Jeromos
9 °C
26 °C

Ahol a bölcsisek is sajtos pizzán híznak

000 Was8942231
2016.02.26. 16:40
A texasi Houston rendre felkerül a legkövérebb amerikai városok toplistájára, már most minden tizenegyedik houstoni cukorbeteg, és a helyzet egyre csak romlik. Ha nem sikerül megfordítani a folyamatot, 2040-re a diabétesz minden ötödik embert utoléri, és a betegséggel járó kiadások majdnem megtriplázódnak. Magyar szemmel megdöbbentő a houstoni táplálkozási szokások egy része: az örökké újratöltött cukros üdítőktől kezdve a bölcsisek menüjén szereplő sajtburgerig és pizzáig, de a probléma okai bonyolultabbak ennél, magával a várossal is baj van.

Szirupos palacsinta, almaszósz és egy kis tej – ilyen reggelivel indul a hétfő az egyik houstoni bölcsődében. Az egyéves kort épp csak elért gyerekeknek is szánt havi menüben találni pizzát és sajtburgert is, a reggelihez és az ebédhez víz helyett mindig tejet adnak, a gyümölcs pedig a cukros lében áztatott konzervgyümölcsöt jelenti. A bölcsődében közben büszkék arra, hogy a megszokotthoz képest milyen egészséges ételeket kínálnak, a havi menüre vidám, zöld betűkkel ráírták:

Healthy foods grow happy kids.

Houston szinte állandó szereplője az „Amerika legkövérebb városa” típusú toplistáknak. A felnőtt houstoniak 32 százaléka vallja magát elhízottnak, az emberek 9,1 százaléka szenved kettes típusú cukorbetegségben.

A becslések szerint négy houstoni cukorbetegből egy diagnosztizálatlan, és azoknak is csak 78 százaléka kap kezelést, akik tisztában vannak a betegségükkel. Míg az Egyesült Államokban az új diabéteszes esetek száma 2009 és 2014 között 1,7 millióról 1,4 millióra esett vissza, Texas államban 9,8-ról 11 százalékra nőtt a cukorbetegek aránya, írja a houstoni helyzetet bemutató cikkében a Guardian.

Ötből egy ember beteg lehet 2040-re

Ha minden így megy tovább, és nem sikerül időben beavatkozni, 2040-re 1,1 millió embert fog sújtani a betegség Houstonban és környékén, Harris megyében - erre jutott a Cities Changing Diabetes nevű programban készült tanulmány.

Eszerint 2040-re a diabétesz előfordulási aránya 19 százalék lesz, vagyis gyakorlatilag minden ötödik houstoni cukorbeteggé válik, és kénytelen lesz olyan szövődmények kockázatával szembenézni, mint a vakság, a vesebaj vagy valamelyik végtag amputációjának az elkerülhetetlenné válása. A cukorbetegséggel járó kiadások a becslések szerint eddigre közel a triplájukra kúsznak majd, a 2015-ös 4,1 milliárd dollárból 2040-re 11,4 milliárd dollár lesz.

Houston, az Egyesült Államok negyedik legnépesebb városa egyike annak az öt városnak, ahol 2014 végén elindult a Cities Changing Diabetes nevű projekt. A másik négy város Mexikó, Koppenhága, Tiencsin és Sanghaj, hamarosan csatlakozik majd Vancouver és Johannesburg is. A programban kulturális elemzés segítségével próbálják megérteni a diabétesz-problémát, és a feltárt okoknak megfelelő eszközökkel veszik fel a harcot ellene.

Soha el nem fogyó cukor

Houston esetében arra jutottak, hogy az étkezési szokások megváltoztatása csak egy szelete lenne a megoldásnak, mert a baj jóval összetettebb. Persze tény, hogy – a bölcsis menün is láthatóan már egészen kis gyerekkortól adott - hagyományos ételek Houstonban nem épp a legegészségesebbek. Egész Amerikára jellemző a túlzott cukorfogyasztás. Míg a WHO ajánlása szerint naponta nem jó többet enni 6 teáskanálnyi hozzáadott cukornál, az Egyesült Államokban a napi átlag bő 22 teáskanál. És nemcsak a cukor sok az ételekben, hanem a vaj, a keményítő is, a houstoniak imádják az olajban kisütött dolgokat. Tele van a város éttermekkel, nagy és csábító a választék: nem csoda, hogy a Citites-tanulmány szerint a houstoniak gyakrabban esznek házon kívül, mint bármely másik amerikai város lakói.

Az éttermekben bevett dolog, hogy a cukros üdítőt ingyen utántöltik, ha elfogyott, a végtelenségig. A munkahelyi menzán arra néznek furcsán, aki az ingyen adott kóla helyett vizet választ, és kérdezgetik tőle, tudja-e, hogy az üdítő ingyen van, mesélte egy Houstonban dolgozó magyar házaspár női tagja. A magyar ízlésnek szerinte a houstoni torták, sütemények már-már ehetetlenül édesek, és magyar szemmel furcsa az is, hogy sok családnál mintha hiányozna az étkezési kultúra: ritkán ülnek le a családok együtt enni az asztalnál, és van, ahol étkezőasztal nincs is, csak egy konyhapult, mert úgyis a tévé előtt, a kanapén esznek.

