Miklós
-7 °C
4 °C

19 évet már soknak éreznének Moralesből

2016.02.22. 10:52

Az exit pollok szerint Evo Morales bolíviai elnök elbukja azt a referendumot, amivel lehetővé vált volna, hogy negyedik ciklusára is az ország elnöke maradhasson, írja a BBC. Az exit pollok szerint 51-52,3 százalék ellenezte, hogy Morales szája íze szerint módosítsák az alkotmányt.

Morales alelnöke egyelőre annyit mondott, hogy a hivatalos eredmények alapján még lehet, hogy átmegy Bolívia első indián származású elnökének javaslata. Az alkotmánymódosítással a 2006-os elnökválasztást megnyerő Morales akár 2025-ig is hatalmon maradhatna.

Az ellenzék támogatói ujjongva fogadták az exit pollokat La Pazban. Samuel Doria Medina ellenzéki vezető arra sürgette Moralest, hogy ismerje el az eredményeket, és inkább arra koncentráljon, hogy a ciklusából fennmaradó időben oldja meg Bolívia problémáit. Szerinte elbukott az a terv, amelynek alapján Bolíviában egypártrendszert hoztak volna létre.

Az eredmények összeszámolása a szokásosnál lassabban halad. Santa Cruzban dühös választók pedig fel is gyújtottak szavazólapokat, és urnákat, miután több szavazókör csak késéssel nyitott ki. Ezt leszámítva azonban nemzetközi megfigyelők szerint is rendben zajlott a szavazás.

Morales a szegény néprétegek és az ország lakosságának többségét alkotó indiánok támogatásával, és még a 2014-es választáson is a lakosság 61 százaléka támogatta, írja az MTI. A BBC szerint Morales továbbra is népszerű, és a gazdaság sincs rossz helyzetben, de sokan gondolják úgy, hogy zsinórban 19 év elnökként már sok lenne belőle.