Fülöp, Evelin
12 °C
27 °C

Offenzívát indít az an-Núszra Front

2016.03.15. 16:12
Offenzívát indít az an-Núszra Front Szíriában ott, ahol Oroszország és a szíriai rezsim kivonja erőit - mondta kedden az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai ágának számító szélsőséges szervezet egyik parancsnoka az AFP hírügynökségnek.

"Világos, hogy az oroszok vereséget szenvedtek, és a következő 48 órában az an-Núszra Front offenzívát indít Szíriában" - mondta, hozzátéve, hogy "az oroszok azért vonták ki erőiket, mert támogatták a rezsimet, amely viszont képtelennek bizonyult az elfoglalt területek megtartására". Az iszlamista szervezet nyilatkozó parancsnoka emlékeztetett, hogy az an-Núszrára nem vonatkozik az orosz-amerikai megállapodáson nyugvó tűzszünet, írja az MTI.

Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn rendelte el, hogy keddtől kezdjék meg a Szíriában harcoló orosz katonai egységek fő részének kivonását. A művelet, melynek ütemezését nem hozták nyilvánosságra, nem érinti a Latakia tartománybeli Hmejmimben lévő orosz légi bázist és a tartuszi kikötőben működő orosz haditengerészeti létesítmény tevékenységét. Putyin szerint az öt és fél hónapja megkezdett orosz katonai beavatkozás összességében teljesítette a kitűzött célokat, és a hátramaradó erők feladata a tűzszünet betartásának ellenőrzése lesz.

Nyikolaj Pankov orosz védelmi miniszterhelyettes a hmejmimi bázison a részleges csapatkivonás alkalmából megtartott ünnepségen kijelentette, hogy az orosz légierő folytatja csapásait az Iszlám Állam és más terrorszervezetek ellen.

A Hezbollah libanoni síita szervezethez közel álló al-Manar hírtelevízió kedden arról számolt be, hogy a szíriai kormánycsapatok az orosz légierő támogatásával előrenyomultak az Iszlám Állam kezén lévő Palmüra város irányába.

A tűzszünetnek a szíriai ellenségeskedés leállítása mellett a másik célja a humanitárius segélyek eljuttatása az ostromlott városokba. Jens Laerke, az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló irodájának (OCHA) szóvivője közölte, hogy biztonsági okokból nem sikerült hétfőn életmentő segélyeket eljuttatni az ostromgyűrűbe zárt Madájába, Kefrajába, Fúába és Zabadániba. Az ENSZ segélykonvojai csütörtökön újra próbát tesznek szállítmányaik célba juttatására.

Laerke hozzátette, hogy szerdán a Damaszkusztól észak-keletre fekvő Blúdán városba indítanak egy másik konvojt.

Ahmad Favzi ENSZ-szóvivő közölte, csütörtökön találkozik Genfben a nagyhatalmakat és a térségbeli országokat tömörítő humanitárius munkacsoporttal, hogy megvitassák, miként lehetne sikeresebben eljuttatni a több mint 4 millió elszigetelt civilhez a segélyeket.

Az ellenzék követeli az összes külföldi erő kivonását

A Szaúd-Arábia támogatta ellenzéki csoportokat tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) nemcsak az orosz, hanem az összes külföldi fegyveres erő Szíriából történő kivonását követeli - közölte Szalim al-Muszlat, a szíriai konfliktus politikai rendezését célzó genfi béketárgyalásokon részt vevő HNC szóvivője kedden.

"Fontos számunkra nemcsak az orosz erők, hanem az összes külföldi erő kivonása" - mondta a szóvivő. Hozzátette, a HNC azt akarja, hogy véget vessenek a terrorizmusnak.

Al-Muszlat elmondta azt is: szeretnék a kapcsolatot felvenni Moszkvával az Egyesült Államokon vagy az Európai Unión keresztül, hogy tájékozódjanak az orosz álláspontról. Megjegyezte, hogy Moszkva a HNC-t nem tájékoztatta az orosz erők kivonásáról.

A HNC egyik tagja elmondta az EFE spanyol hírügynökségnek, hogy kedden tizenkét pontos javaslatot nyújtanak át Staffan de Misturának, az ENSZ szíriai megbízottjának.

A dokumentumban a megvitatandó témák között humanitárius kérdések is szerepelnek, bár a politikai kérdések élveznek elsőbbséget. Külön hangsúlyt fektetnek egy olyan átmeneti kormányzó testület gyors megalakítására, amely teljes végrehajtó hatalommal rendelkezne.

A forrás nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy ebben a testületben helyet foglaljanak a mostani szíriai kormány tagjai is, feltéve, hogy nem Aszad elnökről vagy olyan személyekről van szó, akik - mint fogalmazott - részt vettek a szíriai nép elleni bűncselekményekben.

Eközben Alekszej Borodavkin, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek oroszországi állandó képviselője Genfben közölte, hogy a közeljövőben várják a hmejmimi orosz légi támaszponton megalakult szíriai ellenzéki csoport érkezését Genfbe.

Az Európai Bizottság 445 millió eurós humanitárius segélyt juttat a konfliktus rászorulóinak

Az Európai Bizottság 445 millió eurós segély eljuttatását jelentette be a Szíriában és a régióban elmélyülő humanitárius válság enyhítésére a háború kitörésének ötödik évfordulóján - közölte brüsszeli sajtótájékoztatóján Mina Andeeva szóvivő. A Szíriában és az onnan menekülteket befogadó országokban súlyosbodó humanitárius krízis enyhítésére egy korábban megszavazott 3 milliárd eurós (mintegy 930 milliárd forint), uniós és tagállami befizetések alkotta támogatás részét képezi a bizottsági segély.

A 2016-ra előirányzott támogatást az Egyesült Nemzetek Szervezetén (ENSZ) és más nemzetközi szervezeteken keresztül juttatja el az uniós bizottság a veszélyeztetett területekre, ahol az összegből tiszta ivóvizet, élelmiszert, orvosi ellátást, tisztálkodási és oktatási lehetőségeket biztosítanak a rászorulóknak. Hrisztosz Sztilianidisz humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztos a támogatással kapcsolatban elmondta, hogy az Európai Unió elkötelezetten támogatja a szíriai népet, mindaddig, amíg arra szükség van.

Június a Balatonon

Díjnyertes családbarát hotel, 06.17.-ig 25 900 Ft/ fő/2 éjtől

Hajóút akció!

Hajóutak hihetetlen árakon! Foglaljon most!