A gyorséttermek nagyon olcsók, az adagok hatalmasak, az igazán jó minőségű, friss bioélelmiszer viszont drága. Ez az egyik oka annak, hogy a szegényebb, hátrányosabb helyzetű emberek jobban ki vannak téve az elhízás és a cukorbetegség veszélyének. Hagyományosan a kettes típusú cukorbetegség által leginkább fenyegetett amerikai ember profilja valahogy így fest: 45 év feletti, magas a vérnyomása, magas a BMI-je, hátrányos helyzetű, alacsony a jövedelme, nincs egészségbiztosítása. Ugyanakkor a Cities programban készült tanulmány arra jutott, hogy hiba lenne egyedül ezekben látni kockázatot.

Sétálni? És hol, ha nincs járda?

Houstonban az egyik legnagyobb probléma a nagyváros maga. Akkora területről beszélünk, hogy elférne benne New York, San Francisco meg Boston, és Amerika olajipari fővárosában minden az autókról szól. Houston most a leggyorsabban növekvő nagyváros az Egyesült Államokban. Viszonylag alacsonyak a megélhetés költségei, és van munka. 2010 óta 30 ezer új lakóház épült. A távolságok ennek megfelelően óriásiak, rengetegen ingáznak minden nap a munkába. Az ingázóknak csak 3 százaléka használ valamilyen tömegközlekedést, nem is nagyon tudnának többen, mert csak minimális szinten létezik.

A gyaloglással még rosszabb a helyzet. A Cities- tanulmány szerint csupán minden századik houstoni jár gyalog dolgozni, ami nem csoda: nemcsak a távolság miatt, hanem mert Houstonban sok helyen szó szerint nincs is járda. A sétálgatásnak nem kedvez az sem, hogy nagyjából az év felében iszonyú hőség van. Aki mégis gyalogol, ráadásul úgy, hogy nincs rászorulva, vagy nem tol maga előtt például babakocsit, azt csodabogárnak nézik, vette észre a kiköltözés után elég hamar az ott élő magyar pár. Gyalogolni szerintük lényegében cikinek számít a többség szemében, csak a legszegényebb réteg közlekedik így, és ők is csak azért, mert rá vannak szorulva. Konkrét számaik is vannak: egyszer telefonos lépésszámlálóval kíváncsiságból megnézték, hogy egy átlagos houstoni hétköznapon 4 ezer lépést tesznek meg, míg itthon, Budapesten 16 ezret. A különbség óriási, még úgy is, hogy amikor Magyarországon vannak, nem dolgoznak, kint pedig irodában ülnek nap közben.

Nincs idő az egészségre

A nagy távolságok miatt, akik a külső területekről járnak be dolgozni a belvárosba, akár napi 90 percet is dugóban ülnek. Az időrabló ingázásból következik a houstoni diabétesz-probléma egyik fontos összetevője a Cities-tanulmány szerint: az időhiány. Akik a szabadidejüket a csúcsforgalomban töltik egy kocsiban rostokolva, azoknak kevesebb lehetőségük marad a mozgásra, és az egészségesebb ételek elkészítése is időigényesebb, mint megvenni egy hamburgert hazafelé valamelyik gyorsétteremben. Az időhiány olyan kockázati faktor, ami miatt a fiatal, relatíve jó anyagi körülmények között élő houstoniak is veszélyeztetettnek számíthatnak.

A texasi egyetemi kutatók három olyan környéket azonosítottak Houstonon belül, ahol a legtöbben élnek cukorbetegségtől fenyegetve. Az egyik meglepő módon Atascocita volt, egy kimondottan jónak tartott, középosztálybeli lakóterület tó és golfpályák szomszédságában, 29 kilométerre északkeletre a belvárostól.

Itt, ahol se a szegénység, se az egészségbiztosítás hiánya nem tényező, hat látványosan egy olyan kockázati faktor, amely megint csak Houstonban, a városban magában rejlik. Houston térségében 90 különböző nyelvet beszélnek, a népesség 100 különböző etnikai csoportból tevődik össze: a legvegyesebb az egész Egyesült Államokban a Cities-tanulmány szerint.

Így lesz az ételből kapaszkodó

A dolgok állandó változásban vannak, új emberek költöznek a környékre, szolgáltatások indulnak és szűnnek meg. A kutatók szerint a folyamatos alakulásnak megvan a maga következménye az egyén és a közösség szintjén is: kialakul egyfajta bizonytalanságérzet, stabilitásvesztés, a változás sokakat aggaszt még akkor is, ha egyébként jó irányba változnak a dolgok.

