Államok vezette terrorizmusellenes koalíciós erők fellépésének következtében területeket vesztett Szíriában.

A török hatóságok szerint ezt a szervezetet terheli a felelősség a január 12-i isztambuli öngyilkos merényletért, amelyben tíz turista vesztette életét. Valószínűleg az Iszlám Állam áll az októberi ankarai kettős merénylet mögött is, amely 103 ember életét oltotta ki.

Akciós csomagok!

Kényeztetés, lazítás, szórakozás szép tájakon.

Utazzon Szép kártyával!

A panzióktól a 4-5 csillagos szállodákig számos szálláslehetőség.