ISIS-esek ejtettek túszokat egy francia templomban, egy 85 éves papot megöltek

További Külföld cikkek
-
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
- Nyilvánosak a Kennedy-gyilkosság eddig szigorúan titkos aktái. Ezt tudtuk meg belőlük.
- Oscar-díjas rendezőt vett őrizetbe az izraeli hadsereg
- Ferenc pápa orvosa: Felmerült bennünk, hogy hagyjuk őt elmenni
- Eltávolítják Donald Trump kifogásolt festményét Coloradóban
Két férfi túszokat ejtett az észak-franciaországi Rouen egyik elővárosában, Saint-Etienne-du-Rouvray-ban, egy templomban kedden délelőtt. Egy idős papot megöltek, de több másik túsz is súlyosan megsebesült.
A túszejtőket lelőtték a rendőrök. Az Iszlám Állam vállalta magára a támadás elkövetését. A terrorelhárítás ismerte az egyik elkövetőt. A 19 éves, Adel Kermiche nevű helyi férfi Franciaországban született. Kermiche ellen tavaly vádat emeltek terrorista kapcsolatok miatt, márciusig őrizetben volt, utána pedig elektronikus megfigyelés alatt állt, naponta csak pár órára hagyhatta el az otthonát, és minden nap jelentkeznie kellett a rendőrségen.
Az ügyész elmondta, hogy a nyomkövetőt minden délelőtt öt órára kikapcsolták, és a támadás is ekkor történt.
A mise alatt mentek be
Egy papot, két apácát és két hívőt ejtettek foglyul a késekkel felfegyverzett támadók, akik egy mise alatt a hátsó bejáraton át mentek be a templomba. Az egyik apácának sikerült elmenekülnie, ő riasztotta a hatóságokat. Miután a rendőrség kivonult, több lövést lehetett hallani, a környéket lezárták, és felszólították az embereket, hogy maradjanak otthon.

A negyvenperces akció háromnegyed tizenegykor véget ért. A túszejtőket megölték a rendőrök, jelentette az AP és a Reuters. Az egyik túsz, egy idős pap, Jacques Hamel is meghalt, a Figaro szerint átvágták a torkát. Három másik túsz is megsebesült, méghozzá annyira súlyosan, hogy élet-halál között van - ezt a belügyi szóvivő nyilatkozta.
A Le Monde szerint a rendőrség speciális egysége azután lőtt a támadókra, hogy azok elvágták a pap torkát.
Videóztak a támadók
Az apáca, Danielle nővér, aki a templomban volt a támadás idején, és akinek sikerült elmenekülnie, nyilatkozott arról, mi történt az idős pappal. "Térdre kényszerítették. Ő próbált védekezni, ekkor történt a tragédia" - mondta a BFM televíziónak. Danielle nővér szerint a támadók felvették, amit tesznek, és arab nyelven imádkoztak az oltárnál.
Az áldozat, Jacques Hamel atya életkoráról korábban ellentmondásos információk jelentek meg. Az AP hírügynökséggel végül a francia püspöki konferencia azt közölte, hogy az atya 85 éves volt, 1930. november 30-án születettt egy Darnetal nevű faluban, Rouentől keletre. 1958-ban szentelték pappá, és 2005-ben került Saint-Etienne-du-Rouvray egyházközségébe.
A francia belügyminiszter a helyszínre érkezett, később François Hollande köztársasági elnök is. Az elnök megerősítette azt a sajtóértesülést, miszerint az Iszlám Államhoz tartozott a két elkövető. Hollande elítélte „a gyalázatos terrortámadást". Azt is elmondta, hogy minden eszközzel meg kell nyerni az IS elleni háborút. Szerinte a franciák ereje az összetartásukból fakad.
Hollande később felhívta telefonon Ferenc pápát, hogy elmondja, mennyire lesújtották a történtek. "Amikor egy papot bántanak, az egész Franciaországnak fáj" - mondta Hollande a hivatala közleménye szerint. Megígérte a pápának, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a francia templomokat.
Hollande este televíziós beszédet intézett a franciákhoz, fogadkozott, hogy meg fogják nyerni a terrorizmus elleni háborút. Arra kérte a franciákat, hogy tartsanak össze, ne forduljanak egymás ellen, mert éppen ez a terroristák célja. A köztársasági elnök lemondta másnapra tervezett csehországi látogatását.
