Lajos, Patrícia
15 °C
28 °C

Martin Schulz: Abszurd és aljas ötlet Orbán népszavazása

2016.03.23. 13:41

Abszurdnak és aljasnak nevezte a magyar kormány kvótarendszerről szóló népszavazási kezdeményezését Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke a Stern című német lapnak adott szerdai interjúban, amit az MTI szemlézett.

A német szociáldemokrata politikus  szerint a kidolgozott kvótarendszer alapján igazságosan lehet elosztani az európai tagállamok között az érkező menekülteket, bár elismerte, hogy elég bonyolult, emiatt az európai polgárok közül kevesen értik. Viszont Schultz szerint bőven elég lett volna, ha az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői megértenék, hogy miről van szó, de ez "sajnos" nem sikerült.

Amíg az olyan emberek, mint Orbán Viktor azt mondják, hogy 'a menekültpolitika nem ránk tartozik, ez német probléma', addig Európa nem tud megbirkózni a kihívással

- mondta Martin Schulz arra a kérdésre, hogy a menekültek befogadásától elzárkózó kelet-európaiakra gondol-e. Hozzátette, hogy az EU-ban vannak szolidáris és nem szolidáris tagállamok.

Az Orbán Viktor által február végén bejelentett népszavazási kezdeményezésben arról lehetne szavazni, hogy az Európai Unió az országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa-e nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését? Erről Schulz azt mondta:

Képzeljük csak el! Népszavazás arról, hogy Magyarország befogadjon-e 1290 menekültet! Ez nem csak abszurd. Ez aljas is.

 Orbán Viktorról pedig az EP elnöke azt mondta, hogy "ő az egyik legravaszabb a jobboldali populisták között".

Arra a felvetésre, hogy talán értelmesebb lenne nem küldeni menekülteket az olyan idegenellenes társadalmakba, mint a magyar, azt mondta, hogy ezzel csak "azok nyernének, akik a leghangosabban balhéznak". Kifejtette, hogy a menekülteknek meg kell mondani, hogy a védelemhez való joghoz nem jár lakóhely-választási jog, és nem mehet mindenki Németországba, Svédországba vagy Hollandiába, mert az összes többi európai ország is védelmet nyújt az üldöztetéstől.

Schulz szerint Magyarországon is vannak települések, ahol nem utasítják el a menekülteket, Szeged például, egy "elkötelezetten baloldali város, oda bármelyik menekültet el lehet küldeni".

Arra a kérdésre, hogy rossz lenne-e, ha Orbán Viktor Magyarországa nem lenne tagja az EU-nak, a politikus azt mondtak, az uniós tagság megszüntetése "rossz lenne Magyarországnak", és Európának is. A tagság megvonásával Magyarországot "a nemzetközi hatalmi politika játékszerévé tennénk". 

Az interjúban az is elhangzott, hogy Olaszország, Spanyolország és Franciaország mérlegeli, hogy kössön-e Marokkóval, Algériával és Tunéziával olyan menekültvisszafogadási egyezményt, mint az EU és Törökország megállapodása. Ezek a folyamatok hosszabb távon azt eredményezik majd, hogy a menekültügyet uniós szinten szabályozó dublini rendszer kiterjed az EU területén kívülre, vagyis például egy Dél-Szudánból származó menedékkérő valószínűleg egyszer majd valamely uniós tagország egyiptomi nagykövetségén is kérhet menedékjogot.

Szijjártó: otromba kritika, csipkerózsika álom

Szijjártó Péter külügyminiszter szerda délután azzal reagált az interjúra:

Martin Schulz ne nézze le a magyar embereket!

Megismételte, hogy a kormány szerint a magyar embereknek - különösen a merényletek után - joguk van eldönteni, kikkel akarnak együttélni. Szijjártó szerint miközben "az Európai Parlament elnöke otromba módon kritizálja Magyarországot, a valóság már Brüsszelben is ránk rúgta az ajtót".

Ideje lenne, hogy Martin Schulz is felébredjen csipkerózsika álmából, és ostoba vádaskodás helyett a valóságos megoldásokat keresse

- írta.