Erika, Bella
14 °C
26 °C

Marad a dohányzást korlátozó törvény Romániában

2016.01.27. 11:49

Nem sérti az alaptörvényt Romániában a dohányzást korlátozó törvény, amelyet decemberben fogadott el a bukaresti parlament, így nincs akadálya a jogszabály kihirdetésének és életbe léptetésének, írja az MTI a román alkotmánybíróság döntése alapján.

A törvény értelmében tilos lesz a dohányzás minden zárt közterületen, munkahelyen, vendéglátóhelyen, tömegközlekedési eszközön és zárt vagy nyitott játszótéren. A jogszabály csak a repülőterek és a büntetés-végrehajtó intézetek elkülönített légtereiben teszi lehetővé a dohányzást. A tiltás ellen vétő magánszemélyek 500 lejig (35 ezer forint), jogi személyek - például kávézók, bárok, vendéglők - 10 ezer lejig terjedő bírságot kockáztatnak.

Korábban Klaus Iohannis üdvözölte a dohányzást korlátozó, két éve halogatott jogszabály elfogadását, és közölte, hogy nem fog kihirdetésével késlekedni. A törvény életbe lépését eddig alkotmányossági óvás késleltette, amelyet 33 szenátor írt alá.

Az óvás beterjesztői azt állították, nem a dohányzás korlátozását, hanem a "zárt közterület" fogalom meghatározását kifogásolják, ami szerintük a törvény hatályát a magánszférára is kiterjeszti. A jogszabály tulajdonformától függetlenül minden "közös használatra szánt, szabadon megközelíthető, mennyezettel és legalább két oldalfallal behatárolt helyiségre" kiterjeszti a dohányzás tilalmát. A normakontrollt igénylő szenátorok szerint ez a meghatározás bármire, "akár a lakásokra" is vonatkozhat, és ilyenként sérti a magánélethez való jogot.

Az alkotmányossági óvást a taláros testület szerdán egyhangúan elvetette. Az alkotmánybíróság elnöke közölte: a dohányzást korlátozó jogszabály a hivatalos közlönyben való megjelenése után 45 nappal lép majd hatályba.

Romániában a vendéglátóhelyekkel szemben eddig engedékeny volt a törvény: csak a száz négyzetméternél nagyobb szórakozóhelyek tulajdonosainak kellett külön dohányzó és nem dohányzó helyiséget kialakítaniuk. A száz négyzetméternél kisebb kávézók, bárok működtetőinek lehetőségük volt választani, hogy az egész létesítményt dohányzónak vagy nem dohányzónak nyilvánítják. Sok tulajdonos attól tartott, hogy vendégeket veszít, ha megtiltja a dohányzást, ezért a romániai vendéglátóhelyek többségében eddig lehetett dohányozni.

Akciós csomagok!

Töltődjön fel itthon! Wellness belföldön. Szép tájak, lazítás, szórakozás

Görög tengerparti nyaralások

Vakító napsütés, kék tenger várja!