Tihamér, Annamária
19 °C
33 °C

CIA: Az Iszlám Állam vegyi fegyvert vethet be az USA-ban

2016.02.15. 08:21 Módosítva: 2016-02-15 08:38:14

John Brennan, a CIA igazgatója szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezetnek vegyi fegyverei is vannak, melyeket akár el is tud juttatni Nyugatra, írja az MTI. Brennan ritkán ad interjút, de vasárnap este a CBS televízió 60 perc című műsorában nyilatkozott. Mint mondta, az Egyesült Államok számára a legnagyobb fenyegetést ma nem az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jelenti, hanem az Iszlám Állam.

Kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott) hírszerzési jelentések szerint

az Iszlám Állam készen áll arra, hogy megtámadja az Egyesült Államokat.

John Brennan a CBS riporterének arra a kérdésére, hogy "tényleg jön-e az Iszlám Állam Amerikába", számítanak-e az amerikai illetékesek terrortámadásra, azt válaszolta: személy szerint ő arra számít, hogy a dzsihadisták megpróbálják elhelyezni amerikai területen az embereiket és mindazt, amivel terrorcselekményeket követhetnek el.

A CIA vezetője ezeket a kísérleteket elkerülhetetlennek nevezte, ám "várhatóan sikertelennek". Véleménye szerint a dzsihadisták összecsapást akarnak kiprovokálni a Nyugat és a muszlim világ között, vagy legalábbis a Nyugat és az általuk elfoglalt területek között, hogy így szerezzenek maguknak még több szimpatizánst.

"Azt állítják, hogy az Egyesült Államok megpróbálja átvenni az uralmat országaik felett, ám ez igencsak távol áll a valóságtól" - fejtegette a hírszerzés vezetője. A tavaly novemberi párizsi véres merényleteket Brennan a hírszerzés hibájának tartja, s a francia terrortámadások után kollégáinak azt mondta: a korábbiaknál sokkal keményebben kell dolgozni. Mint mondta, hatékony munkával már eddig is sikerült jó pár terrortámadásnak elejét venni.

Brennan azt mondta:

Bizonyítékok vannak arra, hogy az Iszlám Államnak vannak vegyi fegyverei, és megvan a lehetőség arra, hogy ezeket Nyugatra tudják juttatni.

A CIA információi szerint a dzsihádista szervezet képes klórgázt és mustárgázt is előállítani. Ezért nagyon fontos elvágni a szállítási és csempészútvonalaikat, mondta Brennan Megerősítette egyúttal, hogy az amerikai hírszerzés aktívan részt vesz az Iszlám Állam megsemmisítésében. Az interjúban John Brennan kitért arra is, hogy a CIA Szíria mellett az olyan kudarcos államokban, mint például Líbia, Szomália vagy Jemen, szintén aktívan jelen van, ám részletekre nem kívánt kitérni.