Kristóf, Jakab
20 °C
31 °C

Morales nem lehet negyedszer is elnök

2016.02.24. 06:32

A bolíviai lakosság a múlt hét végi népszavazáson elutasította azt az alkotmánymódosítást, amelynek nyomán Evo Morales államfő 2019-ben negyedszer is versenybe szállhatott volna az elnöki posztért - közölte a választási bizottság szerdán. 

A szavazatok több mint 99 százalékának megszámlálása után az elutasítók aránya 51,3, a támogatóké 48,7 százalék volt - közölte a testület, hozzátéve, hogy a megmaradt voksok már nem tudják megfordítani a referendum eredményét. 

Evo Morales, a radikális latin-amerikai baloldal egyik képviselője 2006-ban került hatalomra a szegény néprétegek és az ország lakosságának többségét alkotó indiánok támogatásával, és még a 2014-es legutóbbi választáson is a lakosság 61 százaléka támogatta. Jelenleg harmadik elnöki periódusát tölti, és a mostani népszavazási eredmény azt jelenti, hogy 2020-tól már nem töltheti be a posztot.

Samuel Doria Medina, az ellenzék korábbi elnökjelöltje korábban úgy fogalmazott, hogy a választók döntésével megsemmisült az a terv, amelynek alapján Bolíviában egypártrendszert hoztak volna létre.