Olivér
0 °C
4 °C

Amikor az öreg vidéki melósok lenyomták a tanult városi fiatalokat

GettyImages-542653508
Az öregek és a tanulatlanok léptetik ki az EU-ból Nagy-Britanniát, a döntést azonban a fiatalok fogják megszívni – mondják a kilépés miatt csalódott gyorselemzők. A hosszútávú hatásokat csak találgatni lehet, de a felmérések valóban erős társadalmi törésvonalakat mutatnak. Kiknek köszönhető az eredmény? Már lényegtelenek a pártszimpátiák? Hogy lehet, hogy a nagy részvétel az euroszkeptikusoknak volt jó? Miután a közvéleménykutatók is megbuktak a népszavazáson, érdemes még egyáltalán foglalkozni a felmérésekkel?

A 65 év felettiek döntöttek az Egyesült Királyság jövőjéről, az eredményt viszont nem ők, hanem az 50 év alattiak fogják főleg megtapasztalni – olvassák ki most sokan a népszavazási felmérésekből, és az elkeseredett diagnózis könnyen csap át öregellenességbe, mondván, az egész leaving kampány leginkább a homályos múltba vágyódásra, a brit nagyságra való nosztalgiára épített pragmatikus érvek helyett – és lám, sokan csak az urnazárás után tették fel a kérdést, hogy mit is jelentene a kilépés.

A Yougov közvéleménykutató felmérése szerint a 25 év alattiak között 3:1 volt az EU-pártiak fölénye a kilépni akarókkal szemben, utóbbiak csak az 50 év felettiek csoportjában kerülnek többségbe, a 65 évnél idősebbek között pedig már 61 százalék mondta előzetesen is azt, hogy a kilépésre fog szavazni.

Ehhez képest – írja az Independent – a szavazók egyáltalán nem ugyanaddig fognak együttélni a döntésük következményeivel: a leginkább euroszkeptikus idősebbek értelemszerűen kevesebb ideig, mint a leginkább EU-párti fiatalok, akiknek a várható átlagéletkor alapján még bő hat évtized néz ki. (Persze ennek csak akkor lenne maximum bármi értelme, ha merészen azt feltételeznénk, hogy 60 év múlva még lesz egy EU nevű valami.)

A közvéleménykutatók is buktak, nem csak az EU

Az persze, hogy az egyes generációk hogyan szavaztak, a hivatalos eredményekből nem derül ki, erre csak a közvéleménykutatásokból lehet következtetni. Azokból a kutatásokból, amelyeknek a többsége EU-párti győzelmet jósolt, még ha szorosat is. A Yougov még a szavazás napján is készített felmérést, ez alapján a bennmaradás 52:48-as sikerét prognosztizálták – a valóságban az eredmény fordított lett.

Ráadásul előzetesen mindenki azt állította, hogy a magas részvétel az EU-pártiaknak lesz jó, és a részvétel a pocsék idő ellenére kiugróan magas volt: 72 százalék ment el, többen, mint az elmúlt húsz évben bármelyik választásra. Ez alapján még a kilépés-kampány elsőszámú politikusa, a Cameron lemondása után a miniszterelnöki szék legfőbb várományosának tekintett Boris Johnson is pesszimista volt – elhamarkodottan.

A közvéleménykutatók a kudarcot (relatív kudarc ez azért: fordított végeredményt jósolni kétségtelenül elég cikinek tűnik, főleg azután, hogy a 2015-ös parlamenti választásokon is csúnyán mellélőttek, de azért ezúttal nagyjából a hibahatár környékén voltak) most leginkább azzal magyarázzák, hogy a részvétel váratlan trendeket követett. Most ugyanis szokatlanul sokan mentek el az általában kisebb részvételt mutató észak-angliai térségben – ez pedig pont egy masszívan kilépéspárti régiónak számít. Talán ezen múlt.

