Jusztina
8 °C
19 °C

Obama nem enged a szorításból

2016.03.03. 23:25

Elnöki rendelettel meghosszabbította Barack Obama az Oroszország ellen foganatosított amerikai szankciókat - írja az MTI.

2014 márciusában, a Krím orosz megszállása után hozott szankciók a  Vlagyimir Putyin környezetében lévő tisztségviselőket és üzletembereket, illetve a nagyobb orosz állami vállalatokat érintik. A szankciókkal sújtottak nem léphetnek be az Egyesült Államok területére, nem folytathatnak üzleti tevékenységet egyes amerikai vállalatokkal, s nem lehetnek pénzeszközeik sem amerikai bankokban.

Az elnöki rendelet megfogalmazása szerint Oroszországnak a minszki egyezmények ellenére is lényegében változatlan ukrajnai szerepvállalása változatlanul "szokatlan és rendkívüli" veszélyt jelent az amerikai nemzetbiztonságra.

Washington azt is megismételte, hogy a szankciók feloldásának fő feltétele az ukrajnai rendezést célzó minszki megállapodások betartása. Az Egyesült Államok a kelet-ukrajnai konfliktusban játszott orosz szerep miatt egyszer már kibővítette a szankciókat. Az Európai Unió szintén büntetőintézkedéseket vezetett be Moszkva ellen.

A washingtoni bejelentésre már az orosz kormányzat is reagált. A külügyminisztérium szerint Moszkva fenntartja magának a jogot, hogy "Oroszország érdekeivel összhangban álló ellenintézkedésekkel" válaszoljon a szankciók meghosszabbítására. Azonban az orosz-amerikai gazdasági viszony aszimmetrikus voltából fakadóan a moszkvai szankciók nem igazán rendítik meg az Egyesült Államokat, ellenben a sokak által erélytelennek tartott büntetőintézkedések - a zuhanó olajárral karöltve - lassan, óvatosan, de a csőd szélére taszigálták az orosz gazdaságot.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.