Letartóztatások Németországban, az Iszlám Állam Düsseldorfban akart gyilkolni
További Külföld cikkek
-
Amerikai külügyminiszter: a Hamász nem maradhat uralkodó erő Gázában
- A Kreml-véreb Putyin vagy a kínai kommunista diktátor? – Alice Weidel olyan kérdést kapott, hogy elképedt
- Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a szír férfi, aki több embert megkéselt Ausztriában
- Donald Trump kiadta az ukázt, de valami nem jól sült el
- Heteken át kínoztak, majd megöltek egy transznemű férfit New Yorkban
- Három szír férfit tartóztattak le Németországban csütörtökön. Párizsban már február óta börtönben ülő negyedik társuk dobta fel őket.
- Düsseldorf belvárosában akartak két öngyilkos robbantást végrehajtani, majd lőfegyverekkel mészárolni. Az Iszlám Államtól kapták a parancsot.
- Nincs arra utaló jel, hogy a tervek konkrét megvalósításához is hozzáfogtak volna.
- Már 2014, illetve 2015 óta Németországban voltak; ketten Görögországon keresztül, a balkáni migrációs útvonalon érkeztek oda.
Három szíriai férfit tartóztattak le Németországban csütörtökön, az ügyészség szerint az Iszlám Állam nevében akartak terrortámadást végrehajtani Düsseldorfban, tudósít az AP hírügynökség. A tervekről egy negyedik gyanúsított számolt be a hatóságoknak, ő már letartóztatásban ült Párizsban.
A három gyanúsítottra három különböző német szövetségi államban csaptak le a rendőrök, Észak-Rajna-Vesztfáliában, Baden-Württembergben és Brandenburgban.
A tervek szerint két öngyilkos merénylő robbantott volna Düsseldorf óvárosában, majd további merénylők lőfegyverekkel folytatták volna a gyilkolást. A Spiegel azt írja, a két öngyilkos robbantás helyszíne a városközpontban a Heinrich-Heine-Allee közelében lett volna.
Ugyanakkor egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy konkrét előkészületeket is tettek volna a szírek. A tervükről a negyedik gyanúsított februárban számolt be a francia hatóságoknak Párizsban.
Ketten a balkáni útvonalon érkeztek
A karlsruhei főügyész szerint mind a négy gyanúsított Szíriából származik.
A 25 éves Saleh A. és a 27 éves Hamza C. 2014-ben csatlakoztak az Iszlám Államhoz, és a szervezet vezetésétől kaptak rá parancsot, hogy szervezzenek meg egy támadást Düsseldorfban. 2014 májusában érkeztek Törökországba, majd innen különválva, 2015 márciusában és júliusában utaztak Görögországon keresztül Németországba, írja az AP.
![Képünk illusztráció!](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1191/11911/119117/11911722_656df54fdf9d093a5e846891fa0054ab_wm.jpg)
Itt valamikor 2016 januárjában megnyertek a tervüknek egy harmadik szír férfit, a 25 éves Mahmood B.-t, majd még szintén januárban egy negyedik társuk is lett Abd Arahman A. személyében, aki már 2014 óta Németországban élt, és korábban az al-Núszra Frontnak dolgozott robbantási szakértőként. Abd Arahman A. már jóval korábban, 2014 októberében Németországba utazott azzal a paranccsal, hogy részt vegyen a támadásban. Az al-Núszrának dolgozva robbanómellények és gránátok készítésével foglalkozott, és ezúttal is az ő feladata lett volna, hogy a támadáshoz elkészítse a robbanószerekkel megtöltött mellényeket.
A csoportot Saleh A. dobta fel a francia hatóságoknak február 1-jén, ő azóta is őrizetben van. A németek kérni fogják Franciaországtól a kiadatását.
A négy férfit bűncselekmény előkészületével gyanúsítják, továbbá hármukat külföldi terrorszervezetben való részvétellel, a negyediket pedig terrorszervezet támogatásával. A tervezett támadásnak nem volt köze a jövő héten kezdődő franciaországi foci EB-hez.