Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Azt akarom, hogy az egész világ tudjon a fiamról

r7
2016.02.10. 09:27
Az orosz szakadárok megrémültek, hogy beszállt a háborúba már a NATO is, mert magyar nyelvű rádióbeszélgetést fogtak el Debalcevénél. Pedig csak az ukrán hadsereg munkácsi dandárjának egyik kárpátaljai magyar katonája, Szólics Román volt az, akik társaival beszorult az orosz ostromgyűrűbe. A fiú Ukrajna EU-s csatlakozásáért tüntetett Nagyszőlősön, majd a forradalom hatására szerződéses katonának állt. Aggódó családjának eleinte el sem mondta, hogy a frontra vezényelték. Egy évvel ezelőtt esett el Debalcevénél, egyike annak a legalább kilenc magyarnak, aki meghalt az Oroszország által támogatott szakadárok elleni háborúban.

Aznap, amikor majd’ egy évvel ezelőtt, 2015. február 17-én Vlagyimir Putyin a Parlament erkélyén gyönyörködött a dunai szélben lobogó orosz zászlóban, majd mindenféle szerződéseket írt alá Magyarország kormányával, pár száz kilométerrel odébb, a kelet-ukrajnai Debalceve városánál az Oroszország által pénzelt és felfegyverzett szakadárok megölték az ukrán seregben szolgáló nyolcadik magyar katonát.

Hogy hány magyar áldozata volt a háborúnak - ebben a cikkben kilenc szerepel -, sokáig nem lehetett tudni, és egészen pontosan ma sem lehet. De a szomorú az, hogy igazából nem is nagyon érdekelte a hazai közvéleményt.

Magyarok az orosz ostromgyűrűben

Popovics Roland

A harcok első magyar áldozata az 1994-ben született beregszászi Popovics Roland volt. Popovics rögtön az érettségi után, 2011-ben jelentkezett hivatásos katonának, Luhanszk közelében ölték meg 2014. június 14-én, bő egy hónappal huszadik születésnapja előtt. Éppen az egyik ellenőrzőpontnál akart egy autót igazoltatni, amikor a kocsiban ülő civil ruhás szakadárok tüzet nyitottak rá. Húsz perc lett volna hátra a váltásig, halála előtt nem sokkal telefonon beszélt édesanyjával. Az asszonnyal készült interjú itt olvasható

A háború legvéresebb ütközetének utolsó napjai voltak ezek. Az oroszok Debalceve köré vont ostromgyűrűjébe beszorult az a munkácsi 128-as dandár is, melyben a kárpátaljai magyarok szolgáltak. Az orosz szeparatistákkal vívott háború első két magyar áldozata is a munkácsiaknál volt: Popovics Roland és Timoscsuk Mihály - mindketten szerződéses katonák - még korábban, 2014 nyarán estek el Luhanszknál.

A Debalceve környéki harcokban, 2015 januárjában és februárjában azonban legalább hat további magyar katonát öltek meg az oroszok,

mielőtt az ukránok feladták a várost. Sőt, még a kapituláció után is.

Timoscsuk Mihály

Timoscsuk Mihály 1987-ben született Rivnében, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán tanult történelem-földrajz szakon. Szerződéses katonaként szolgált az ukrán seregben, őt is Luhanszk környékére vezényelték. Egységét sorozatvető rakétafegyverrel támadták meg az orosz szakadárok, ezért egy páncélozott csapatszállító alatt keresett fedezéket társaival, ott érte őket a halálos találat. Timoscsuk pont a születésnapján, 2014. augusztus 13-án halt meg. Egykori vezetőtanára és csoporttársai itt emlékeztek meg róla.

