Árpád
-1 °C
9 °C

Súlyos állapotban volt a tömeggyilkos német pilóta

2016.03.07. 09:55

Pszichiátere alig akart hinni a fülének, amikor a rendőröktől megtudta, hogy Andreas Lubitz repülőgépet vezetett. Lubitz volt az a pilóta, aki Germanwings légitársaság Barcelona–Düsseldorf útvonalon közlekedő Airbus A320-as gépet vezette, amikor a gép – fedélzeten 150 emberrel – tavaly március 24-én hegyoldalnak csapódott Franciaország déli részén, az Alpokban. A gép két fekete dobozának adatai alapján a másodpilóta bezárkózott a pilótafülkébe és szándékosan vezette a hegyoldalnak a repülőt.

A pszichiáter  szerint Lubitz súlyos depresszióban szenvedett. Álmatlanság gyötörte. Attól rettegett, hogy megvakul, emiatt egy nap alig aludt többet két óránál. Nagyon erős, depresszió elleni gyógyszert szedett, a tragédia előtti időszakban pedig még napi két órát sem tudott aludni.

A tragédia előtti napokban Skydevil néven böngészett különböző internetes fórumokon, öngyilkossági módszerek után kutatva. 

Egyebek mellett ezek derültek ki abból a francia jelentésből, ami március 13-án lesz nyilvános.