Gáspár
14 °C
30 °C

Kormányt akart buktatni, de első körben elbukott

2016.02.16. 15:37 Módosítva: 2016-02-16 19:35:20

Lemondásra szólította fel Petro Porosenko ukrán elnök kedden Arszenyij Jacenyuk miniszterelnököt, valamint Viktor Sokin főügyészt annak érdekében, hogy „helyreállítsák a hatalom iráni bizalmat” az országban - közölte az államfő szóvivője.

Porosenko közleménye szerint a hivatalban lévő kabinet elvesztette a kormánykoalíció támogatását, írja az MTI. Egy új kormánynak ugyanakkor a jelenlegi kormánykoalíción kell alapulnia, mivel az országnak nincs ideje új választásokat tartania - hangsúlyozta a szóvivő.

Az elnök és politikai támogatói ezt nyomban igazolni is akarták: a legnagyobb parlamenti párt vezetője bejelentette, hogy felkéri a parlament elnökét, hogy a nap folyamán tarthassanak bizalmi szavazást. (Az ukrán törvényhozás 150 képviselőjének aláírása szükséges ahhoz, hogy bizalmi szavazást lehessen tartani.)

„Át fogom nyújtani ezeket az aláírásokat a házelnöknek azzal a javaslattal, hogy ne halogassa a kormány elleni bizalmi szavazást, és azt még a nap folyamán tartsák meg” – mondta Jurij Lucenko, az elnök mögött álló Petro Porosenko Blokkjának vezetője.

Nos, a házelnök átvette az aláírásokat, és még kedden meg is tartották a bizalmi szavazást. Ezen azonban egyelőre a kormánybuktató szándék bukott el: végül nem kapott elegendő szavazatot a bizalmatlansági indítvány.  Az előterjesztést csak 194 képviselő támogatta. A kormány menesztéséhez legalább 226 szavazatra lett volna szükség a 450 fős törvényhozásban.