Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Gyerekek is voltak a szíriai tömegsírban

2016.02.15. 07:25 Módosítva: 2016-02-15 08:44:14

Tömegsírra bukkantak a kelet-szíriai Deir-ez-Zór tartományban, közölte a SANA szíriai állami hírügynökség. Az MTI szerint Mrat városától hét kilométerre, egy árokban mintegy száz holttestet tártak fel.

Az áldozatokkal, akik között gyerekek is voltak, az Iszlám Állam (IS) nevű terrorszervezet fegyveresei végeztek. Az ENSZ értelmezésében a tömegsír fogalmát olyan helyszínre alkalmazzák, ahol három vagy több - törvénytelenül, tömegesen vagy rögtönítélő eljárásban - kivégzett áldozatot temettek el. Ugyanakkor nem tartoznak a fogalom alá harcok, a fegyveres konfliktusok során életüket vesztett emberek sírjai.

A szíriai légierő számos légicsapást hajtott végre az IS állásai ellen Deir-ez-Zórtól nyugatra. A tudósítás szerint a szíriai hadsereg az elmúlt 24 óra összecsapásaiban az IS mintegy száz harcosát ölte meg. Az öt éve tartó szíriai polgárháborúban eddig több mint 250 ezren haltak meg és milliók kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!