Jusztina
8 °C
19 °C

Nem én veszem a táblafilcet: magyar tanárok külföldön

GettyImages-97663624
2016.03.14. 12:30
„Itthon ha megszakadok, sem tudom a lakástörlesztést, a rezsit és egy elfogadható életszínvonalat finanszírozni délutántól estig való magántanítás nélkül.” „Kint nem gáncsoljuk egymást, folyamatosan azon dolgozunk, hogy fejlesszünk” – fogalmazták meg itthoni és külföldi állásaik között a különbséget azok a tanárok, akiket arról kérdeztünk, milyen más országban tanítani. A tartósan vagy akár csak egy-egy évig külföldön dolgozó interjúalanyaink a legtöbb kérdésben hasonló véleményen vannak: a munka kint sem kevés, de könnyebbség, hogy mellékállás nélkül meg lehet élni, és jó egy itthon gyakran lesajnált, alulfizetett szakma helyett megbecsült középosztálybelinek lenni.

Nem tömegjelenség, hogy kivándorolnak a tanárok Magyarországról (ellentétben az orvosokkal), de akik kimentek, nem panaszkodnak: nem kevesebb a feladat, de kényelmesen megélnek mellékállások és maszekolás nélkül. A körülményeket és a (nem csak anyagi) megbecsülést össze sem lehet hasonlítani, de senkinek sem a pénz volt az egyetlen motiváció, hogy útra keljen. Körképünkön Németországtól Malajziáig nézzük végig, hogy boldogulnak külföldön a magyar tanárok.

Németország: nem gáncsoljuk egymást, azon dolgozunk, hogy fejlesszünk

Sok okból gondolom, hogy sosem fogok hazaköltözni, a pénz csak az egyik.

– mondja Andrea, aki lassan öt éve él Németországban. Középiskolában tanít németet és matematikát, előtte itthon egy szakközépben tanított. Kint először nyelviskolában tanított német, mint idegen nyelvet, de mivel az itthoni egyetemi tanulmányainak nagy részét elismerték kint, nem volt nehéz a közoktatásban elhelyezkednie, ami megbecsült szakmának számít: „Az itteni tanárok is tudnak panaszkodni, de nekem van összehasonlítási alapom.”

Az itthoni tanítási gyakorlata nem felelt meg teljesen a kinti követelményeknek, így az első évben gyakornokként tanított és hospitált (látogatta kollégái óráit). „Matekból engem didaktikailag és pedagógiailag nem készítettek fel Pesten olyan jól hat év alatt, mint az egy év gyakornoki idő kint" – mondta arról, hogy kint milyen részletesen átbeszélték az óráit. Akkor 12, most 24,5 órája van hetente, emellett osztályfőnök is lett (ebből náluk minden osztálynak kettő van). Úgy gondolja, kezdő tanárként aki lelkiismeretesen dolgozik, itthon is, kint is rengeteget készül.

A különbséget abban látja, hogy kint gyerekközpontú az oktatás, miközben a tanárok minden lehetőséget megkapnak a fejlődésre.

„Az van a központban, hogyan tudjuk a gyerekeket támogatni, folyamatosan azon dolgozunk, hogy fejlesszünk.” De azt is elismeri, azt az életszínvonalat, amit párjával felépítettek maguknak, itthon biztosan nem tudnák megengedni maguknak. A középiskolai tanárok bruttó 3-5 ezer euró körül keresnek tapasztalattól és képzettségtől függően, ami kint közepesnek számít, de magántanítványa, másodállása jellemzően nincs a tanároknak. Inkább előfordul, hogy akinek már felnőttek a gyerekei, önkénteskedik a szabadidejében.

Sem diákok, sem szülők vagy kollégák nem kezdték ki azért, mert külföldi („gazdasági bevándorló” – fogalmazta meg ő maga), sőt, elismerik, hogy nem takarítónőként, hanem szakmájában elhelyezkedve boldogul egy idegen közegben. Közben felüdülés az is, hogy a kollégái „nem gáncsolják egymást, nem fúrja egyik a másikat”, mint amihez itthon szokott. Az egy évfolyamon tanító tanárok közösen választanak tankönyvet, egyeztetik az anyagok sorrendjét és közösen szerkesztenek összefoglaló feladatsorokat, témazárókat. A tanításban az iskola maximálisan támogatja a kreativitást és a tantermen kívüli tanulást: Andrea is szervezett már irodalmi pikniket német-, vagy szimmetriafotózó foglalkozást matekórán.

Ha ön is külföldön tanít

Írja meg nekünk, miért vándorolt ki és hova, hogy érzi magát, miben jobb vagy éppen rosszabb az élete, mintha itthon maradt volna. Az olvasói leveleket a tema+oktatas@mail.index.hu címre várjuk.