Putyint az Orbán Viktorral közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján az újságírók nem véletlenül rögtön Debalcevéről kérdezték. Az oroszoknak elviekben ekkor már két napja be kellett volna tartaniuk azt a tűzszünetet, amit Minszkben François Hollande, Angela Merkel, Petro Porosenko és Putyin 16 órányi tárgyalás után izzadott ki magából. A szakadárok ezt mégsem tették meg. Putyin ekkor Budapesten kijelentette: szerinte az lenne a megoldás, ha az ukránok fegyvereiket hátrahagyva kivonulnak a városból. Az oroszok azonban, ahogy a tűzszünet aláírásakor, ezúttal sem tartották a szavukat. 

Kovács Béla

Nagyon keveset lehet tudni a harcok harmadik magyar áldozatáról. A nagyszőlősi Kovács Béla a hegyi gyalogsági dandár lövészeként szolgált, január 26-án esett el Debalceve környékén. 37 éves volt.

A bekerített, egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő ukrán egységek, köztük a munkácsiak hiába adták fel állásaikat, a szakadárok a visszavonulás közben is folyamatosan lőtték őket. A kivonulás alatt esett el Tóth Sándor, a munkácsi dandár egyik egyik páncélozott csapatszállítójának parancsnoka is. Az ukrán hadsereg végül 2500 katonával, 15 tankkal és 50 páncélos járművel menekült ki a városból. Az utolsó ismert magyar áldozat, Márkusz Viktor épp a Putyin-látogatás napján, február 17-én esett el a harcokban. Márkusz Viktor feleségével, Anitával tavaly interjúztunk: az asszony akkor még reménykedett, hogy férje talán hazatér. A katona holttestét végül majd’ egy hónappal később találták meg a romok között és szállították haza. 

Tóth Sándor

A beregszászi 45 éves Tóth Sándor tartalékos őrmester tavaly ősszel kapta meg a behívóját. A munkácsi dandárban harckocsiparancsnokként szolgált, a debalcevei katlanból való kimenekülés során esett el. Egy lövedék vagy repesz érte a nyakát, életveszélyesen megsebesült. Társai kénytelen voltak hátrahagyni, és már nem találták, miután visszamentek érte. Először eltűntként tartották számon, de sérülése és az alapján, hogy nem érkezett hír a fogságba eséséről, később halottá nyilvánították.

Amikor Jevhen Pilhuj, a 128-as dandár megbízott parancsnoka tavaly március elején összegezte a veszteségeiket, 102 halottról és 334 sebesültről beszélt. A magyar nemzetiségű halottak száma hivatalosan sokáig csupán öt volt, de mikor például a magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumot kérdeztük már tavaly júniusban, vagyis hónapokkal a debalcevei harcok után, ők is mindössze négy elesettről tudtak.

A Magyar Távirati Iroda és a magyar kormányzati oldalak hírei között nem, vagy alig bukkant fel egy-egy elesett neve,

azokat a különféle kárpátaljai magyar, illetve ukrán hírportálokról úgy kellett összeszedegetni. 

Márkusz Viktor

Márkusz Viktor volt az egyetlen verbőci férfi, aki jelentkezett a behívójával a seregbe. Ukránnak született, de magyar családba házasodott, és nem akart kibújni a szolgálat alól. Odahaza feleségével és nyolcéves kislányával élt. December közepén vezényelték Debalcevéhez, február 17-én tűnt el a harcokban. Március 12-én szállították haza a holttestét, autókonvoj és térdre ereszkedő lakosok kísérték utolsó útján. „A ruha, amit a seregben kapott, azonnal szétszakadt és átázott. Vacak páncélos szállítókban ültek, ócska puskát kaptak. Ő mesélte, amikor fel tudott hívni telefonon” –  mondta felesége, Anita, akivel még tavaly március elején beszéltünk Kárpátalján.

Én is így bukkantam rá tavaly márciusban Szólics Román, a 22 évesen elesett fiú nevére, akit onnantól még hónapokig nem soroltak a magyar elesettekhez. Szólics Román most egy éve esett el Debalcevénél, az ő történetével emlékezünk arra a hadműveletre, Debalceve ostromára, melyben hosszú idő óta a legtöbb magyar katona halt meg ellenséges tűztől.

