Judit, Xénia
17 °C
31 °C

Minden harmadik menekült gyermekkorú

2016.02.13. 15:47

Bármennyire is kockázatos a viharos tengeren átkelni, idén eddig több menekült érkezett Európába, mint 2015 első négy hónapjában összesen az ENSZ tanulmánya szerint - írja a CNN. A tanulmányban többek között szerepel, hogy

  • a menekültekkel érkező gyermekek száma megnőtt. Míg tavaly minden tizedik menekült volt gyermekkorú, addig idén minden harmadik menekült gyermek.
  • Idén több mint 80 ezer menekült érkezett eddig Európába, ebből 74 ezer ért partot Görögországnál.
  • Az átkelés közben meghalt emberek száma elérte a négyszázat.
  • A menekültek 36 százaléka gyermek, 21 százaléka nő és 43 százalékban férfiak.
  • A legtöbb ember a háború miatt elől menekül. A januárban érkezett menekültek több mint 56 százaléka szír állampolgár.

Az ENSZ menekültügyi főbiztosa arra kérte az európai országokat, hogy aktívan vegyenek részt a menekültek fogadásában, segítésében és a válság megoldásában, ahelyett, hogy azzal vannak elfoglalva, hogy hogyan tartsák őket távol maguktól, mert a legalis befogadást segítő csatornák elzárása az embercsempészetet és a fekete piacot erősíti.

Tunéziai nyaralásra vágyik?

Sousse, Monastir, Djerba, Mahdia hihetetlen árakon! Foglaljon azonnal!

Balatoni apartmanok

A Balaton idén is várja Önt és családját! Keressen apartmant nyaralásához itt!