Kozmopoliták és kelták az angol vidék ellen

A regionális különbségek egyébként is elég látványosak:

Mint jól látszik, Skócia és Észak-Írország többsége egyértelműen az EU-ra voksolt. A Brexit győzelme után a skót miniszterelnök azonnal be is jelentette, hogy újra előkészítik a függetlenségről szóló népszavazást, de az észak-ír miniszterelnök-helyettes is belengette az Írországgal való egyesülés most adódó történelmi esélyét – utóbbihoz azért hozzá kell tenni, hogy ő a Sinn Féint képviseli, és ez nagyon, nagyon nem lenne egy sima és békés történet.

Anglia és Wales többsége eközben inkább EU-ellenes, Wales annak ellenére is, hogy a Nagy-Britannián belül szegénynek számító tagország egyébként haszonélvezője az EU-s támogatásoknak. Miközben a vidéki Anglia egyes városi központoktól eltekintve a kilépéspárti politikusoknak hitt, London 60 százaléka az EU-ra szavazott.

Jaj, az a borzalmas tagság

A multikulturális metropoliszban is vannak azonban érdekes kivételek: a kelet-londoni munkáskerületekben és a Temze-torkolat hasonló társadalmi hátterű településein a többség kilépéspárti. Ez egy nagyobb politikai átrendeződésre utal: ezekben a hagyományos munkáspárti bázisokban a legutóbbi parlamenti választásokon is kiemelkedő eredményt ért el a kilépéspárti UKIP.

Most sem az egyébként megosztott, de a többségében bennmaradásra buzdító tory pártelitnek, sem a Munkáspártnak nem sikerült igazán az elképzelt irányba mozgósítania a szavazóit. A konzervatív választók többsége a kilépésre voksolt, persze a programját az EU-ellenességre építő UKIP támogatóinak 91 százalékos „leave” arányával nem vehették fel a versenyt (miközben van egy nehezen megfejthető 4 százalék, akik úgy UKIP-szimpatizánsok, hogy a párt fő kérdésére közben nemet mondanak).

A munkáspárti választók most nagy arányban Farage programjára szavaztak – néhányan már most a pártot vezető Jeremy Corbyn bukását vetítik előre. A jelenség azért kicsit tágabban is értelmezhető: az alsóbb, idáig baloldalinak elkönyvelt rétegek Angliában is eltolódtak a populista jobboldal felé – ahogy az több más országban, mondjuk Magyarországon is történt, MSZP-Jobbik viszonylatban.

A prekariátus Brüsszelben megtalálta az elnyomóját

Ez az osztályalapú politika további gyengülésének is tűnhet, de a társadalmi státusz ezúttal is erősen meghatározta, hogy ki hova voksolt. Hogy az EU-s népszavazáson valakit A-t vagy B-t ikszelt, az legerősebben az iskolázottságával függött össze. Minél magasabb a végzettsége, annál valószínűbb, hogy az EU-ban maradást támogatta, míg az alacsony végzettségűek között volt a legtöbb az EU-ellenes. Ez országosan érvényes összefüggés: a diplomások 70 százaléka a további uniós tagságot, a csak kisérettségivel rendelkezők 68 százaléka viszont a kilépést választotta. Hasonló véleménymegoszlás látszik a foglalkozási helyzetből: a jobb státuszúak maradtak volna az Unióban, most azonban a rosszabb anyagi helyzetűek elégedetlensége döntött.

Másképpen és megengedhetetlenül leegyszerűsítve: a hanyatló és bizonytalan helyzetű angol munkásosztály és a jövőjéért aggódó alsóközéposztály forradalma döntötte meg az EU elképzelt uralmát, akkor is, ha sokan ezt ál-forradalomnak és a populista retorika győzelmének tekintik, és becsapott kisemberekről beszélnek. A bizonytalan társadalmi és munkaerőpiaci helyzetnek, a szociális ellátás problémáinak ugyan a kritikák szerint valójában nincs sok köze az EU-tagsághoz, de a politikai projekciók már csak ilyen csalafinta természetűek, és most az elitellenesség mindenhol szívesen ölt éppen az euroszkepticizmusban testet.