Vilma
-8 °C
3 °C

A kínai pártlap szerint Soros háborút indított az ország ellen

2016.01.27. 07:09

Soros Györgyöt támadja a kínai központi pártlap, amiért "háborút indított Kína ellen", írja az MTI. Megfigyelők szerint spekulánsok miatt gyengült kedden a hongkongi dollár és a kínai jüan. A sanghaji tőzsdeindex 13 havi mélypontra, 6,4 százalékkal zuhant.

A központi bankok nem avatkoztak be, de a média ismét a veszélyre figyelmeztetett, csakúgy, mint Soros György múlt heti kijelentése után, amikor a magyar származású pénzügyi guru a davosi Világgazdasági Fórumon azt mondta, hogy a kínai gazdaság "kemény földet érése" elkerülhetetlen. Akkor azt is jelezte, hogy shortolni készül az ázsiai devizákat.

Soros közismerten sikeres volt már több, a tőzsdeindexek zuhanására játszó üzletéről. Ázsiában 1997-ben, a gazdasági válság idején is elsősorban a maláj ringgit és a thai baht gyengülésére játszva shortolt, sikerrel. Nevét összekapcsolják az 1992. szeptember 16-ai "fekete szerdával", a brit font összeomlásának napjával is.

Szakértők szerint leegyszerűsítve a kínai jegybank aktuális politikai dilemmája, hogy stabilan tartsa-e a nemzeti valutát vagy a gazdaság talpon maradását ösztönözze. Úgy vélik, előbb-utóbb a kötelező banki tartalékráta csökkentése elkerülhetetlenné válik majd.

Mindeközben Peking igyekszik az állami média segítségével elriasztani a spekulánsokat, nemcsak a gazdasági, pénzügyi következményekre, hanem jogi lépésekre, számonkérésre is figyelmeztet. Egyúttal azt bizonygatja, hogy a világ második legnagyobb gazdaságának alapjai - noha strukturális átalakításon mennek keresztül - meglehetősen erősek.

Mej Hszin-jü, a Kereskedelmi Minisztérium kutatója a Zsenmin Zsipao című vezető pártlapban úgy fogalmazott, hogy Soros "nyilvánosan háborút indított Kína ellen", de szerinte kiszemelt "áldozatai", a jüan és a hongkongi dollár a támadást túl fogják élni.

Csen Hszing-tung, egy másik gazdasági szakértő úgy vélte, Soros szavai, hatása a közvéleményre kárt okoznak Kínának, hiszen egyfajta támadási kísérlet bejelentéseként hatnak. Ezért - fogalmazott - Kínának megvan az oka az "idegességre". Más szakértők szerint Soros nem háborúzni akar, csupán "pénzt csinálni" - írja a hongkongi South China Morning Post című lap szerdai számában.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.