Ostrom indult az Iszlám Állam első városáért
„Elérkezett Fallúdzsa felszabadításának ideje. Közeleg a nagy győzelem, az Iszlám Államnak nem maradt más, csak a menekülés” – ezekkel a szavakkal jelentette be az iraki kormányfő annak a városnak az ostromát, amelyet elsőként hódított meg az Iszlám Állam (IS) Irakban.
Haider al-Abadi nyilatkozata előtt a hadsereg már felszólította a város lakosságát a menekülésre – írta a BBC. Akik nem tudják elhagyni Fallúdzsát, azoktól azt kérték, tegyenek ki fehér zászlót otthonaikra. Becslések szerint 60-90 ezer ember lehet a 2010-ben még 320 ezres városban.
![Falúdzsa felé tartó iraki szállítóról rakodó katonák a város közelében.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1182/11824/118240/11824030_7f3729f1817919c2b2ee63a046a1966a_wm.jpg)
A Bagdadtól 65 kilométerre fekvő Fallúdzsát 2014 júniusában hódította meg, az IS és jelenleg az egyike annak a két iraki városnak, amely még a terroristák kezén maradt. A várost a katonaság, a rendőrség és az önkéntesek erői lényegében bekerítették. Az IS számára azután vált különösen nehézzé a város megtartása, hogy tavaly decemberben elvesztette a Fallúdzsától nyugatra fekvő Ramádit.
A bagdadi kormány szerint két-három hét alatt sikerül bevenni Fallúdzsát az összesen 35 ezres rendőrségi és más fegyveres erők segítségével. Szakértők szerint ha a város elesik, akkor az IS kénytelen lesz elhagyni Moszult is, az utolsó iraki várost, amelyet még ellenőrzése alatt tart.