A kárpátaljai Majdan

Lőrinc Sándor

Talán Lőrinc Sándor eltűnése és holttestének megtalálása között telt el a legtöbb idő. Sokáig azt remélték, fogságba esett. Január 25-én tűnt el, de hónapokkal később, DNS-vizsgálattal tudták csak azonosítani a holttestét. A 37 éves Lőrinc Sándor Szólics Románhoz hasonlóan Fancsikáról származott, és a szanzsarivkai harcokban esett el. A falu az ő holttestét is térdre ereszkedve fogadta.

Szólics Román 1993-ban született Fancsikán, egy kétezres lakosságú, soknemzetiségű kárpátaljai településen, ahol a ruszin többség és a jelentős, nagyjából 700 fős magyar kisebbség, valamint a gyakori ruszin-magyar vegyes családok ellenére kizárólag ukrán nyelvű iskola található. Amikor valaki Magyarországról azt szeretné megtudni, pontosan hány magyar harcolt és harcol ma is az orosz szakadárok ellen, a kérdését már csak azért is nehéz megválaszolni, mert az etnikailag rendkívül sokszínű Kárpátalján teljesen másképp alakul egy-egy család és közösség identitása. A származás, a név, a nyelvtudás és a nemzetiségi önbesorolás nem mindig fedik egymást, Szólics Románt pedig egy jó darabig a neve miatt nem számolták hivatalosan is a magyar áldozatok közé.

r8
Fotó: Szólics Román családja

Kovács Adalbert

A 36 éves Kovács Adalbert 2014 júniusában kapta meg a behívót, szeptember elején pedig már a fronton is volt. Január végén Debalcevénél kapott halálos sérülést. "Tankokkal jöttek ellenük az oroszok, Adalbert egy árokban bújt el, hogy el ne tapossák. Ekkor a szomszédos lövészárokból átkiabáltak, hogy segítség kell egy sebesült biztonságba helyezésére. A párom ugrott, de egy akna eltalálta. Elvérzett"- mesélte Kovács ukrán élettársa, két gyermekének anyja.

“Nem is emlékszem arra, hogy valaha hallottam volna Romit ukránul beszélni” - mondja Sponták Szabina főiskolai tanár, aki egy kárpátaljai magyar hírportálon írt nekrológot a fiúról, és aki segített nekem felvenni a kapcsolatot az elesett katona családjával. “Azt szeretném, ha az egész világ tudna a fiamról” - reagált megkeresésemre Éva, az ismerősei által csak Rominak szólított fiú édesanyja.

Beszélgetésünkkor kiderült, Romi nővérének, Gyöngyinek a férje most is Magyarországon dolgozik, Éva pedig korábban három évig élt Budapesten a Deák Ferenc tér környékén. Ami jól mutatja, hogy hiába tűnhet úgy sokaknak a magyar fővárosból nézve, mintha a kelet-ukrajnai harcok szinte egy másik világban történnének, a felszín alatt a háború tapasztalatai sokkal közelebb érnek el hozzánk, mint gondolnánk.

Romi a fancsikai általános iskola után a hét kilométerre lévő Nagyszőlősre ment szakiskolába, és miközben osztálytársai közül már akkor sokan beléptek a seregbe, bár ő is ezt tervezte, végül meggondolta magát és autószerelőnek tanult. Csakhogy kitört az ukrán forradalom, és nem csupán a kijevi Majdant lepték el tüntetők, hanem a nagyszőlősi városháza előtti teret is. Az ottani tömeghez pedig Romi is csatlakozott. “Ment a fiam is, mert ő is azt akarta, hogy Ukrajna belépjen az Európai Unióba” - mondja Éva, Romi édesanyja. “Nagyon szeretett volna Kijevbe is elmenni a Majdanra, csak sehogy sem sikerült. Vonattal egy egész éjszakát kell menni, ha délután felülünk a vonatra, reggel hatkor vagyunk csak ott” - ezt már a fiú nővére, Gyöngyi teszi hozzá.

