Izsó
13 °C
29 °C

Így lőtte le az FBI az oregoni szélsőségest

2016.01.29. 07:55

Az FBI közzétette azt a videófelvételt, amelyen látható, hogyan lőtték le Robert “LaVoy” Finicumot, annak a szélsőséges milíciának az egyik tagját, amelyik korábban egy vadvédelmi központot foglalt el. 

A videón látszik, hogy Finicum először úgy tett, mintha megadná magát, de az ezt követő mozdulatai alapján úgy tűnt, a fegyveréhez nyúl. 

Korábban a magát az Alkotmányos Szabadság Polgárainak nevező csoport két farmertársuk bebörtönzése miatti tiltakozásul foglalta el Malheur Nemzeti Vadvédelmi Területet. 

A területet elfoglaló tiltakozók egyike, Ammon Bundy annak a Cliven Bundynak a fia, akit 2014 óta a kormány túlkapásainak ellenzői szabadságharcosként ünnepelnek, mert milíciát szervezett, hogy fegyverrel védje meg földjét a szövetségiektől (akik épp azért követeltek pénzt Bundytól, mert szerintük meg az övék volt a föld). Idősebb Bundy szerint a feketék jobban élnének, ha gyapotot szednének, mint a 150 éve eltörölt rabszolgaság éveiben. Bundyt január 27-én tartóztatták le négy másikkal együtt, ekkor lőtték le Finicumot is. A letartóztatottakat erőszak alkalmazására szőtt összeesküvéssel, valamint szövetségi tisztségviselők megfélemlítésével és megfenyegetésével gyanúsítják.

A csoport többi tagja továbbra is megszállva tartja a rezervátumot.