Újabb szélsőbalos gyújtogatás Berlinben
Tizenhét autót gyújtottak fel hétfőn hajnalban Berlin utcáin, írja a The Local. Két esetről gyanítják, hogy kifejezetten szélsőbalos csoportok állhatnak mögötte. A legsúlyosabb tűz a köpenicki rendőrkapitányság környékén volt, ahol hat autó teljesen kiégett, egy hetediken is komoly károk keletkeztek. A rendőröket hajnali egykor riasztották. Valószínű, hogy a 4 órakor a Danziger Straβénél kiégett magángépkocsi felgyújtása is ugyanahhoz a csoporthoz köthető. Politikai indíttatású bűncselekmény ügyében nyomoznak.
A konfliktus januárban, egy közlekedési rendőr megtámadásával kezdődött, amire a rendfenntartók sokak szerint túlzó választ adtak, mikor 500 egységgel valósággal megrohamozták a Rigaer Strasse 94-et, a balos házfoglalók egyik ikonikus központját.
Az eset óta szaporodnak az összetűzések. Az anarchisták fórumán valaki névtelen üzenetben azzal fenyegette a rendőrséget, hogy minden razziára egymillió eurós kárt okozó rongálással fognak válaszolni. Ezt az ígéretet legutóbb június végén váltották be, mikor a rendőrség újabb razziát tartott a Rigaer Strasse 94-ben.
A német belügyminiszter, Thomas de Maiziere aggodalmát fejezte ki, hogy
a németországi szélsőséges csoportok egyre nagyobbak és erőszakosabbak.
A The Local közölte a belügyminisztérium jelentését, ami alapján a szélsőbalos túlkapások a migrációs válság kezelése miatt elégedetlen szélsőjobb megerődösével köthetőek össze. Az anarchista támadások célpontjai általában nacionalista csoportok és a rendőrség. A tavalyi 995 támadás idén másfélszeresére, 1608 esetre emelkedett.
Németországban egymillióan kértek menedékjogot, ezzel párhuzamosan egyre több a hate-crime, azaz gyűlöletből elkövetett bűncselekmény. Az extremizmus másik oldala, a szélsőjobb 2015. óta egyre erősebb, politikusokat és újságírókat is megfenyegettek. Németországnak ezen kívül az iszlamista szélsőségesek problémájával is szembe kell néznie.