A Majdan eseményeinek hatására Romi és legjobb barátja az iskola elvégzése után végül elment szerződéses katonának. Döntésében az is szerepet játszott, hogy Ukrajnában a férfiaknak kötelező az egy évnyi szolgálat. “De minek menjek én el csak egy évre, ha szerződésesként fizetést is kapok, reggel hétkor megyek, este hétkor hazajövök, minden nap otthon vagyok? Itt van a katonaság Nagyszőlősön, nem küldenek el se Kijevbe, se sehová” - így érvelt a fiú családjának a döntése mellett. Hiába mondták neki otthon, ne menjen, már nem volt beleszólásuk.

r6
Fotó: Szólics Román családja

“De akkor még nem volt ez az egész, nem kezdődött el a lövöldözés. Szerintem amikor megkapta az első fizetését, akkor küldték el az első fiúkat oda” - meséli a fiú testvére. És hogy mi akart volna lenni Romi a katonaság után? “Anyu, az első fizetésemből biztos veszek egy basszusgitárt!” - a fiúnak az volt az igazi álma, hogy egy napon rocksztár lesz. Csakhogy az első fizetés nagyon kevésnek bizonyult egy basszusgitárhoz, helyette a pénzből elmentek piknikezni.

Hallom, hogy lőnek, ne csinálj belőlem bolondot

Romi 2014 április közepén tette le a katonai esküt. Legjobb barátját már májusban elküldték a frontra, ő azonban szerencsésebb volt, Lembergbe került továbbképzésre. Ha ez nincs, őt is Ilovajszkba vezénylik, ahol a harcokban több száz ukrán katona halt meg.

Testvére szerint Rominak olyan volt a sereg eleinte, mint egy játék, nagyon szerette.

„Most ezt csináltam, most azt csinálom, holnap ezt fogom csinálni. Én már mindennel lőttem, ami csak van, mondta. Mert hát melyik fiú nem szereti a fegyvert?”

- meséli Gyöngyi. A lembergi képzés után Romi még egy hónapot volt Ungváron, majd szeptember elsején őt is a kelet-ukrajnai frontra vezényelték.

De a fiú ezt már eltitkolta családja elől.

r5
Fotó: Szólics Román családja

Nővére szeptember 26-án tudta csak meg, hol van. “Én tudtam, hogy elindult, de azt állította, biztonságban van. Nem ott, ahol lőnek. De utána felhívott és elárulta. Azt mondta: tudod, anyámat be tudom csapni, de neked muszáj megmondanom, hogy hol vagyok. Mert ha valami baj lesz velem, akkor tudjátok, hol keressetek. És akkor megmondta, pontosan hol van. Kérdezem tőle, hát és lőnek? Nem. Na de hát hallom, hogy lőnek! Nem, azt mi lőjük. Mondom, ne csinálj belőlem bolondot! És akkor elmondta, hogy igen, nagyon lőnek.”

Bezega Sándor

A nagyszőlősi Bezega Sándort 2015. október 21-én temették el szülővárosában. Bezega utászként szolgált egy műszaki pontonhíd építő egységnél és Mariupol környékén állomásozott, amikor meghalt. Halálának körülményeit nem hozták nyilvánosságra, egy ukrán akna végezhetett vele.

“Én csak decemberben tudtam meg, hogy ő odavan. Chateltem, telefonáltam, beszéltem vele. Akkor hallottam, hogy lőnek. Kérdezem, mi lő ott annyira? Rendesen hallottam a telefonban. Ő meg azt mondta, hogy á, az csak betanítás, csak a tanulók!” - meséli Romi édesanyja. A fiú a nővérén kívül csak a menyasszonyának árulta el, hogy már a fronton van.

