Jolán
0 °C
6 °C

Fico kiakadt, hogy a budapesti szlovák nagykövetség kitett egy szivárványos zászlót

GettyImages-514173774
2016.08.01. 08:11

Pengeváltás a szlovák kormányfő és pozsonyi külügyminisztérium között a budapesti nagykövetségen kihelyezett zászló miatt - címmel arról ír az MTI, hogy nyilatkozatban utasította rendre külügyminisztériumát Robert Fico szlovák kormányfő a hét végén, amiért Szlovákia budapesti nagykövetsége a júliusi Budapest Pride rendezvény támogatásaként egy szivárványos zászlót helyezett ki a külképviselet épületére.

"A Szlovák Köztársaság egy demokratikus ország, amely nem kötődik egy ideológiához és valláshoz sem, illetve nem részesíti előnyben a lakosság semmilyen csoportjait. A Szlovák Köztársaság kormányfője elvárja, hogy az ország képviselői, köztük a nagykövetek is  tiszteletben tartsák ezt az alkotmány által is megerősített tényt" - olvasható az MTI-nek is eljutatott közleményben, amelyben a szlovák miniszterelnök leszögezi: elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország külképviseletére a szlovák és az európai uniós zászlón kívül bármilyen más zászlót is kihelyezzenek.  Ennek értelmében a miniszterelnök elvárja, hogy a Szlovák Köztársaság kül- és európai ügyekért felelős minisztériuma a jövőben elébe megy a mostanihoz hasonló "elfogadhatatlan" lépéseknek. 

 "Szlovákia uniós elnökségének össztársadalmi  jellege van, s egyik célja az EU alapértékeinek támogatása. Ezek közé tartozik az emberi jogok - köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak - elfogadása is - írta Robert Fico nyilatkozatára kiadott válaszközleményében a szlovák külügyminisztréium, amely szerint ennek alapján került a szlovák uniós elnökség által támogatott rendezvények közé a Budapest Pride is, és ennek keretében tették ki a budapesti nagykövetség épületére a szivárványos zászlót is.

A külügyminiszter ugyanakkor  utalt arra, hogy a budapesti szlovák nagykövet minderről  előzetesen nem egyeztetett a szaktárcával - derült ki a  közleményből.

(Borítókép: Robert Fico, fotó: Dean Mouhtaropoulos/Getty Images Hungary)