Vencel
8 °C
24 °C

30 év után oldotta meg a saját eltűnését egy kanadai férfi

2016.02.12. 20:40

Egy kanadai férfi a saját eltűnésének a 30 éves ügyét oldotta meg azzal, hogy eszébe jutott, kicsoda. A most 51 éves Edgar Latulip még 1986-ban tűnt el Kitchener városából, és azóta se találtak rá a rokonok.

Latulip egy fejlődési rendellenesség miatt akkoriban egy 12 éves mentális fejlettségi szintjén állt. Eltűnése idején épp kórházban kezelték egy öngyilkossági kísérlet miatt. A feltételezések szerint a 21 éves fiatalember buszra szállt, hogy a Niagara vízeséshez utazzon, és újra megpróbálkozzon az öngyilkossággal. Út közben azonban fejsérülést szenvedett, és ennek következtében amnéziás lett.

mug

30 évvel később viszont elkezdtek visszajönni az emlékei. A kilétére úgy derült fény, hogy eszébe jutott a neve. Ezt meg is mondta egy szociális munkásnak, aki a neten rákeresve kezdett el gyanakodni. Értesítette a hatóságokat, akik nyomozni kezdtek, és végül a Latuliptól és egy rokonától vett DNS-minták alapján bebizonyosodott, hogy ő az évtizedekkel ezelőtt eltűnt fiú, vagyis azóta már férfi. Kiderült az is, hogy Latulip egész idő alatt mindössze 130 kilométerre élt az eredeti otthonától.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

2016 legjobb fürdője

A Miskolctapolcai barlangfürdőt 200 magyarországi fürdő közül választották az év legjobb fürdőjének.