Orbán
13 °C
23 °C

Kritikus állapotban a spanyol buszbaleset felelőse

2016.03.22. 18:21
Kritikus állapotba került és így egyelőre nem hallgatható ki a vasárnap hajnali tragikus spanyol buszbalesetet okozó 62 éves sofőr. A 13 erasmusos diáklány halálát k9övetelő baleset a volánnál elalvó sofőr hibája miatt következett be.

Az első hírek még arról szóltak, hogy a  férfinak nincsenek komoly sérülései, vasárnap este azonban mellkasi fájdalmakkal kórházba szállították. Azóta kritikussá vált az állapota, jelenleg az intenzív osztályon kezelik pulmonáris eredetű szeptikus sokk miatt – írja az MTI.

A hatóságok számára kulcsfontosságú lenne a férfi vallomása. Az elalvását valószínűsítik a buszon utazó diák nyilatkozatai, akik azt mondták, hogy az ütközés előtt közvetlenül a jármű cikkcakkban haladt. A La Razón című lap nem megerősített értesülése szerint a sofőr a kiérkező mentősöknek azt hajtogatta: „sajnálom, elaludtam”.

A szerencsétlenség halálos áldozatainak azonosítása befejeződött, az illetékes hatóságok megadták az engedélyt a holttestek hazaszállításához. A sérültek közül 23-an kerültek kórházba, egyelőre mindannyian ápolásra szorulnak. A sofőrön kívül még egy diák állapota kritikus, három egyetemistáé pedig súlyos.

A diákcsoport 5 buszból álló konvoja vasárnap hajnalban Valenciából Barcelonába tartott, a négy barcelonai egyetemen Erasmus-program keretében tanuló, különféle nemzetiségű hallgatókkal, miután előző este részt vettek a Fallas elnevezésű, hagyományos tűzijátékünnepen. Az AP7-es autópályán reggel hat óra körül a jármű előbb az autópálya jobb, majd bal szélére sodródott, áttörte a szemközti sztrádaszakaszt elválasztó szalagkorlátot, és az oldalára borult. Ezután egy személyautó frontálisan belerohant. A gépkocsi két utasa megsérült.

A balesetben 6 ország diákjai vesztették életüket, 7 olasz, 2 német, 1 román, 1 osztrák, 1 francia és 1 üzbegisztáni diáklány. A legfiatalabb halálos áldozat 19 éves, a legidősebb 25. A busz 60 utasa közül 44-en sérültek meg, köztük egy magyar diák is, akinek mindkét keze eltört.