Romi 2014 karácsonyán jegyezte el barátnőjét. Szabadságot kért, hogy hazamehessen, de január 2-án már ment is vissza. Katonai fizetését az esküvőre tette félre, és lassan már mindent sikerült befizetnie. Az éttermet, ahol a lagzi lett volna, a száz üveg pálinkát a százötven fős násznépre (“Mifelénk ez így szokás” - mondja Éva), a zenekart, a videóst - minden előre le volt foglalva a 2015 májusára kitűzött esküvőre. 

r12
Fotó: Szólics Román családja

Karácsony után a családja nem akarta Romit visszaengedni. “Már mindent mondtam neki, hogy eltöröm kezed-lábad, meg leülünk a börtönben, csak maradj itthon” - meséli Éva. De a fiú hajthatatlan volt. Azzal érvelt, hogy a harcok után már alig húszan maradtak csak az egységében, bajtársai fele kórházban fekszik, ő pedig nem tudna együtt élni a gondolattal, hogy cserben hagyta őket. Társai közül ráadásul sokan családosak, és inkább haljon meg ő, mint hogy azok ne tudjanak hazamenni a gyerekeikhez - mondta édesanyjának Romi.

Vele ellentétben ugyanis az ukrán katonák többsége nem saját elhatározásból, hanem behívónak eleget téve vonult be a seregbe, otthon pedig feleség, két-három gyerek várta őket vissza. Romi a legfiatalabb volt az egységében, a legidősebb katona pedig 54 éves.

A háború harmincöt évest csinál a húszévesből

Az ukrán hadsereg a kelet-ukrajnai harcok kitörésekor teljesen le volt rongyolódva. A frontra kivittek ellátásának, élelmezésének, ruházásának a feladata gyakorlatilag magukra a katonákra, családjukra és szűkebb közösségükre hárult. Kárpátalján is nagyon hamar megszerveződött az az önkénteshálózat, ami a 128-as dandárnak gyűjtött ételt, gyógyszereket, meleg ruhát, tisztálkodószereket. Az önkéntesek sokszor a saját életüket kockáztatják az utánpótlás szállításával, a fronton közülük is nagyon sokat megöltek.

“Az emberek, ami pénzt összegyűjtenek, abból vesznek ruhákat, cipőket, zoknit, gatyát, mindent. Megveszik, és akkor küldik a katonáknak. Olyanok is, akiknek nincs a családjából senki katona. Még a szegények és a nyugdíjasok is, akiknek nagyon kevés itt a megélhetése. Itt az ember olyan, hogy beleéli magát nagyon abba, hogy miben vannak ott a katonák” - mondja Éva. De a kárpátaljaiak azt sem nézik, hogy a seregben ki magyar, ki ruszin, ki ukrán, mindenkin ugyanúgy segítenek. “Ez a kárpátaljai nép nagyon segítőkész. Az utolsóját is odaadja, és inkább ő valahogy ellesz. Hiszen van kert, van benne burgonya, sárgarépa, valahogy megélünk. De ott azok a fiúk miből?” - folytatja Romi édesanyja.

r10
Fotó: Szólics Román családja

“Mindegyik brigádnak van egy ilyen központja, ami csak azt brigádot segíti. Nagyszőlősön van egy központ, ahova mindent behoznak az emberek a 128-asnak. Mennek a járókelők és 5 hrivnyát bedobnak, ki pár csizmát hoz, ki pár dzsekit. Ez jó, mert a központ sokkal biztonságosabb, mint az utcán valakinek odaadni, mert ki tudja, lehet, valami szélhámos, gyakori dolog az is. Ezért van, hogy a katonákat lefényképezik az adománnyal, hogy így bizonyítsák, eljutott hozzájuk” - teszi hozzá Romi testvére, Gyöngyi.

