Zsanett, Janka
17 °C
27 °C

Szabad szakállviselésért pereskedik két metróvezető Japánban

2016.03.09. 17:44

Bírósági keresetet nyújtott be két metróvezető Oszaka ellen szerdán, mivel elmondásuk szerint azért csökkentették a fizetésüket kiegészítő pénzjutalmakat, mert nem voltak hajlandóak leborotválni a szakállukat, írja az MTI.

A két ötvenes éveiben járó férfi az elmaradt bónuszok mellett fejenként 2,2 millió jen (kb. 5,5 millió forint) jóvátételt követel, lelki gyötrelmekre hivatkozva.

A szakállnövesztés az egyéni szabadság része, ugyanúgy, mint a hajviselet vagy a ruha megválasztása. A város viseleti előírásai megsértik ezt az alkotmány által garantált szabadságot

– írják a bírósághoz benyújtott keresetben.

A metróvezetők már több mint tíz éve szakállasok voltak, amikor három éve az oszakai közlekedési vállalat bevezette a szakállviselés tilalmát. Mivel nem tettek eleget az új követelménynek, munkahelyükön rosszabb értékeléseket, ezáltal pedig kisebb bónuszokat kaptak. Azt mondják, egyiken sem hanyagolták el az arcszőrzetük ápolását, az utasok sosem panaszkodtak a külsejük miatt, és kikérik maguknak, hogy ápolatlannak nevezzék őket.

Oszaka polgármestere, Josimura Hirofumi szerint az előírások egyáltalán nem túlzóak, a tömegközlekedők kellemesebb utazását szolgálják.

Önt zavarják a szakállas metróvezetők?

  • 1379
    Igazságot a szakállasoknak! Nem a rendszeres borotválkozás miatt lesz valaki jó munkaerő
  • 312
    Felőlem lehetnek szakállasok, ha otthon, a négy fal közt csinálják
  • 163
    Mélységesen felháborítanak, csak frissen borotvált arcokat akarok látni