 Budapesti igazgatóból strasbourgi matektanár

A tanári kreativitást nem mindenhol engedik olyan szabadon szárnyalni, mint Andreáéknál. A tanterv Franciaországban központilag szabályozott, „még annyi kreativitásnak sem enged teret, mint amennyi Magyarországon megmaradt, ezen próbálnak központilag lazítani, egyelőre nyögvenyelősen” – magyarázta Somogyi László, aki 18 évig volt az ország egyik legnevesebb középiskolájának, a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumnak az igazgatója, mielőtt fél éve felmondott, és a francia oktatási minisztérium meghívására Strasbourgban kezdett dolgozni mezei matematika-tanárként. Kérdésünkre azt mondta, jól érzi magát. 

Kint 15 órát kell tartania egy héten, a többi időt felkészüléssel, adminisztrációval tölti. Utóbbiból persze jóval kevesebb van: a tanárok fő feladata a tanítás, külön pedagógiai személyzet foglalkozik a késésekkel, a diákok problémáival. Szabadidős programokat pedig az szervez, akinek van kedve hozzá, és azt is inkább a tanítási idő alatt („A túlórákat itt még kifizetik” – nevetett). A tanárság társadalmi rangot jelent: Magyarországhoz képest jól megfizetik a pedagógusokat, kinti mércével inkább átlagosak a bérek. A felszereltség nagyon jó, csak az osztálylétszámok túl magasak néha. A diákokkal való kapcsolat így összességében távolságtartóbb: a Berzsenyiben ő ahhoz szokott, hogy sokszor szeretetteljes a tanár-diák viszony, kint sokszor csodálkoznak azon, ha kicsit jobban érdeklődik egy gyerek után.

Somogyit Strasbourgban azonnal a legmagasabb kategóriába sorolták, ha itthon folytatja vezető helyett tanárként, alapjáraton Pedagógus I. besorolásban taníthatott volna. Két éve volt hátra a nyugdíjig, ahogy vezetői kinevezéséből is. „Nem kezdtem el portfóliót írni, nagyon megalázó lett volna, hogy 33 év tanítás, 18 év vezetői munka után kellett volna bizonygatnom a rátermettségemet a Pedagógus II.-re” – emlékezett vissza. Másfél év múlva Franciaországban is nyugdíjba tud menni, ott nem kell kérvényeznie, hogy továbbdolgozhasson.

Engedélyt én nem akarok kérni azért, hogy nyugdíjasként taníthassak, megalázónak tartanám.

– mondta arról, miért nem is gondol arra, hogy hazajöjjön tanítani. Vezetőként pedig nem akarta volna a tehetséges fiatalok kenyerét elvenni. Úgy került a kinti minisztérium látóterébe, hogy franciaországi matematikus-diplomája is van – a döntés régóta érlelődött benne, de csak úgy akart elmenni, hogy tudta: jó kezekben hagyja az iskolát.

Amikor igazgató lettem, kreatív vezetői feladatot vállaltam el egy autonóm iskola élén. Amikor felálltam, az iskolák államosítása után, az autonómia gyakorlatilag megszűnt.

– mondta, kitérve arra: a franciaországi centralizáció nem követendő, szerinte itthon a köznevelési törvény előtti állapothoz kéne visszatérni: megadni az arra képes iskoláknak a lehetőséget, hogy „szabadon szárnyaljanak”. Az államnak ott kéne beavatkoznia, ahol helyi önkormányzatok nem bírják el az iskolafenntartás terhét. (A korábban érvényben lévő oktatási szabályozást épp azért bírálták sokan, mert mindenkinek nagy szabadságot adott, amivel egyes iskolák tudtak élni, másoknak túl nagy kihívásnak bizonyult.)

Még mindig Franciaország: megbecsülnek, de a minisztérium dönti el, ki hol tanít

Egy másik Franciaországban dolgozó tanár, Katalin is a közösségi szellem különbségeit emelte ki: „Szerintem a magyar gimikben különleges és jó dolog a közösségi élet ápolása. Itt kint cserekapcsolati lehetőség bőven akad, de nincs kórus, évnyitó és évzáró, a szalagavató, bolondballagás és ballagás sem ismert. Tablóképet sem készítenek, kötve hiszem, hogy az érettségi után 30 évvel bárki szervezne osztálytalálkozót” – mesélte. Ő a kalandvágy mellett francia, szintén tanár férje miatt került ki, aki nem akart Magyarországra költözni. Kata két és fél évig egy párizsi egyetemen tanított, majd letette az oktatási minisztérium képesítő vizsgáját, azóta angoltanár egy állami gimnáziumban.