Romi legelső uniformisát is a családja vásárolta, mert a katonaság csak két-három hét múlva tudott volna adni. A rendes ruháit ezután ő is a “jótevő emberektől” kapta, sőt még az ételt is az önkéntesek vitték a 128-as brigádnak, mert a katonaságtól szinte csak fegyvereket és lőszert kaptak. Érkeztek kis ebédcsomagok még Németországból is, az önkéntesek, a volenterek pedig néha tortát is hoztak gyertyákkal az éppen születésnapos katonáknak. Az utánpótlást az egységének pedig sokszor Romi szállította, volt, hogy naponta kétszer is fordult. A továbbképzésen ugyanis megtanították a páncélos szállítójárművek vezetésére, és ő lett az egyik legjobb sofőrjük.

r1
Fotó: Szólics Román családja

A katonák mobiltelefonon tartották a kapcsolatot szeretteikkel, az önkéntesek pedig SIM-kártyákat is vittek nekik. Romi a nővérével minden reggel és este beszélt telefonon. Gyöngyi ahogy felkelt, rögtön hívta is, és este, lefekvés előtt még egyszer telefonáltak, hogy minden rendben van-e. A fiú leginkább két dologra panaszkodott a telefonban: a hidegre, és hogy egy hónapban egyszer-kétszer tudnak csak fürödni.

“Mikor végül megtudtam, hogy Romi is odavan a fronton, kitettem a fényképét. És csak néztem, hogy mit csinálnak ezekkel az ukrajnai katonákkal, hogy olyanok, mint a hajléktalanok. Ott mindenki szakállas, mert nincs idő nekik borotválkozni. Elmegy egy húszéves fiú a háborúba, és rendesen úgy nézett ki, annyira fáradtnak, mintha harmincöt éves lenne. Táskák lettek a szemei alatt. Mert a fiúk nem aludtak rendesen, egy ötször négyes, földbe ásott gödör volt hatuknak, az volt az ágyuk” - emlékszik vissza a fiú édesanyja a fényképre, amit Romi küldött neki a frontról

Imádkozzál, hogy életben legyen!, írta a miniszter

Gyöngyi február 8-án este beszélt utoljára az öccsével. Romi ekkor elmondta neki, nagy bajban vannak, mert miközben folyamatosan lövik őket, nekik csak egy lövegük maradt, a másikat leszedték. Február 9-én délelőtt a fiú még tudott beszélni a menyasszonyával. Azt mesélte neki, hogy az éjszaka során Debalceve alatt elfoglaltak egy házat, ahonnan végül elmenekültek a szakadárok rakétái elől. Éva és lánya ezután folyamatosan próbálták hívni a fiút, de nem vette fel a telefont. Hívtak az egységből mindenkit, akinek megvolt a száma, de ők is ki voltak kapcsolva. Kiderült, hogy az oroszok lelőtték az egyik mobilátjátszó antennát.

r11
Fotó: Szólics Román családja

Később mégis sikerült elérni Romi társait. Annyit tudtak biztosan, hogy a fiú elment, és nem jött vissza. Ők is próbálták keresni, de nem egyszerű, mert közben folyamatosan lövik őket az oroszok. A fiú testvére ezután az interneten minden lehetséges helyre írt öccse eltűnéséről, még a miniszterelnöknek is küldött Romiról fényképet. Végül az egyik miniszter, Viktor Baloha (korábban a rendkívüli helyzetek minisztériumát vezette) válaszolt. Baloha leírta, hogy megtalálták a járművet, amit Romi vezetett, de őt és a társát nem találják. “Imádkozzál, hogy életben legyen!” - írta a miniszter Gyöngyinek.

Február tizedikén azonban felbukkant egy videó az interneten.

“Felmentem arra a terrorista oldalra, mert azt gondoltam, lehet, fogságba ejtették. És akkor megláttam a videót. Nem tudom, miért indítottam el, de mintha valami átfutott volna rajtam, hogy kapcsoljam be. Azzal kezdődik, hogy két katona fekszik a földön, és verik őket. Éltek. Aki veszi a videót, mondja oroszul, hogy itt fekszik kettő, és ott egy. És akkor rámutatott a mi Rominkra” - meséli Gyöngyi, hogyan látta meg másnap az interneten az öccsét: “Mondom a férjemnek, a Romi ott fekszik. Azt mondja, dehogy, az nem Romi. Mondom neki, de, az Romi. A férjem akkor kikapcsolta gyorsan az oldalt. Többet nem is néztem azt a videót, mert nem bírom. Még csak a lábát láttam meg, de tudtam, hogy ő az. Utána meg már amikor a fejéhez hozták a kamerát, láttam a fogát, a nyakláncát, a szeplős arcát, a haját. Tudtam, hogy ő az."