Az ISIS vállalta
A kvázi hírügynökségén, az Amaqon keresztül az Iszlám Állam magára vállalta a támadás elkövetését, azt írták, két harcosuk ölte meg a papot.
A Vatikán is elítélte, és barbár gyilkosságnak nevezte a támadást.
Ismerte a terrorelhárítás az egyik merénylőt
Az AFP értesülése szerint az egyik támadó ismert volt a francia terrorelhárítás előtt, és börtönben is ült korábban. Amikor óvadékkal szabadult, elektronikus nyomkövetőt tettek rá.
Az illető 2015-ben kétszer is megpróbált Szíriába utazni. Az első alkalommal Németországban tartóztatták fel, akkor még nem volt 18 éves. A második kísérlet idején már betöltötte a 18-at, akkor Svájcon keresztül utazott, és Törökországban fogták el. Visszaküldték előbb Svájcba, aztán Franciaországba, írja az AFP a nyomozáshoz közel álló forrásra hivatkozva. Állítólag korábban fenyegetőzött azzal, hogy támadást intéz egy templom ellen.
Információk szerint a támadó, Adel Kermiche rendőrségi nyomkövető karperecet viselt, amikor megtámadta a papot. A karperec minden reggel deaktiválva volt néhány órára, a támadás is ebben az időszakban történt.
Az AP hírügynökség információi szerint Kermiche szülei voltak azok, akik felhívták a hatóságok figyelmét gyerekük radikalizálódására, mert meg akarták akadályozni, hogy Szíriába menjen. A család egy barátja szerint Kermiche Saint-Etienne-du-Rouvray-ben nőtt fel, van egy nővére, aki orvos Rouenben, és egy bátyja, az édesanyjuk főiskolai tanár.
Rouen 110 ezres nagyváros, népszerű turistacélpont, Párizstól 140 kilométerre északnyugatra fekszik.
A Le Parisien című francia lap két évvel ezelőtt írt olyan francia fiatalokról, akik a régióban éltek, radikalizálódtak, majd Szíriába mentek harcolni. Volt köztük olyan, aki Saint-Etienne-du-Rouvray egyik mecsetében radikalizálódott.
A Figaro pedig azt írja, hogy ismert dzsihadista, Sid Ahmed Ghlam korábban már kinézte magának azt a templomot, ahol most a túszejtés volt, meg is akarta támadni, de terve meghiúsult. Ghlam jelenleg egy francia börtönben ül gyilkossági kísérlet miatt.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Külföld
Vlagyimir Putyin egy tollvonással elintézte az elfoglalt ukrán területeken élők sorsát
március 20., 05:52
- Külföld
Fontos döntést hozott a szlovák bíróság a kettős állampolgárságról
Több mint 60 éves egyezmény megy a süllyesztőbe.
tegnap, 21:06
- Külföld
Amerikai helyett uniós támogatással tartaná életben a Szabad Európát a cseh külügyminiszter
Az Amerika Hangjának stábja máris kényszerszabadságon van.
március 20., 06:32
- Mindeközben
Váratlan fordulat a Farm VIP-ban, MC Duckynak azonnali hatállyal véget ért a verseny
tegnap, 21:20
- Címlapon
Hídlezárások után a Kossuth térnél ért véget a tüntetés, Szabó Bálintot újra kellett éleszteni
Helyszíni tudósításunk a demonstrációról.
tegnap, 17:15
- Külföld
Bevallotta a szerb belügyminiszter, mégis vannak hangágyúik
Korábban tagadta, hogy Szerbiának lennének ilyen eszközei.
március 20., 08:06
- Külföld
Egy ENSZ-alkalmazott is meghalt, miután támadás érte a szervezet egyik gázai létesítményét
A szervezet Projekttámogatási Hivatalának vezetője szerint nem baleset történt.
március 20., 06:52
- Külföld
Az Audi 7500 munkahelyet szüntet meg
Az Audi győri dolgozóit nem érinti a leépítés.
március 20., 08:25
- Külföld
Orbán Viktor kártyái között Európa sorsa, rég volt ekkora a tét
Kérdés, eltéríti-e az EU-csúcsot a lapjaival.
