Egyed, Egon
13 °C
28 °C

Fegyverarzenált és robbanószerek alapanyagait találták a francia férfinál

2016.03.30. 21:22

Vádat emeltek terrorizmus gyanújával a múlt hét csütörtökön a Párizshoz közeli Argenteuil-ben elfogott Reda Kriket ellen, jelentette be François Molins francia főügyész. Azt feltételezik róla, hogy már közel állt a terve megvalósításához. A 34 éves férfit előzetes letartóztatásba helyezték, írja a Le Figaro.

Csütörtökön a francia belügyminiszter azt mondta, előrehaladott szakaszban volt egy újabb, a férfi elfogásával meghiúsított robbantásos merénylet előkészítése. Kriket-ről azt lehetett még tudni, hogy kapcsolatban állt a novemberi párizsi merényletek főszervezőjével, Abdelhamid Abaaouddal is.

Az ügyészség szerdai sajtótájékoztatóján elmondták, hogy rengeteg fegyvert, köztük gépkarabélyokat, emellett pedig robbanószer készítéséhez szükséges alapanyagokat is találtak a férfi lakásán. A lakásban újonnan beszerzett telefonok és hamis útlevelek is voltak. „Minden arra utal, hogy egy különösen erőszakos cselekményt sikerült megakadályozni" – mondta Molins.

A hat napja őrizetbe vett Kriket-ről azt feltételezték, hogy 2014 végén Szíriába ment. Vasárnap Rotterdamban elfogtak egy férfit is, aki Kriket egyik társa lehetett, róla is úgy tudják, hogy 2014 végén, 2015 elején Szíriában járt.