Gyöngyi ennek ellenére reménykedett. Amikor ugyanis elment a rendőrségre, hogy bejelentést tegyen a testvére eltűnéséről és az interneten talált videóról, azzal vigasztalták, hogy a felvételen látottak még nem bizonyítanak semmit. A videó nagyon rossz minőségű, nem látszik rajta minden rendesen. Például, hogy Romi lélegzik-e vagy sem: “Lehet, hogy másik oldalt áll egy terrorista puskával, és mondja neki, hogy ne mozdulj, mert lelőlek. Csak hogy legyen meg nekik a reklám, hogy lelőttek egy katonát, mert így szokták csinálni. Vagy lehet, hogy eszméletlenül feküdt, mert puskatussal fejbe verték. És valahol felrepedt bőr, és azért folyik a vér. Szóval a rendőr azt mondta, nem biztos, hogy meghalt.”

r4
Fotó: Szólics Román családja

A hivatalos értesítés Szólics Román eltünéséről február 12-én érkezett. Már elkezdtek terjedni a különböző pletykák: hogy a fiú kórházban fekszik, vagy a szeparatisták - vagy ahogy Romi édesanyja és testvére is nevezi őket: a terroristák - foglyul ejtették. Romi családja Debalceve környékén az összes kórházat felhívta, nincs-e náluk egy ismeretlen katona. Végighívták a halottasházakat is. Egy idő után a kórházakból már maguktól telefonáltak vissza, hogy nem, nincs náluk. És ez így ment három héten keresztül.

“Aztán február 25-én Nagyszőlősön volt egy rendezvény, ahol sok nagykutya gyűlt össze.” - folytatja Gyöngyi: “Mondta nekem egy volenter, hogy menjek el, mert lesznek újságírók, és mondjam előttük, hogy segítsenek megtalálni a testvéremet, mert akkor nem lesz képük elutasítani. Elmentem, felcsaptam ott a riadalmat, utána be is vittek kórházba, mert nagyon rosszul voltam az idegességtől. A kórházban pont beadták az első injekciót, amikor hívtak, hogy megtalálták Vaszut. Meghalt.” 

Vaszu volt az a katona, aki Romival együtt tűnt el, az ő édesanyja telefonált.

Gyöngyiék kétségbe estek, mert épp aznap mondták nekik, hogy a két fiú minden bizonnyal csak fogságba esett. Vaszu édesanyja azonban végigjárta az egyik halottasházat, és megtalálta a saját fiát, Romit azonban nem. „A tiétek itt nincsen. Imádkozzunk, hogy legalább ő legyen életben, ha már az enyém nincs!” - mondta az asszony Gyöngyinek a telefonban. “És amikor már hozták hazafelé Vaszut, az autó útközben vagy négyszer elromlott. Másfél napig hozták hazafelé, pedig az út csak tizenkét óra. De onnantól, amikor megmondták, hogy megtalálták a mi Rominkat is, az autó már nem romlott el egyszer se” - meséli Gyöngyi. 

Romi családja épp Vaszu virrasztásán volt, amikor jött a telefon, hogy sürgősen küldjenek képet a másik eltűnt fiúról is, mert találtak valakit.

r2
Fotó: Szólics Román családja

Az oroszok azt hitték, támad a NATO

Szólics Román nem esett fogságba, egy felderítőakció közben halt meg.