Külföldiként nem volt könnyű bekerülnie a közoktatásba, amíg nem beszélte a nyelvet. Egy sikeres versenyvizsga után aztán gyakornokként helyezték el, most a regionális szakfelügyelő látogatására készül, aki egy vizsgatanításon dönti el, megkaphatja-e a tanári kinevezést. „Az ezzel járó rengeteg munka miatt csak az megy tanárnak, aki tényleg elhivatott. Bár nincsenek túlfizetve a tanárok, az átlagfizetés 2-3 ezer euró, amiből kényelmesen meg lehet élni maszekolás-másodállás nélkül. A tanárokat minden szempontból megbecsülik, a szülőktől a tegezés szóba sem jön, és sok kollégám jár egzotikus helyekre nyaralni rendszeresen” – fogalmazott.

Fontos különbség, hogy Franciaországban a tanárok preferenciákat jelölhetnek meg, hogy hol szeretnének dolgozni, a végső döntést a minisztérium hozza meg egy pontrendszer alapján – állásuk biztosan lesz a kinevezésük után, csak az nem biztos, hol. A munkanapok hosszabbak (akár 6-ig eltarthatnak), cserébe év közben sokkal több szünet van. Minden digitalizált, az adminisztrációs teendőket is az iskola intranetjén végzik. „A közhangulat jó, a tanárok legfeljebb a diákokra panaszkodnak, akik szerintem kevésbé motiváltak, mint otthon. Egymással és az igazgatóval mindenki jóban van” – mesélte. Nyelvtanárként egyébként Somogyival ellentétben úgy érzi, a tananyag kiválasztásában a tanterv keretein belül szabad kezet kap, bár igaz, így időigényesebb a készülés.

„Az otthoni iskolákban gyakorolt szüneti felügyelősködési agyrém sem létezik, a tanárok az ebédeltetésben sem vesznek részt.”

Szeretem a munkámat, de ha Magyarországon élnék, nem tudom, elmennék-e középiskolába tanítani. Sajnálom az otthoni alulfizetett tanárokat.

– összegzett, bár ő is panaszkodott a kinti magas csoportlétszámokra. Az itthoni tiltakozások kapcsán azt mondta, Franciaországban volt tanársztrájk a nyugdíjkorhatár felemelése, és a kormány a felső tagozatos oktatásra vonatkozó reformtervei ellen is a közelmúltban.

Anglia: gyakorlatok, projektek, önálló tanulás

Gábor egy brit ösztöndíjjal tanított természettudományokat egy évig az Egyesült Királyságban egy egyházi iskolában – papíron pedagógus asszisztensként, valójában egyedül tanította az osztályokat. „Londonban bruttó 900 ezer forint körüli a kezdő tanárok fizetése, persze a mindennapi élet is sokkal drágább. A tanárok a középosztályba tartoznak, mindenkinek volt autója, színházba, operába, múzeumba jártak rendszeresen, minden évben külföldre is mentek nyaralni: a francia Riviérára, Spanyolországba, Portugáliába” – magyarázta. A leterheltséget nem érezte kevesebbnek, mint itthon, viszont sok munkatárs segítette a pedagógusok munkáját, például három teljes állású laboráns, két rendszergazda és két pedagógiai asszisztens dolgozott velük. A tananyaghoz komoly tanári segédkönyv járt, óravezetési tanácsokkal, projektfeladatokkal, digitális csomaggal (minden fejezethez ppt-k, interaktív feladatok, dolgozatminták).

„A tankönyv választása szabadabbnak tűnt, mint a jelenlegi itthoni rendszerben: az iskola választotta meg a tankönyvet és a hozzá kapcsolódó tantervet. A tananyag viszont 16 éves korig sokkal kevesebb, több hangsúlyt kapnak a gyakorlatok, kísérletek, a tananyag órán való elmélyítése” – fogalmazott. A legfontosabb különbségnek azt érzi, hogy a brit diákok 16 évesen érettségiznek középszinten (ez a GCSE, ami alacsonyabb szint, mint az itthoni középszint): utána az egyetemre készülők még két évig, 18 éves korig koncentráltan tanulják a választott 3-4 tantárgyat, és „ezalatt az önálló tanulás, kutatás, projektek terén húznak el a magyar diákoktól”.

Mária, aki jelenleg is Londonban dolgozik, szintén tanár volt eredetileg, de öt éve az alsó tagozat és az előkészítő igazgatóhelyetteseként dolgozik az iskolájában. Az első dolog, amit elárult: nem könnyű, de nagyon szereti a munkáját. A tanítás negyed ötkor véget ér, de a megbeszélések hatig is eltarthatnak. „Szerencsésnek mondhatom magam, a tanáraim kitűnőek, nagyon keményen dolgoznak, az állami ellenőrzésen kiválóak lettünk” – fogalmazott. A fizetéseket átlagosnak tartja, kiemelve, hogy négy éve nem kaptak a tanárok emelést. Az állami tanterv tavaly megújult, angolból és matematikából különösen megnőttek az elvárások. „Ez némelyik tanárnak bizony gondot okozhat, főleg, akik régen diplomáztak.”

