Eufrozina, Kende
8 °C
22 °C

Felbomlott a brazil kormánykoalíció

2016.03.29. 22:59

A brazil kormánypárt fő koalíciós partnere, a Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB) kedden bejelentette, hogy felbontják a pártszövetséget. A vezetőség közfelkiáltással hozta meg a döntést, súlyos helyzetbe hozva a leváltással fenyegetett Dilma Rousseff baloldali elnököt – írja az MTI.

A brazil parlament alsóházának PMDB-s elnöke, Eduardo Cunha közölte: pártja nem felelős Rousseff elnöknek az utóbbi években hozott kiszámíthatatlan politikai döntéseiért.

Lemondatnák az államfőt

A Michel Temer alelnök vezette centrista PMDB függetlennek nyilvánította magát, még abban az esetben is, ha az elnök ellen jogi eljárás indulna. A párt közölte, hogy visszaadja a kormányban betöltött összes tisztségét, és lemondásra szólította fel a minisztereit. Ha a  PMDB-s miniszterek nem köszönnek le, a párt fegyelmi vizsgálatot indít ellenük.

Az ellenzék az államfő elmozdítását kérte a parlamenthez benyújtott indítványában. Rousseff elmozdítása esetén Temer az elnöki szék várományosa. A PMDB-nek 69 mandátuma van az 513 fős képviselőházban. A 81 fős szenátusban 18 szenátoruk van. Az államfő felmentésének megakadályozásához a képviselőház tagjainak egyharmada kell.

Két brazil kormánytisztviselő a Reutersnek elmondta: a brazil elnök lemondta washingtoni útját, ahol a csütörtökön kezdődő nukleáris biztonsági csúcson vett volna részt.

Amióta elfogadta a meghívást, gyökeresen megváltoztak a dolgok. Itthon fog maradni, hogy kezelje a válságot.

– mondta a nevük elhallgatását kérő tisztviselők egyike.

A hónapok óta tartó belpolitikai válság oka a Petrobras állami olajcég körül kirobbant korrupciós botrány. Az ellenzék két dologgal vádolja a munkáspárti (PT) színekben politizáló Rousseffet: hogy a 2010-es és 2014-es választási kampányait vesztegetésekből finanszírozták; és hogy a két évvel ezelőtti újraválasztása érdekében kozmetikázta az államháztartás mérlegét.

Dilma Rousseff március közepén államfői kabinetvezetővé nevezte ki Luiz Ináció Lula da Silva korábbi brazil elnököt. Őt a kampányfinanszírozási ügyei mellett azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési ügyletekből húzott hasznot a Petrobras révén, így szerezve pénzt és luxusingatlanokat.

Megfigyelők szerint erős a gyanúja, hogy Rousseff a kinevezéssel akarja megvédeni a büntetőeljárástól és az esetleges letartóztatástól Lulát. Mások szerint Lulát pont azért nevezték ki a kabinetiroda élére, hogy megvédje a bukástól Rousseffet, akire hónapok óta óriási nyomás nehezedik a vesztegetési ügy miatt.

A nyári olimpiára készülő Brazíliában az utóbbi időben százezrek vonultak utcára, hogy tiltakozzanak az államfő ellen. Rousseff elnöki mandátuma hivatalosan 2018-ban jár le.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!