Márta, Flóra
18 °C
31 °C

Elismerte a SeaWorld, hogy belülről akarták bomlasztani a PETA-t

2016.02.26. 14:08

A SeaWorld elismerte, amit a világ legismertebb állatvédő szervezete, a PETA hónapok óta állított, miszerint becsempészték a dolgozóikat a szervezetükbe, hogy az állatvédőket bűncselekmények elkövetésére buzdítsák, és ezután a cég megvádolhassa őket, írja az MTI. 

A tengeri vidámparkokat üzemeltető céget az állatvédők régóta azzal vádolják, hogy kínozzák a kardszárnyú delfineket a show érdekében. A cég úgy próbált visszavágni, hogy beépített kémeket ültetett az állatvédők közé, akik például arra akarták rávenni a többieket, hogy eresszék le a delfinek medencéjének vizét.

A SeaWorld vezetője most bejelentette, egy belső vizsgálat után a cég igazgatótanácsa úgy döntött, hogy felhagynak azzal a gyakorlattal, hogy az alkalmazottak állatvédőknek adják ki magukat. Mint mondta, az akcióval az volt a vállalat célja, hogy megvédje a dolgozókat és az állatokat a céget az elmúlt időszakban ért fenyegetésekkel szemben.

A San Diegó-i SeaWorld nemrég bejelentette, hogy felhagy delfinshow-ival, a többi delfinárium azonban folytatja a kardszárnyú delfinekkel bemutatott attrakciókat, hangoztatva, hogy az állatoknak nagyon is jó soruk van a fogságban.

A SeaWorld szerint az elmúlt negyedévben 11 millió dolláros veszteséget könyveltek el. A vállalkozás részvényei kilenc százalékkal visszaestek a New York-i tőzsdén.

Balatoni apartmanok

A Balaton idén is várja Önt és családját! Keressen apartmant nyaralásához itt!

Budapesti szállások

Fővárosi hotelek, apartmanok, panziók itt!