Judit, Xénia
17 °C
31 °C

Boldog vagyok, de sosem leszek igazán otthon

2016.01.31. 14:29

Ruanda - Kongói Demokratikus Köztársaság: 0:1 (gólszerző: Doxa Gikanji). Ez még csak az eleje, húsz perc játékból még nem következik semmi - győzködi átszellemülten leginkább saját magát a meccset az Ipadjén streamelő beszélgetőtársam. Ruandai születésű lévén nem kérdés, kinek szurkol a rangadón, ami sokkal többről szól, mint csak a sport: a két ország közötti konfliktus nem egyszer csapott háborúba, így a meccset is politikai felhangok lengik körül.

Thierry Francisszel, aki kénytelen-kelletlen végül leveszi a fülhallgatót, és félretolja az Ipadet, nem a meccs apropóján találkoztunk. Pár napra jött Magyarországra a legrégibb finn városból, Turkuból, ahol több mint három éve él. Menekültként hagyta el hazáját, életében nem először: a ruandai mészárlás után néhány évig élt Kongóban (melynek fő gólgyárosa, Jonathan Bolingi Mpangi épp kapufát rúg, miután a ruandai védelemben Bayisenge és Rwatybyaye között összeomlott a kommunikáció). Thierryt arra kértem, meséljen arról, hogy érzi magát menekültként Európában, ahova, miután Finnország befogadta, gyerekei és felesége is követték.

Belgiumot nem szereti, ezért Finnországba ment

Élete sok szempontból nem átlagos: aktivista-, diplomata- és politikuscsaládba született, gyerekként Moszkvában is élt, Kigaliban, Ruanda egymilliós fővárosában egyértelműen az elithez tartoztak. Azt, hogy hutu vagy tuszi-e, nem tudja biztosan, a családfára, amennyire tudja, mindkét címke ráhúzható. De már csak tuszi kinézete miatt sem volt biztonságban, volt, hogy babzsákba bújtatva tudott utazni. Húsz éves volt a több százezer életet kioltó népirtás idején, és mint mondta, benne volt a levegőben, mi készül, nem érte meglepetésként. Szerencséjük volt: családjával egy, a francia erők irányítása alá kerülő területre mentek, innen ment át Kongóba, majd hosszú, kenyai kitérő után telepedett le újra Ruandában. Habyarimana a kongói kapust lövi telibe, szöglet.

A kétezres évek elején rádiós újságíróként olyan politikai témákat feszegetett, amik felsőbb körök érdekeit sértették, témáit elhalasztották, ellehetetlenítették. Száműzetésben élő ellenzékiekkel vette fel titokban a kapcsolatot. Ennek kapcsán került Európába, ahol menedékjogért folyamodott. A kongóiakkal egy dologban mélyen egyetért, ki nem állhatja az egykori gyarmatosító Belgiumot, így Finnországban lett menekült.

"Boldog vagyok" - jelenti ki, de nem lehet nem kihallani a bizonytalanságot a rávágott válasz mögül. "Boldog vagyok, de nem vagyok és soha nem is leszek fehér, mindig kitűnök a tömegből." Hálás azért, hogy szabadon élhet, de bántják a bántónak vélt oldalpillantások az utcán. Azt is nehezen szokta meg, hogy az emberek kevésbé közlékenyek. Az állam integrációja részeként három év nyelvtanulást finanszírozott (főállásban nyelvet tanult éveken át), de így nehéz gyakorolni. Ráadásul a finn, amit hetedik nyelvként kezdett el, az eddigi legnehezebb latinnál is kétszer bonyolultabb. Elhelyezkedését is az állam támogatja, újságíróként angol anyagait integrációs támogatásból fordítják finnre. Hatvanadik perc, Ernest Sugira góljával egyenlít Ruanda, 1:1.

A nők helyzete fontosabb, mint a menekültválság

Amikor a menekültválságról kérdeztem, azt mondta, újságíróként menekült létére más, sokak által kevésbé fontosnak ítélt témák érdeklik (legfontosabb projektje angol nyelven is elérhető). Kelet-Afrika politikai és társadalmi helyzetében például kiemelten fontosnak tartja a nők egyenjogúságát. Nem kis büszkeséggel tölti el, hogy Ruanda a női parlamenti képviselők arányában világelső, még akkor is, ha a családon belüli és a szexuális elleni erőszak terén bőven van még tennivaló. A kelet-afrikai térség konfliktusai mögött felbukkanó egyik fő ok, a "véres ásványok" (konfliktusövezetekben kétes körülmények közt kitermelt, végső soron gyakran a fejlett világban eladott elektronikai termékekben felhasznált ásványkincsek) kérdéséről pedig azt gondolja, a nemzetközi szervezetek és a média legfontosabb feladata, hogy ne váljanak eszközzé az emberi jogokat tudatosan eltipró vállalatok kezében.

2015 volt a Fejlesztés Európai Éve

Hasonló, a fejlett világ felelősségét felvető kérdésekről, és a fejlesztési célú szakpolitikák összehangolásáról a tematikus év kapcsán itt írtunk korábban. Az év apropóján az Index is részt vett a HAND Nemzetközi Humanitárius és Fejlesztési Civil Szövetség afrikai tanulmányútján. Ott készült kenyai riportunk a Taita-projektről; a kapcsolódó civil rendezvénysorozat első programjáról, mely a Magyarországon még ma is jelenlevő modernkori rabszolgaságról szólt, a könyvbemutató kapcsán számoltunk be.

Annyit azért elárult a menekültválságról, hogy a magyar határon, majd később máshol is felbukkanó kerítéseken kiakadt, ahogy a kvótarendszer elutasításán is. "Ha erős vagy, nincs okod félni másoktól. És ha bent akarsz maradni az EU-ban, követni kell a döntéseket, szabályokat" - mondta, szerinte az elmúlt hónapokban az EU alapértékei kérdőjeleződtek meg, és az lett a kérdés, egyáltalán együtt vagyunk-e még. A nacionalista pártok muszlimellenes retorikáját azért tartja veszélyesnek, mert szerinte a terroristák malmára hajtja a vizet.

Európa, ahol új otthonra talált, de ahol ugyanakkor sosem érezheti igazán otthonosan magát, szerinte felelősséget kell vállaljon a közel-keleti és afrikai válsággócok kibogozásában, mert azok létrejöttében is felelős, még ha nem is egyedüliként. Azt viszont elismerte, a terrorfenyegetettség megjelenése alapjaiban változtatja meg az európaiak biztonságérzetét. "A helyzet a szemünk előtt változik, olyan biztonsági kérdések jelentek meg hirtelen, amikre Európában senki nem számított."

Amikor Kongóba menekültem, a helyiek gyávának neveztek, amiért elhagytam a hazámat. Azt mondtam nekik, majd meglátjátok. Meglátták, együtt mentünk tovább, amikor a határ túloldalára értek a milíciák.

"A ruandai népirtás sem derült égből villámcsapásként történt. Európának most kell észbe kapnia. Most kell felébredni, kreatívan új megoldásokat találni, mielőtt a tűz eléri a házat" - magyarázta. A 110. percben Bompunga fejese dönti el a meccset, és ejti ki a hosszabbítás végén Sugira sérülése miatt emberhátrányban játszó Ruandát. 

A 22 évvel ezelőtti népirtás utórezgéseit legutóbb Christophe Calais fotós kivételes sorozatával mutattuk be, aki húsz éven keresztül követte egy, a népirtás idején egy tömegsírból kimentett csecsemő életét. Az Egy ruandai sors azt mutatja meg, hogy illeszkedik vissza saját országába egy hutu család a brutális 1994-es népirtás után.