Törökország kész befogadni az Aleppóból menekülőket
Törökország kész menedéket nyújtani a szíriai kormánycsapatok aleppói offenzívája elől menekülő több tízezer civilnek, írja az MTI
Recep Tayyip Erdogan török államfő a hétvégén azt nyilatkozta, hogy "a (damaszkuszi) rezsim blokád alá vette Aleppó egy részét és ha nekik (a menekülő civileknek) nincs más választásuk, be kell fogadnunk a testvéreinket, és ezt meg is tesszük"
Hétfő óta több tízezer nő és gyerek hagyta el Aleppót az orosz légierő által támogatott kormánykatonák és a lázadók harcai elől menekülve. Az elmúlt két napban mintegy 30-35 ezer ember érkezett Aleppóból a török határtól öt kilométerre fekvő Azaz környékére - mondta szombaton Süleyman Tapsis, a határ menti Kilis török tartomány kormányzója, aki attól tart, hogy akár 70 ezerre duzzadhat a menekültek száma.
A török hatóságok eddig a határnak ezen a szakaszán nem engedélyezték a szíriai menekültek átkelését Törökország területére, így ők kénytelen voltak menedéket keresni az Azaz és a határ között félúton fekvő Bab asz-Szalama környéki fűtetlen menekülttáborokban. Helyszíni tudósítások szerint ezrek töltötték az éjszakát a szabad ég alatt, az utakon, mezőkön vagy mecsetekben.
Az Azazból a törökországi Kilisbe vezető úton fekvő oncupilari határátkelő vasárnap reggel is zárva volt, de névtelenül nyilatkozó török illetékesek azt mondták, hogy sürgős esetekben megnyitják a határt.
Mevlut Cavusoglu török külügyminiszter azt mondta, hogy országa jelenleg 2,7 millió szíriai menekültnek nyújt védelmet, és tartani fogja magát a "nyitott határok" politikájához. Azt nem közölte, hogy mikor nyitják meg a határt az aleppói menekültek előtt.