Megszólalt a brüsszeli terrortámadás egyik magyar sérültje

2016.04.05. 17:44

Az elszenvedett sérülések ellenére szerencsésnek mondta magát a brüsszeli terrortámadások egyik magyar túlélője. Ha egy kicsivel magasabban érik a detonációból származó repeszdarabok, akkor létfontosságú szerveket, lejjebb pedig artériát szakítanak el, ami gyors elvérzéshez vezetett volna – mondta az MTI-nek adott nyilatkozatában Krahulecz Erzsébet, a brüsszeli repülőtéren március 22-én elkövetett kettős öngyilkos robbantásos merénylet egyik sérültje.

Az első robbanás során egy tíz centiméteres fémlövedék érte az oldalán, amely a bal csípő tájékán roncsolta a medencecsontot. A terroristák gyakran helyeznek el fémdarabokat, csavarokat, vagy szögeket a robbanóanyag mellett azért, hogy még nagyobb pusztítást végezzen a detonáció.

Az eset olyan váratlanul történt, amelyre nem lehetett felkészülni, vagy elkerülni. Az első robbanás hozzá közel, alig néhány méterre történt, a pokolgépből származó fémdarab és a detonáció fellökte, ezért nem tudott felkelni. Vélhetően ez védte meg őt attól, hogy a második robbanás repeszszilánkjai nagyobb kárt tegyenek benne.

Érdemkereszttel kitüntetett volt diplomata

Krahulecz Erzsébet regionális igazgató, aki az EY nemzetközi könyvvizsgáló és adótanácsadó cég brüsszeli irodájában, regionális szabályozási és közpolitikai igazgatójaként dolgozik, s korábban a londoni magyar nagykövetség diplomatája volt. 2014-ben tevékenységéért Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést kapott. Regionális feladataiból adódóan sokat utazik repülővel, a támadás reggelén Rigába készült.

A két robbanás között alig telt el néhány másodperc, szinte egyszerre történt. A robbanásokat nem is hallotta, inkább a testén keresztül érezte az addig ismeretlen zajt és a légnyomás erejét.

A második robbanást követően a váróhelységből mindenki menekülni próbált, csak a halottak és a súlyos sebesültek feküdtek mellette. Felállni nem tudott, de a történtek alatt végig tudatánál volt.

A helyszínre 10-15 perc elteltével érkezett az első katona, aki felemelte és kivitte a terminálból, a legtöbb mozdulatlan embert csak kihúzták az épület előtti területre. Onnan egy hangárba szállították a sérülteket. A várakozók között félelem uralkodott, mert nem lehetett tudni, hogy a két robbanást követően várható-e további detonáció is. Voltak, akik fegyverropogást is hallani véltek.

Legalább egy óra várakozás után érkeztek az első mentők, akik a sérülések fajtája és súlyossága szerint osztották és szállították el őket az ország 28 kórházába.

Krahulecz Erzsébetet a lövedékszerű fémdarab és a bőr alá fúródott nagyszámú fémforgács miatt az antwerpeni kórházba szállították, amely a lőtt sebekre és a súlyos égési sérülésekre szakosodott. Először a nagyobb fémdarabot és a szilánkokat távolították el, amelyeket a rendőrség összegyűjtött és elvitt átvizsgálásra. A második műtét alkalmával tették helyre a sérült csontokat. Esetében a kezelések végén teljes gyógyulásra számítanak.

Munkatársai, a cég legfelső vezetője, a globális és regionális munkatársak, a brüsszeli és budapesti irodából érkező segítség és támogatás rendkívül sokat jelentett szamara. A belga királynő, Mathilde is meglátogatta Antwerpenben kórházi ágyánál. A brüsszeli magyar nagykövet és a konzul is felhívta, akik felajánlották, hogy kérésére Magyarországon is folytathatják a kezelést, de családi kötődés miatt Belgiumban maradt.

Krahulecz Erzsébet sokat gondolkodik azon, milyen változást hoz személyes életébe a terrortámadás okozta fizikai és lelki sérülés. Továbbá azon is érdemes elgondolkodni, merre tart Európa. "Az elkövetkezendő időben Európa biztonságának ügye elsődleges feladat kell, hogy legyen, ami azt jelenti, hogy növelni kell az országok közötti együttműködést" - mondta.

Véleménye szerint az Európát érő terrorcselekmények folyamatos fenyegetettséget jelentenek, amire az európai országoknak és vezetőiknek közösen és minél hamarabb, összehangolt megoldást kell találniuk. "Ez nem jövőbeli probléma, a veszély itt van, a fenyegetettség jelentős, amellyel kiemelten kell foglalkozni".

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nem szabad megengedni, hogy a félelem eluralkodjon. Egészséges és biztonságos környezetet kell teremteni saját magunk és gyermekeink szempontjából is. "Minden eszközzel hozzá kell járuljunk az összehangolt, együttes európai megoldáshoz".

A két helyszínen - a repülőtéren és a metróban - végrehajtott brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harminckét ember életét vesztette, és nagyjából háromszáznegyvenen megsebesültek, köztük két magyar.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport