Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

17 éves menekült úszott át Görögországba

2016.03.18. 18:24

Egy 17 éves szír lány úszott át Törökországból Görögországba, most pedig a riói olimpiára készül, írja a Sky News. Yusra Mardini Damaszkuszban élt családjával, ám a harcok miatt el kellett hagynia hazáját.

A lány a török partoknál szállt vízre, ám testvérével és más úszókkal együtt inkább kimászott a gumicsónakból, és velük segítette a menekültekkel teli csónakot biztonságosan átnavigálni a túlpartra. 35 nappal később úti célját, Berlint is elérte. Németországban aztán új célokat fogalmazott meg: szeretne kijutni a riói olimpiára, ám nem hazája színeiben, hanem a menekült sportolók olimpiai csapatában.

Be szeretném bizonyítani az embereknek, hogy bár nem könnyű megvalósítani az álmainkat, de nem is lehetetlen. Ha én meg tudom tenni, akkor bárki meg tudja tenni.

– mondta a lány, aki arról is beszélt, hogy Szíriában nehéz lett volna eredményesen felkészülnie, gyakran a harcok miatt maradtak el az edzések, de olyan is előfordult, hogy bombát találtak a medencében.

A fiatal sportoló egyike annak a 43 sportolónak, akinek menekültként esélye van arra, hogy kijusson az olimpiára, ám közülük várhatóan csak 5-10 fő indulhat majd az ötkarikás játékokon. A menekültstátuszú sportolók az olimpiai zászló alatt vonulnak majd fel az augusztusi megnyitón, ha pedig valamelyikük aranyat nyer, akkor az olimpiai himnusz csendül majd fel a tiszteletükre.