Február 9-én Romiék négyen beültek egy-egy katonai járműbe, hogy felderítésre induljanak. Az ukránok azonban nem kaptak arról figyelmeztetést, hogy ne bújjanak elő a rejtekhelyükről, mert az oroszok éppen körbeveszik őket. A szakadárok így lelőtték az első járműben utazó felderítőket, majd megállították a másodikat, amiben Romiék ültek. “Amikor a fiúk elmentek, a hátramaradtak három órára rá kaptak csak értesítést a stábból, hogy a helyükről ne mozduljanak, mert körül vannak fogva” - meséli Romi nővére. 

Gyöngyi azt mondja, szerencséjük van, hogy egyáltalán ki tudták hozni az öccse holttestét. A szakadárok ugyanis gyakran inkább elássák vagy elégetik a testeket, de csak úgy nem adják ki őket az ukránoknak. A holtakat legfeljebb megpróbálják élő foglyokra cserélni. “A mieink viszont felszedik a terroristákat, mert hát ha elmennek, nem hagyják csak úgy ott. Csináltak egy temetőt az ismeretlen katonáknak, és vesznek DNS-mintát is, hátha valamikor csak megkerül, kinek a férje vagy testvére fekszik ott” - teszi hozzá.

r15
Fotó: Szólics Román családja

Amikor egy ukrán katona holttestét hazahozzák, több tíz kilométeren keresztül autókonvoj kíséri, rendőrautókkal, szirénázással, dudálással. Szólics Román temetésére mindenki kiment a háza elé és letérdelt, ahogy a konvoj elhaladt az utcákon. Egész Fancsikán égtek a mécsesek.

”Állnak az emberek, és kiabálják, hogy „a hősök nem halnak meg!”. Azt nem lehet elmondani, nem lehet így átadni, milyen érzés, ahogy mész az első kocsiban. A város végén van a cigánytábor, még a cigányok is kijöttek a sátoros ruhájukkal, ott térdepeltek és kiabáltak. Az autók pedig majdnem Tiszaújlakig sorban álltak és nem tudtak átmenni, akkora kocsisor volt.” - meséli Romi édesanyja, Éva, hogyan zajlott a temetés.

Az egész falut megmozgató szertartás szervezésében a polgármester segített. A fancsikai temető négy részre van osztva, pravoszlávra, görög katolikusra, római katolikusra és reformátusra. Romi ugyan a római katolikus templomban volt elsőáldozó, de családja görög katolikus vallású, az a temetőrész azonban nagyon zsúfolt Fancsikán. Romi édesanyja ráadásul talált is egy szép helyet a sokkal ritkásabb római katolikus temetőben: végül a polgármester intézte el azt is, hogy engedélyezzék oda a temetést. Romit öt pap temette, a sírnál magyar nyelven folyt a szertartás.

r3
Fotó: Szólics Román családja

Ott volt Nagyszőlős polgármestere, helyi gyárak vezetői, és természetesen Szólics Román bajtársai is. “Az egyik parancsnoka mesélte, hogy a terroristák nagyon megijedtek, amikor leghallgatták Romiék rádióüzenetét - mert hogy ők oda-vissza lehallgatták egymást. A terroristák rádión azt mondták egymásnak, hogy itt van a NATO! Mert Romi elkezdett magyarul beszélni az egyik szomszéd faluból származó fiúval, és magyarul diktálta neki a számokat, hogy hová kell majd célozni. A terroristák pedig erre hitték azt, hogy megérkezett a NATO. Romi felettese mondta, ahhoz képest, hogy Romi egyszerű katona volt, olyan munkát végzett ott, mintha három csillaga lenne. Küldték volna továbbtanulni őt, adtak volna neki diplomát meg mindent, de azt mondta, ő majd magában, lassacskán megcsinálja. Akkor is ő számolta ki, hová kell lőni. Pedig csak sofőr volt, de mindent csinált” - emlékszik vissza az elhunyt katona édesanyja.

Szólics Román posztumusz megkapta azt a Bátorságért medált is, amit külön a Debalcevénél harcoló hősöknek alapítottak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.