Azt mondta, hogy lecsukatná Mohamed prófétát, repült az állásából
Ritkán rúgatja ki magát olyan gyorsan ember, mint tette Ahmed-al Zind. Egyiptom igazságügyi minisztere szombaton egy tévéinterjúban azt mondta, hogy "lecsukatná Mohamed prófétát, ha megszegi a törvényeket". Zind gyorsan észbe kapott, és még ugyanebben az interjúban elnézést kért a kijelentésért. Sőt, vasárnap is adott egy interjút, amiben szintén bocsánatot kért.
![Abdel-Fattah al-Sziszi és Ahmed al-Zind](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1127/11274/112742/11274241_76ef95a6342fd1f198ebd0e193c355a6_wm.jpg)
Abdel-Fattah al-Sziszi és Ahmed al-Zind
Mindez nem tudta megmenteni az állását, az egyiptomi kormány mai közleményében jelezte, hogy Zindet felmentették az állásából, írta a Guardian. Zind korábban az egyiptomi fellebviteli bíróság tagjaként keményen fellépett a szélsőségesen iszlám szervezetek, példáum a Muszlim Testvériség ellen is.