Levente, Irén
17 °C
27 °C

Bombariadóval poénkodtak Varsónál

2016.03.28. 12:08

Huszonegy embert vett őrizetbe a lengyel rendőrség az után, hogy telefonbejelentés-alapján - utólag hamisnak bizonyult - bombariadót rendeltek el a Varsó melletti Modlin nemzetközi repülőtéren, írja az MTI.

A fapados járatokat fogadó és indító modlini repülőteret bombariadó miatt néhány órára kiürítették vasárnap éjfélig, és négy érkező járatot a másik varsói légikikötőbe, a Chopin repülőtérre irányítottak át. A légikikötő átkutatása után elindult a normális közlekedés.

A nyomozók megállapították a telefonszámot, amelyről a fenyegetés érkezett. Ennek alapján egy Varsó melletti lakáscímet azonosítottak. A helyszínen egy szórakozó társaságot találtak, többen ittas állapotban voltak. Mivel senki nem vallotta be, hogy ő lett volna a hívás kezdeményezője, a házibuli résztvevőit - 21 személyt - őrizetbe vettek, kijózanodásuk után mindenkit kihallgatnak - közölte a TVN24-gyel a főváros közelében fekvő Nowe Dwory helyi rendőrségének munkatársa.

Lengyelországban akár 8 évig terjedő szabadságvesztés is járhat a közveszéllyel fenyegetés miatt.