Egy Atascocitában élő, 60 éves, diabétesz által veszélyeztetett nő például arról mesélt a felmérést végzőknek, hogy ahogy a közösség nőtt, úgy fogyatkoztak az emberek közötti kapcsolatok, bezzeg amikor gyerek volt, még mindenkit ismert. A bizonytalanságérzet kihat a táplálkozási szokásokra. Amikor minden változik, felértékelődik a kulturális örökség, a hagyomány, annak részeként pedig a megszokott ételek és az ételek körüli rituálék. Azok a társas kapcsolatok, a közösségépítés eszközei is, a nagy vendégségek, együtt evések arra is jók, hogy kifejezzék a törődést egymás és a kulturális örökség iránt.

Az Atascoticában és hasonló körülmények közt élő veszélyeztetett emberek helyzetén az is ront, hogy nem esnek bele a diabétesz-megelőzési kampányok hagyományos célcsoportjába, és sokszor fogalmuk sincs róla, hogy mekkora a kockázat. A Cities-kutatás egyik példája egy Eve álnéven emlegetett nő. Eve fehér, 50 éves, magán egészségbiztosítása és magas vérnyomása van, Atascoticában él 20 éve. A háza közelében nincsenek élelmiszerboltok, csak gyorséttermek, pár jobb étterem és benzinkutak. Szeret vendégeket hívni, főzni. A tipikus étel, amit készít, húsból, valamilyen keményítő féléből és zöldségből áll, inni leginkább otthon készített teát isznak. Napi két mérföldet kocog, és fogalma sem volt róla, hogy a BMI-je alapján már az elhízott kategóriába tartozik.

Ha mindenki kövér, senki nem az

A kutatás szerint általános egyébként, hogy könnyen torzul, mit gondolnak az emberek egészséges testsúlynak: attól függ, kiket látnak maguk körül. Ha körülöttük mindenki túlsúlyos, akkor azt érzékelik, hogy ők tulajdonképpen rendben vannak, hiszen mások is így néznek ki, sőt, X-hez vagy Y-hoz képest még vékonyak is.

Eve elismerte ugyan, hogy nem a legegészségesebben étkezik, és talán kissé túl sok alkoholt iszik, de az, hogy képes futni, számára azt jelentette, hogy egészséges. Gyanútlan volt azzal kapcsolatban, mennyire komoly fenyegetést jelent számára is a diabétesz.

Tipikus példa volt a gyanútlanságra a felméréskor a Carlos-nak nevezett 55 éves IT-s is. Ő 16 éve ugyanannál a cégnél dolgozik, több mint 40 órát egy héten. Kocsival ingázik munkába. Túlsúlyos, de azt hiszi, az anyagcseréjével van gond, mert úgy gondolja, hogy egészségesen eszik. A tipikus étel náluk tésztából, rizsből és valamilyen húsból áll, van még kenyér is és „valami zöld”, mondjuk borsó, zöldbab vagy saláta. Otthon főleg üdítőket isznak, mert a csapvíz "néha sárga", és egyébként is, szerinte a víz nem biztonságos. Carlos nem mozog semmit, mert mire hazaér a munkából, fáradt. A diabétesszel találkozott már egy családi tragédia kapcsán, három éve az unokatestvére a szövődményekbe halt bele, de Carlos nem érzi, hogy ő maga is mekkora veszélyben van. Szerinte "a szegény embereket" sújtja a cukorbetegség.

Valami azért már alakul

Houston polgármestere, Annise D. Parker 2012-ben elindította a Healthy Houston programot, amelynek a célja az elhízás visszaszorítása, az egészségesebb táplálkozás és a mozgás népszerűsítése. Próbálják elérni, hogy elérhetőbbek legyenek a helyben termelt élelmiszerek, több legyen a mozgási lehetőség és kevesebb az úgynevezett élelmiszer sivatag, vagyis az olyan környék, ahol nincs a közelben bolt, ahol egészséges ételhez lehetne jutni. Van már olyan élelmiszerüzlet is, amelyet úgy rendeztek be, hogy jobban szem előtt legyenek az egészséges ételek, és aki akarja, könnyen el tudja kerülni a hizlaló, egészségtelen dolgok látványát.

Indult a vízivást népszerűsítési kampány, vannak már közösségi kertek. A kertészkedést tanítják például a houstoni Diabétesz Központban is, Houston egyik, főleg feketék lakta negyedében. Itt ingyenes, a város által fenntartott konditerem is működik, az ide járók (a Guardian cikke szerint 520-an vannak) tanulhatnak a helyes táplálkozásról, bekapcsolódhatnak a támogatói csoportokba.

Houstonban próbálkoznak azzal is, hogy több legyen a park, a sétálásra alkalmas rész, a bicikliút. Van is már némi látszatja a dolognak, a kint élő magyar lány szerint míg 2011-ben 2-3 ember járt biciklivel dolgozni a cégénél, mostanában már 8-10 biciklit lát a parkolóban.