március 20., 05:40
- Mindeközben
Horváth Gréta a válásáról: Mindent és még annál is többet megtett azért, hogy elnyomhasson
tegnap, 19:32
- Külföld
Trump árulása miatt visszaköveteli a Szabadság-szobrot egy francia politikus
Nem teszi zsebre, ahogy a Fehér Ház reagált.
március 19., 06:12
- Külföld
A temetetlen gyermekek – New York Pride, 1997
A Pride ma már nem egy kellemes hétvége, hanem egy egy hónapos indoktrináció minimum.
március 20., 08:54
- Külföld
Kiderült, melyik a világ legboldogabb országa
Meglepő helyen végzett Izrael.
március 20., 09:05
- Külföld
A Duna Aréna hőse Chicagóban tette oda magát a magyar ügyért
Sárkány Zalán 300 kilométert autózott, hogy részt vegyen a forradalmi megemlékezésen.
március 19., 06:51
- Külföld
Nyilvánosságra kerültek a John F. Kennedy akták
Sosem találtak elég bizonyítékot arról, hogy összeesküvés volt-e, vagy sem.
március 19., 20:43
- Külföld
Tarjányi Péter: Vlagyimir Putyin megette Donald Trumpot reggelire
A biztonságpolitikai szakértő szerint Oroszország feltételei egyoldalúan előnyösek.
március 19., 18:57
- Külföld
Donald Trump a faji megkülönböztetést engedélyező rendeletet hozott
Az amerikai elnök megszüntetett egy 1965-ből származó szabályt.
március 20., 08:30
- Címlapon
A Miniszterelnökség egyik titkárnőjének kezében robbant fel a kézigránát
A 29 éves nő mindkét karját elvesztette.
tegnap, 21:19
- Külföld
Volodimir Zelenszkij reagált a Trump–Putyin-egyeztetésre, beszélni akar az amerikai elnökkel
Az ukrán elnök nem akar „Putyin étlapján” szerepelni.
március 19., 06:26
- Címlapon
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
tegnap, 17:36
- Külföld
Ha nincs változás, nyolcadszor is bukják a választást a magyarok
Gyimesi György szerint Szlovákiában egyetlen magyar párt sem fogja átlépni az 5 százalékos küszöböt.
március 19., 08:40
- Külföld
Megvonta a titkosszolgálati védelmet Joe Biden gyerekeitől Donald Trump
Tizenhárom, illetve tizennyolc ügynök vigyázott a biztonságukra.
március 19., 07:59
- Külföld
Visszaérkezett a Földre a Nemzetközi Űrállomáson rekedt két amerikai asztronauta
A tervezett 8 nap helyett csaknem 9 hónapot töltöttek a világűrben.
március 19., 07:13
- Mindeközben
Benk Dénes „szétplasztikáztatott fejűnek” nevezte Tuvic Aleksandrát, ám a szőkeség visszavágott: „Egy nőgyűlölő sz*r”
tegnap, 14:26
- Mindeközben
Nagyot megy a TikTokon a Szoboszlai Dominik és Arda Güler balhéját kifigurázó videó, ezt kár lenne kihagyni
tegnap, 12:38
- Külföld
Benjamin Netanjahu szerint a halálos légicsapások hulláma Gázában csak a kezdet
Az izraeli miniszterelnök azt ígérte, hogy a támadások folytatódnak.
március 19., 08:33
- Külföld
Magyar és indiai űrhajósok együtt repülnek fel a Nemzetközi Űrállomásra
Több mint négy évtizede nem járt indiai és magyar űrhajós a világűrben.
március 19., 11:48
- Külföld
Az iszonyatos forgalom miatt bevezetik a vízitaxikat Balin
A repülőtéri torlódások csökkentése érdekében lesz szükség a vízi járművekre.
március 19., 14:17
- Külföld
Újabb négy vádlottat ítéltek el a novemberi antiszemita támadások miatt Hollandiában
Az ügynek 122 gyanúsítottja van.
március 20., 06:40
- Külföld
Fasiszta mozgalmak online népszerűsítéséért állított bíróság elé öt vádlottat a román legfőbb ügyészség
Egy meg nem nevezett elnökjelölt iránti hűségüket is kinyilvánították.
március 20., 08:42
- Címlapon
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
tegnap, 15:44
- Külföld
Hat halottja és negyven eltűntje van az Olaszország partjainál történt hajókatasztrófának
Egyre több bevándorló érkezik a tengeren keresztül.
március 19., 14:33