A statisztikák szerint a tanárok 20 százaléka otthagyja a szakmát az első öt év után. Ez is azt mutatja, hogy nem könnyű a rendszer.

– magyarázta.

USA: nem sutyiban kellett a plusz feladatokra időt találni

Kata három évvel ezelőtt a Fulbright ösztöndíj tanárcsere-programjának résztvevőjeként tanított angol irodalmat és drámát egy évig egy észak-kaliforniai katolikus magániskolában. „Összességében piszok nehéz volt” – mondta a váltásról: a nagyrészt kivételezett hátterű diákok többsége nem volt különösebben nyitott a megszokottól eltérő módszereket használó, külföldi angoltanárra. De sok pozitív élménye is volt, kezdve azzal, hogy a kronológia helyett tematikusan, összefüggéseiben, önálló gondolkodásra nevelve taníthatott irodalmat.

kata usa-(2)
Fotó: Olvasónk, Kata

„Agyon ott sem keresik magukat a tanárok, de elvannak a fizetésükből” – fogalmazott. Magántanítványai egy kollégájának sem voltak, de például versenyfelügyelettel sokan kerestek plusz pénzt – a korrepetálás pedig az órarendbe betervezett munkaidőnek számított, „nem sutyiban kellett rá időt találni két óra közt”. Ráadásul sokféle felhasználóbarát segédanyag állt rendelkezésre, megkönnyítve a készülést, így ötkor úgy tudott felállni, hogy utána nem kellett otthon a munkájával foglalkoznia.

Itthon ha megszakadok, sem tudom a lakástörlesztést, a rezsit és egy elfogadható, kultúrát is magába foglaló életszínvonalat finanszírozni délutántól estig való magántanítás nélkül.

Főállású pesti magyar-angol tanárként 4-5-ig foglalkozik az iskolai ügyeivel, utána magántanít. „Én veszem a tollat meg a táblafilcet” – állította szembe a magyar valóságot az amerikai magániskolával, ahol a szakmai fejlődésre is elég pénzt kaptak, járhattak például pedagógiai konferenciákra. Az is könnyebbség volt, hogy az iskolai programokból mindenki kötelező jelleggel kivette a részét, nem néhány lelkiismeretes kollégára szakadt a feladatok oroszlánrésze. Ugyanakkor nehéznek találta, hogy mind a 120 diákjának hetente minimum egy jegyet kellett adnia, például minden egyes kiadott házi feladatot értékelnie kellett, amit itthon nem vár el senki – és szokatlan volt még, hogy a fegyelmezés külön ezzel foglalkozó alkalmazott feladata volt.

Malajzia: véget ért a tréning, ha befutott az ételszállító

Adri kognitív nyelvészetből írta a diplomamunkáját Budapesten, ahol angolt tanított egy ideig egy nyleviskolában és egy XX. kerületi iskolában. Utóbbi vonalon jutott el két éve Malajziába, ahol egy nagy nemzetközi nyelviskola munkatársa. Mivel azonban nem csak nyelvet tanít, hanem tanárokat is képez, kapcsolatba került a közoktatással is. Úgy érzi megbecsülik, és az a benyomása, hogy a mezei tanárokat – bár nem fizetik túl – szintén nagy tisztelet övezi, nagyobb, mint amit bárhol máshol a világon látott.

adri malajzia-(2)
Fotó: Olvasónk, Adri

Egy vidéki kisvárosban kezdett, egyhónapos szuperintenzív továbbképzést tartott az oktatási minisztérium megbízásából olyan tanároknak, akik olyan eldugott helyeken dolgoztak, hogy egyszerűbb volt őket egy helyre utaztatni, mint külön felkeresni őket trénerként. Eleinte mindenki megállította az utcán, hogy szelfizzen a fehér tanárnővel. Utána Kuala Lumpur közelében dolgozott, egy ideje pedig a fővárosban tanít.

„Sok minden furcsa volt az elején, például hogy a tanároknak ünneplőben, helyi népviseletben kell megjelenniük. A tréningek alatt rendszeresen főztek rizst a tréning termében, vagy volt, hogy megérkezett az ételszállító, mire mindenki felállt és elkezdett ebédelni” – mondta. Ugyan a férje helybeli, tehát egy ideig még biztos nem tervezik, hogy elköltözzenek, Adri valamikor szívesen dolgozna Magyarországon. Cambridge-i képesítését azonban Magyarországon nem ismerik el tanári diplomaként, miközben például Skóciában egyetemen is taníthatott vele.