Malvin
9 °C
25 °C

Az orosz miniszterelnök szerint ez már az új hidegháború

2016.02.13. 14:19 Módosítva: 2016-02-13 21:42:59

Dmitrij Medvegyev orosz kormányfő  az 52. müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia (MSC) második napján oroszul elmondott beszédében azt mondta:  erősen megromlottak a NATO-hoz és az EU-hoz fűződő kapcsolatok.

A kormánya honlapján megjelent angol nyelvű fordítás szerint ehhez hozzátette:

Gyorsan sodródunk egy új hidegháború korszaka felé.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint az orosz kormányfő szavai a sajtó tudósításaival ellentétben nem azt jelentik, hogy Medvegyev szerint ismét kitört a hidegháború. Steinmeier szerint az orosz miniszterelnök csak arra utalt, hogy el kell kerülni egy újabb hidegháborúhoz vezető helyzetet, írja az MTI.

Dalia Grybauskaite litván államfő szerint viszont Oroszország politikája jóval több a hidegháborúnál. Moszkva "forró háborút" indított Ukrajában, és az EU "meghajol az orosz erőszak előtt".

Az orosz kormányfő a Nyugatot hibáztatta a szíriai polgárháború elhúzódásáért is. Szergej Lavrov külügyminiszter 49 százalékra becsülte, hogy sikerül végrehajtani a Szíriát Támogató Nemzetközi Csoport (ISSG) müncheni külügyminiszteri találkozóján kötött megállapodást.ú

Lavrov elfogadhatatlannak nevezte, hogy a Nyugat a szíriai katonai műveletek leállítására akarja kényszeríteni Oroszországot, de a maga részére fenntartja a jogot a légicsapások folytatására.

John Kerry amerikai külügyminiszter szerint viszont a béke esélyének megteremtéséhez az is kell, hogy Oroszország ne a legitim szíriai ellenzéket és a civil lakosságot bombázza. Az orosz fegyvereket más célok ellen kell fordítani - utalt az amerikai vezetésű nemzetközi koalíció légi hadjáratára, amely az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állásai ellen irányul.

Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök tagadta a vádakat, hogy civileket bombáznának Aleppóban -  írja a CNN. Szerintük csak védik magukat a felkelők támadásaival  szemben. Az orosz miniszterelnök a francia miniszterelnök Manuel Valls felszólalására reagált, aki szerint az oroszoknak azonnal abba kell hagyniuk a civilek bombázását, ha békét akarnak Szíriában. 

Közben az oroszok Amerikát vádolják Aleppo bombázásával. Igor Konashenkov orosz védelmi miniszter még szerdán vádolta meg az Egyesült Államokat bombázással, reagálva arra a kritikára ami szerint az oroszok támadásai elvágják a főbb útvonalakat, amelyeken egészségügyi és élelmiszer segélycsomagokat juttatnak el a szír városba. 
 

Manuel Valls francia miniszterelnök szerint az Iszlám Állam felemelkedésével új történelmi korszak kezdődött, a mindenütt jelenlévő "hiperterrorizmus" korszaka. Az iszlamista terrornak evvel a fajtájával csak nemzetközi összefogással, a terror gócpontjainak fegyveres felszámolásával és a nyugaton élő muszlim fiatalság radikalizálódásának feltartóztatásával lehet úrrá lenni. Valls szerint az ISIS-szel szemben nincs helye a diplomáciának, a szervezetet "ki kell irtani".

Petro Porosenko ukrán államfő arról beszélt, hogy hazájában nem polgárháború dúl, hanem háború, amely az orosz "agresszió" miatt kezdődött, és nem szakadtak el területek Ukrajnából, hanem orosz megszállás alá kerültek. Az orosz kormányfő és a külügyminiszter viszont Kijevet hibáztatta a válság elhúzódásáért.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!